SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kelet-Nógrád és ezen belül Salgótarján életében a gazdaság élénkítésében meghatározó szerepet játszik a Hatvan és Salgótarján között futó 21. számú főút kétszer kétsávossá tétele. Nemrég napvilágot láttak olyan információk, miszerint a 21. számú főúton a teljes szakaszt, összesen 47 kilométert érintő fejlesztés előkészületei vannak folyamatban, s várhatóan 2015 őszén a közlekedők birtokba vehetik a felújított és a mainál sokkal biztonságosabb útszakaszt. Nagy örömmel fogadtam ezt az információt, annál is inkább, mert Salgótarján fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontos a fejlesztés mielőbbi megvalósulása, hiszen a megyeszékhelyet Budapesttel összekötő gyors és biztonságos út nélkül szinte lehetetlen új befektetőt hozni városunkba. A szocialisták szinte a rendszerváltás óta ígérgették a főút fejlesztését, mindig új időpontot tűzve ki a megvalósítás határidejéül. A térségben élőknek elegük lett a folyamatos ígérgetésekből, nemtetszésüket az április választásokkor ki is nyilvánították.

Tisztelt Államtitkár Úr! A lakosság megnyugtatása érdekében kérdezem, hogy várhatóan mikor kezdődnek el a teljes hosszt érintő négysávosítás munkálatai. Tud-e ígéretet tenni arra, hogy a Hatvan és Salgótarján közötti teljes szakasz 2015 őszére valóban kétszer kétsávos lesz?

Válaszát várom és előre is köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu