DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem beszéltünk össze, de ott folytatom, ahol Lamperth Mónika képviselőtársam abbahagyta. (Zaj, derültség a kormánypártok soraiban.)
Kormánypárti Képviselőtársaim! 263-an ülnek itt, a teremben - sajnos, nem ülnek annyian itt a teremben, de annyian kerültek megválasztásra a nép által, kétharmados többséggel -, azonban összesen ketten szóltak hozzá, a kötelező köröket leszámítva; azon kívül, hogy Lázár János és Szijjártó Péter az előterjesztésben, illetve a vezérszónoki felszólalásban a következő napirendről mondott néhány szót, azon kívül önök még nem mondtak véleményt ebben a vitában. Én szeretném önöket arra biztatni, hogy tegyék meg, ugyanis valóban, a hatsoros indokolásból nem derül ki az, hogy mi az előterjesztésük valós célja és indoka.
A másik, amit szeretnék kérni: a kormány képviselője a vitában bármikor, soron kívül szót kérhet. A kormány képviselője eddig még egyetlenegyszer nem fejtette ki a véleményét az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban, márpedig úgy gondolom, ha valami óriási jelentőséggel bíró törvényjavaslat, akkor az az, ami most előttünk fekszik. Úgy hiszem, tarthatatlan az, hogy erről a kormánynak nincsen véleménye. Persze, értem én, hogy miért nem akar véleményt mondani. Ez egy vállalhatatlan törvényjavaslat; vállalhatatlan törvényjavaslat itthon is, de vállalhatatlan törvényjavaslat az Európai Unióban mindenhol. Éppen ezért nyilván kell valamilyen hivatkozási alap, kell majd az, hogy kérem szépen, ez képviselői önálló indítvány, a kormány erről még nem nyilvánította ki, hogy támogatja-e vagy sem.
Nagyon kérem Navracsics miniszter urat, tegye egyértelművé a kormány álláspontját, támogatják-e ezt a javaslatot vagy nem, ha igen, akkor milyen okok alapján támogatják az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Remélem, nem törekszenek majd arra, hogy ügyrendi javaslattal (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a vitát lezárják, és később el lehet az érdemi véleményt is mondani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés