SZABÓ IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnök úr, remélem, nem tekinti tiszteletlenségnek, hogyha a kérdésfeltevés után felhívom a figyelmet arra, hogy a kérdőjel mellett egy felkiáltójelet is tettem a cím után, mert sokasodnak a kérdőjelek után a felkiáltójelek. Figyelmeztető jel, hogy a kormány forradalmi államosítási lendülete egyre erősödik, újabb és újabb területeken bukkan fel. Már a szelektív hulladékgyűjtés is állami monopólium lesz a hírek szerint, tisztelt képviselő urak, legalábbis hogyha lehet hinni az önök nyilatkozatának és olvasva azokat a híreket, amelyek szerint ezeken a területeken is az állam veti meg a lábát. Reményeim szerint itt is olyan nyeremények lesznek, mint a másik állami monopóliumban, a lottónál, mert akkor - azt mondtam - erre én is befizetnék.

Döbbenten állhatunk más területeken is, hiszen a magánnyugdíjpénztárak sunyi államosításának a láttán bizony az érintettek nem győznek levegő után kapkodni. Míg a Bajnai-kormány valódi választási lehetőséget adott, most a választás lehetőségét hangoztatva gyakorlatilag kényszerpályára tették az igazán polgári értékeket, a felelős öngondoskodást vállalókat. Úgy érzik, elveszik a pénzüket, a vagyonukat, az örökölhetőség lehetőségét. Bizony, sokak bruttó bérének 9,5 százaléka mostantól az állami nyugdíjkasszába vándorol, jövőre ebből már 500 milliárd forintot el is fog költeni a kormány. 30 milliárd forint havonta, az egész vagyon 2800 milliárd - mind a kettő nagyon szép pénz, nagyon szép summa. Ezzel a pénzzel már bizony állam bácsi - no persze, szigorúan a nép nevében - gondoskodni fog rólunk, ha akarjuk, ha nem. Úgy fogunk járni, mint az a szerencsétlen vak néni, aki, ha akarta, ha nem, akkor is átvezették a zebrán.

Más területeken is elvesz a kormány, most a civil szektoron a sor. Csorbítják, elveszik az egyik legfontosabb lehetőségét a társadalmi szervezeteknek: elveszik a jogorvoslati eljárás indításának a jogát is. Nem lehet ezután holmi nagyberuházások háza táján kekeckedni. Nem kell félni a civil kontrolltól, a rövid távú érdekek előtt szabad lesz majd a pálya.

No de ez sem elég, ha lúd, legyen kövér - gondolták az előkészítők. A civilek csak azt vették észre, hogy a törvény szerinti jussuk is alaposan megcsappan. Nem is akárhogyan, úgy tűnik, ezt is alattomosan, két lépcsőben próbálják meg érvényesíteni. Tavaly több mint 50 ezer hazai civil szervezetből 11 ezer jutott pályázati úton állami forráshoz. Jövőre az ideihez képest a felére akarják csökkenteni - ez a döntés egyaránt érinti a szövetségeket, az ernyőszervezeteket, az érdekképviseleteket, a társulási és gyűjtőszervezeteket. Ez a civil társadalom pozíciójának a durva csorbítása.

A pénzek a társadalmi érdekérvényesítés erősítését és a mindennapi életben a civil normakontroll hatékonyságát voltak hivatottak erősíteni. 2003 óta, amikor is az MSZP-kormány létrehozta a Nemzeti Civil Alapot, két éven keresztül 7 milliárd forinttal indítva egészen 2010-ig, ez évig a 7 milliárd forint értékét megőrizve két dolgot akart elérni: az egyik, hogy a civilek maguk dönthessenek ennek a pénznek a felhasználásáról, a másik pedig, hogy megerősödhessen ez a szektor. A rendszer kiválóra vizsgázott. Elmondható, hogy Magyarországon a legkisebb falvakban működő asszonykórusok, nyugdíjasklubok, hagyományőrző csoportok is hozzájutottak egyedüli forrásként az NCA támogatásaihoz. A legnagyobb válság időszakában, 2008-ban és 2009-ben is megőrizte a kormány ennek az értékét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most azt látjuk, hogy még a 3,6 milliárd forintnak is csak a fele az, ami az NCA rendelkezésére áll, hiszen a tervezetben az szerepel, hogy az 1,8 milliárdról majd a második lépcsőben dönt a kormány, ami azt jelenti, hogy év közben bármikor van lehetősége, hogy ebbe beleavatkozzon.

Úgy látjuk, hogy két részben akarják elvenni a civil szektor pénzét. A nonprofit szektor forrás hiányában nagyon-nagyon sok településen meg fog szűnni. Tisztelt polgármester urak, önök pontosan tudják azt, hogy a településeiken hány és hány kulturális egyesület, hagyományőrző csoport, környezetvédő szervezet kapott közvetlenül az NCA-tól támogatást.

És végül egy idézet: "Az új kormány együttműködést ajánl a társadalom minden tagjának, a civil és érdekvédelmi szervezeteknek, a gazdaság szereplőinek a közös nemzeti ügyek megoldásához." Egy kérdőjel: valóban ez történik? (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

És végül a felkiáltójel: a választók a programra, és nem a történtekre adtak felhatalmazást, tisztelt uraim. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu