ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt percekben több olyan kijelentést is hallottunk, amire azért érdemes visszautalni. Kezdődött Vadai képviselő asszony kétperces felszólalásával, aki a Terrorelhárítási Központtal kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat, és az abban dolgozó emberek hivatását próbálta megkérdőjelezni. Azért itt fontos visszautalni arra, hogy Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc annak idején az In-Kal-os embereit hozta be a Köztársasági Őrezredbe. Már a kampány idején is ők voltak azok, akik védték, utána ők kerültek be a hivatalba. Azt gondolom, hogy akik a kedvenc embereiket behozták, talán pont az önök miniszterelnökei voltak.

Emellett fontos rámutatni a következőre is; ez már a Jobbik frakciójához fog szólni, akik felteszik a kérdést, hogy Magyarország vajon terrorfenyegetésben van vagy nincs, egymásnak ellentmondó felszólalások hallatszottak egyébként ebben a témában. Pontosan Gaudi képviselő úr volt az, aki rámutatott arra, hogy Magyarország annak idején, amikor részt vett az Afganisztánban betöltött szerepvállalásban, akkor fenyegetést kapott az al-Kaidától, ebből kifolyólag azt gondolom, hogy érthető és talán mindannyiunk számára elfogadható, hogy miért van szükség egy ilyen központra, és miért van szükség arra, hogy legyen egy szerv, amely közös biztonságunk érdekében dolgozni fog. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu