SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Csak nagyon röviden szeretnék Révész Máriusz képviselő úr beszédére reagálni.
Megemlítette, hogy a demográfiai folyamatokhoz nincsen köze a cigányságnak. Azért ez nem egészen így van, úgy gondolom, ezzel mindenki tisztában van ebben a teremben. Nagyon is köze van. Az az 1,3 átlagos gyermeklétszám a családokban bizony összevontan értendő nyilvánvalóan minden magyar állampolgárra. Itt arról volt szó, már nem egyszer a parlamentben, hogy milyen etnikai váltás zajlik Magyarországon, és bizony, hogyha kivonjuk ebből az 1,3-ból a cigányságon belül található demográfiai bomba hatását, akkor átlagosan elmondhatjuk, hogy a magyar, német, szlovák, román, horvát, szerb gyerekek száma átlagosan 0,9 egy családban. Ennek pedig azért nagyon fontos jelentősége van, és figyelembe kell venni, mert ahogyan Pokol Béla a Magyar Nemzetben leírta - és megint idézném ezt a néhány mondatát -, pontosan rámutat, milyen veszélyekkel állunk szemben. Tehát így szólt Pokol Béla írása: "A drámai helyzet abban áll, és ezért ketyeg a cigányságot érintő demográfiai bomba, hogy az elöregedett többségi társadalom már nyugdíjas tömegei nem tudják majd eltartani a cigányságot, akik részére a létfenntartásuk költségvetési segélyei és családi pótlékai megszűnhetnek, miközben az egykori többségi társadalom nyugdíjasai számára is bizonytalanná válhat a nyugdíj biztosítása."
Én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez az adórendszer, amit most elénk terjeszt a Fidesz polgári párt, nem támogatja a gyermekbizniszt, vagy úgy fogalmaznék, az etnobizniszt Magyarországon.
(14.30)
Viszont azt is látjuk, hogy a középosztály vagy az alsó középosztály gyermekeinek nem igazán nyújt pluszlehetőségeket komoly mértékben, tehát a demográfiai folyamatokba komoly mértékben ez nem fog tudni beavatkozni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés