DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr két ügyet említett, ebből az egyik a Sukoró külterületét érintő telekcserékkel kapcsolatos. Ebben az ügyben 2009. április 6-án került sor a nyomozás elrendelésére, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a gyanúja miatt. A képviselő úr ezzel az üggyel kapcsolatban nyújtott be, terjesztett elő feljelentést egy más szempontrendszer alapján. Emlékeim szerint a képviselő úr a feljelentésében azt a kérdést feszegeti, hogy vajon a beruházást kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet körében a miniszterelnök elkövetett-e hivatali visszaélést, mert képviselő úr okfejtése szerint megsértésre került a jogalkotásról szóló törvény, illetőleg az elektronikus információszabadságról szóló törvény.
A képviselő úr feljelentésének a tartalmi elemzésére az alapügyben került sor. Az alapügy keretei között történik meg annak a vizsgálata is, hogy ezek a felvetések mennyiben megalapozottak, illetőleg hogy felvetik-e bűncselekmény elkövetésének a megalapozott gyanúját.
A környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban arról tudom a képviselő urat tájékoztatni, hogy valamennyi büntetőügyben, ahol környezetvédelmi kérdések, környezetvédelmi problémák merülnek fel, a büntetőeljárás során a büntetőeljárásban eljáró ügyészek tájékoztatják a környezetvédelem területén működő ügyészeket, és nyilvánvalóan megtesznek mindent annak érdekében, hogy ha jogsértésre került sor, a megsértett jogrend helyreállítása is megvalósuljon.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés