DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elsősorban azt szeretném jelezni, hogy a képviselőtársammal 22 módosító javaslatot nyújtottunk be, amelynek a többsége szövegpontosításra, illetve a javaslat egyértelműbbé, jobbá tételére irányul.
Először is szeretném megköszönni a kormány jelen lévő képviselőjének, hogy egyes általunk előterjesztett módosító javaslatokat a kormány támogat. Amihez viszont bővebben kívánnék hozzászólni, az az ajánlási pontok közül a 15. és a 8., legalábbis ebben a vitaszakaszban.
(22.00)
Gyakorlatilag két, mondhatjuk úgy, hogy ugyanolyan módosító javaslatról van szó. A 15. ajánlási pont alatt szereplőt Ipkovich György képviselőtársammal közösen terjesztettük elő. Ez úgy hangzik, hogy egy új (2) bekezdéssel egészülne ki a törvényjavaslat 8. §-a, amely szerint a jogszabály más jogszabály jogszabályi rendelkezését csak akkor módosíthatja, ha a módosító jogszabály és a módosuló jogszabály rendelkezési tárgya közötti tartalmi összefüggés áll fenn.
Gyakorlatilag ugyanezt javasolja Schiffer András és Szilágyi Péter a 8. ajánlási pontban, ugyan más helyen, egy (5) bekezdéssel javasolja kiegészíteni a 2. §-t. Ez arról szól, hogy egy jogszabály más jogszabályt csak akkor módosíthat vagy helyezhet hatályon kívül, ha a módosító és a módosuló jogszabály tárgya között szoros tartalmi összefüggés áll fenn.
Tisztelt Országgyűlés! Mindkét javaslat gyakorlatilag a salátatörvények benyújthatóságának a kiküszöbölését tűzi ki célul. Nagyon gyakran találkozunk ilyennel, és eddig legalábbis az volt a tapasztalat, hogy éppen kormánypárti képviselők vetették a szemünkre az elmúlt négy, illetve nyolc évben azt, hogy tárgyát tekintve össze nem tartozó törvénymódosító javaslatokat nyújtunk be. Én azt gondolom, hogy a kritikák túlnyomó többsége alaptalan volt, de volt olyan, amelyik alapos volt, és én magam is úgy gondolom, hogy erre a jövőben jobban oda kellene figyelni, olyannyira, hogy a törvénynek ezt a tilalmat ki kell mondania.
Ki kell mondania a jóhiszeműen előterjesztett - idézőjelbe téve - salátatörvények esetén is, de még fontosabb azoknál a javaslatoknál, amelyet, hadd fogalmazzak így, rosszhiszeműen terjesztenek elő. Ugyanis nem ritkán fordul elő az, és ezt ebben a ciklusban is sikerült megtapasztalnunk, hogy a zárórendelkezések között rejtettek el olyan jogszabályokat, amelyek egészen más tárgykört szabályoztak, mint ami az előterjesztés tárgya volt, viszont nagyon fontos rendelkezéseket jelentettek. Tehát az előterjesztő elrejti ezeket a jogszabályokat a más tárgyú törvényjavaslatok zárórendelkezései között, és így gyakorlatilag érdemi vita nélkül sikerül nem egy esetben az Országgyűlésben megszavaztatni a javaslatot.
És persze felmerülhet az én megjegyzésem kritikája, hogy miért nem olvassák végig az országgyűlési képviselők elejétől a végéig a törvényt, azonban tekintve a jogszabályalkotás ütemét, amely az elmúlt időszakot jellemezte, ez néha fizikai képtelenség és lehetetlenség. Utalok itt egyébként például pont egy rövid jogszabálytervezetre, ott észre is vettük ezt a problémát az alkotmány-előkészítés során, az úgynevezett négyötödös szabály hatályon kívül helyezésére. Ez is egy más törvényjavaslatban, egy más tárgyú törvényjavaslatban volt elrejtve.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Másrészt utalnék itt arra, és azt gondolom, nagyon helyesen és jól fogalmazott Balczó Zoltán képviselő úr, amikor egy más törvényjavaslat vitájában kifejtette azt, hogy bizony, az új alkotmánymódosító javaslat elfogadása után, amely szerint az Alkotmánybíróság a pénzügyekkel, járulékokkal és a többi összefüggő törvényjavaslatot - így a költségvetési törvényt, az adótörvényeket, és nem kívánom teljeskörűen felsorolni az idetartozó jogszabályokat - tehát érdemben gyakorlatilag nem bírálhatja el. Ez pedig azt fogja jelenteni - ebben igaza volt Balczó képviselő úrnak -, hogy ezekbe a törvényekbe bátran be lehet tenni olyan jogszabályokat is, amelyek kényesek az előterjesztő számára, amelyek nem biztos, hogy az alkotmányosság próbáját kiállják, de mivel ebben a törvényben kerülnek elhelyezésre, ezért ezt az Alkotmánybíróság nem fogja tudni majd alkotmányossági szempontból megvizsgálni.
Éppen ezért tehát úgy gondolom, aktualitása is van, és egyébként elvi, dogmatikai alapja is van annak, hogy legalább valamelyiket a kettő közül, a 15. vagy a 8. ajánlási pont alatt szereplő törvényjavaslatot az Országgyűlés támogassa. Én erre biztatnám önöket, és arra kérem a kormány képviselőjét, hogy gondolják meg újra az álláspontjukat, és támogassák ezt a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Mesterházy Attila tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés