DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor folytatnám az előző hozzászólásomat.
A 49. ajánlási ponthoz szeretnék röviden hozzászólni, hiszen ez Schiffer és Szilágyi képviselő urak közös javaslata, gondolom, ők majd bővebben meg kívánják indokolni. De hadd jelezzem, hogy nagyon egyetértek az abban szereplő módosítással, amely azt tartalmazza, hogy az önkormányzati rendeletet a nemzeti jogszabálytárban ki kell hirdetni, hiszen úgy gondolom, a jogbiztonság megköveteli, és megköveteli ezt az is, hogy ezek az önkormányzati rendeletek nemcsak az ott élőket érintik, tehát nem elég az, hogy a hagyományos módszerekkel a hirdetőfalra vagy más módon az ott élők számára elérhetővé teszik ezeket a rendeleteket, mert hiszen bizony mást is érint. Természetesen van egy - kicsit túlzó fogalmazással - filozófiai természetű vita, amely a kormány, és ha úgy tetszik, köztünk felmerült. Gondolom, erről Schiffer képviselő úr bővebben beszél, úgyhogy nem kívánom az ő módosító javaslatát ennél részletesebben kommentálni.
Kénytelen vagyok viszont egy picit szintén az ő javaslatukról szólni, ugyanis összefügg a mi 59. ajánlási pontban foglalt javaslatunkkal, amely szerint a törvényjavaslat 29. §-a egy új (2) bekezdéssel egészülne ki, amely szerint a nemzeti jogszabálytárban biztosítani kell a jogszabályok, normatív határozatok és normatív utasítások kibocsátójára, számára, címére, valamint szövegében az egyes időállapotok tekintetében történő keresés lehetőségét. Az 58. ajánlási pontban, ha úgy tetszik, ezt a témakört részletezi Schiffer képviselő úr, és szól még arról, hogy ingyenesen kellene hozzáférhetővé tenni a nemzeti jogszabálytárat mindenki számára, és tovább részletezi a kereshetőség szabályait.
Azt gondolom, mindkét javaslat támogatható és támogatandó. Itt egy ugyanilyen általános jellegű vita bontakozott ki az alkotmányügyi bizottságban a kormány képviselője és az előbbi javaslatot előterjesztő képviselők között a vonatkozásban, hogy milyen részletességgel kell a jogalkotási törvényben szabályozni ezeket a kérdéseket. Én úgy gondolom, az, hogy a jogszabályhoz az állampolgárok hogyan és milyen módon tudnak hozzáférni, azaz tulajdonképpen a jogbiztonság, a joghoz való hozzáférés milyen módon, milyen terjedelemben és milyen eszközökkel biztosított a jogkereső állampolgárok számára, ez tulajdonképpen egy elvi kérdés. Ilyenformán tehát olyan jelentősége van, hogy kétharmados jogszabályban, a jogalkotási törvényben kell szabályozni.
Természetesen ennek a valóban részletekbe menő jogszabályi hátterét már lehet akár feles törvényben, akár kormányrendeletben szabályozni, de úgy hiszem tehát, hogy az általunk javasolt rendelkezéseket indokolt a kétharmados törvényben szabályozni, ezért kérem azokat a kormány a bizottsági ülésen kifejtett véleménye ellenére a végszavazáskor támogatni szíveskedjen.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés