DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Külön köszönöm elnök úrnak azt a méltányosságát, hogy a késésem ellenére is a normál menetben adott szót, de azon kívül, hogy elnézést kérek azért, hogy a vita elejétől fogva nem tudok itt lenni, egy picit talán rossz szó, vagy nem a legjobb szó rá, hogy szimbolikus, de éppen az ügyvédi tevékenységem miatt késtem el, hiszen egy bírósági tárgyalásról jöttem a plenáris ülésre.
Úgy gondolom - és talán ennyi személyes megjegyzést megengednek nekem -, az ügyvédi hivatásrend tekintélyének a megóvása, régi fényének a visszaállítása szívügyem. Nagyapám, aki még mindig praktizál, '41-ben lett ügyvédjelölt, és egyébként a dédapám és ükapám is jogot végzett, és jogtanácsosként, illetve ügyvédként dolgoztak. Úgy hiszem, a személyes motivációm az ügyvédi hivatásrend tekintélyének a megóvására talán nem megkérdőjelezhető.
A javaslat céljával is egyetértünk, azonban a konkrét megoldási javaslatot sajnos nem tudjuk támogatni. Nem alaptalanok, és ezzel egyetértek a vitában elhangzottak után, nem alaptalanok azok a vélemények, hogy az ügyvédi kar mind szakmai, mind morális színvonala bizony sajnos kivetnivalót hagy maga után. A mi meglátásuk azonban az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nem alkalmas az egyébként az indokolásban megfogalmazott célnak az elérésére.
Először is, ahogy már szintén előttem felszólaló képviselőtársam megjegyezte, egy picit disszonáns a javaslat, már első olvasatra is. Ha megnézik azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ezt a javaslatot az Országgyűlés elfogadja, akkor egyedül az ügyvédek esetében válik kötelezővé az, hogy legalább egyéves gyakorlatot - hadd fogalmazzak úgy, tudom, hogy nem jó a szó, de talán érthetővé válik -, gyakornoki munkát végezzenek, míg a bírák és az ügyészek esetében ez nem kötelező. Én továbbra is híve vagyok annak, és e vonatkozásban ellentétes az álláspontom, nem a gyakorlati szempontokat szem előtt tartva elsősorban, hanem az elvi szempontokat szem előtt tartva, hogy igenis az ügyvédség és az ügyvédi kar ugyanúgy az igazságszolgáltatás szerves része, mint a bírói vagy az ügyészi kar, köztük hierarchiát fölállítani nem szabad.
Azonban mégiscsak el kell azt ismerni, hogy a közhatalmi jogosítványokkal a bírák és az ügyészek rendelkeznek jellemzően, mert a büntetőtárgyaláson az ügyvéd is. De ha ezt szem előtt tartjuk és elismerjük, akkor látnunk kell azt is, hogy biztosan nem megfelelő egy olyan szabályozás, ami szigorúbb feltételeket ír elő az ügyvédek számára a munkakör betöltése vonatkozásában, mint a bírák vagy az ügyészek számára. Ezért tehát a javaslat már önmagában sem támogatható. Ahogy utaltam erre, egy komplexebb megközelítést igényel a kérdés.
Úgy hiszem, tüneti kezelésnek is kevés a javaslat. Nézzük azt, mi mindenhez kéne az én meglátásom szerint hozzányúlni, és ez csak egy példálózó felsorolás, mert természetesen a sort még lehetne folytatni, és nagyon egyetértek azzal, hogy úgy kell ezt a sort folytatni, és az általam most felsorolásra kerülő szempontrendszerekről is tárgyalni, hogy bevonjuk az érdekelteket, bevonjuk az ügyvédi kamarákat ebbe a tárgyalássorozatba. És tudom, hogy erről már volt szó, van szó, a szakvizsgarendszer megreformálásáról érdemes volna szót ejteni.
Helyes-e az, hogy ugyanazt a szakvizsgát, tehát egységes szakvizsgát tesznek a bírák, az ügyészek és az ügyvédek? Helyes-e az, hogy aki szakvizsgát tett, az ugyanúgy eljárhat polgári ügyben, ugyanúgy eljárhat büntetőügyben, ugyanúgy eljárhat a Legfelsőbb Bíróság előtt, mint helyi bíróság előtt, és ha egyszer valaki ezt a szakvizsgát letette, mondjuk, mint ügyvéd, akkor soha többet nem kell részt vennie semmilyen, mondjuk így, megmérettetésen vagy alkalmassági vizsgálaton, a tudását érintő vizsgálaton, ahogy egyébként ez az ügyészeknél vagy a bíráknál megvalósul a rendszeres teljesítményértékelés kapcsán. Tehát ezt mindenképpen érdemes lenne megvizsgálni.
Érdemes lenne az én meglátásom szerint a munkadíj kérdését is megvizsgálni. Azt gondolom, helyes az, ha ez a megállapodás részét képezi, szabad megállapodás részét képezi az ügyvéd és az ügyfél között. De mégis helyes lenne például a közjegyzők mintájára ügycsoportonként, ügytípusonként bizonyos minimális munkadíjakat megállapítani, ugyanis a 6 ezer ügyvéd - és ez sajnos nagyon erősen a színvonal rovására megy, a 6 ezerről csak Budapest vonatkozásában beszélek, ha jól tudom, ez a létszám országos viszonylatban körülbelül 12 ezer (Dr. Répássy Róbert bólint.) -, szóval ez a 6 ezer, illetve 12 ezer ügyvéd úgy szeretne és sokszor úgy szeretne ügyhöz jutni, hogy aláígér annak, mint amilyen ajánlatot az ügyfél az előző ügyvédtől kapott. Na most, egy bizonyos összegű munkadíj alatt nem lehet az ügyet rentábilisan ellátni.
Mire fog kényszerülni egyébként ezután az ügyvéd? Arra, hogy több ügyet vállaljon, annyi ügyet vállaljon, amit lelkiismeretesen már nem tud elvégezni, mert hiszen nem tud fölkészülni, nincs rá idő, hogy bemenjen a büntetés-végrehajtási intézetbe rendszeresen konzultálni az ügyfelével, azért, mert annyi ügyet kell ahhoz elvállalnia, hogy egyáltalán meg tudjon élni, az irodáját fenn tudja tartani.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez pedig egyértelműen a színvonal rovására megy.
(17.00)
Én úgy hiszem, hogy nem az a helyes kiválasztási rend az ügyvédek esetén, hogy ki az, aki olcsóbban látja el az ügyet, hanem az, hogy ki az, aki jobban látja el az ügyet. És félreértés ne essék, tisztelt képviselőtársaim, nem a milliós vagy a több tíz milliós ügyvédi munkadíjakról beszélünk! Tudhatják önök is, hiszen Varga képviselőtársam utalt erre, hogy mennyien ülünk itt ügyvédek ebben a teremben, ez így igaz, hogy néha egy-egy peres ügyet vállalnak el 30 ezer forintért. Gondoljanak bele, hogy ezt mennyire lehet rentábilisan megtenni! Semennyire! Úgy lehet megtenni, hogy mindössze a jelenlét az, ami megvalósul a tárgyaláson, de felkészülésről egyébként szó sincsen. Természetesen vannak olyan kollégák, akik ennek ellenére lelkiismeretesen elvégzik, de sajnos ez a kisebbség. Ezt megmondom őszintén, és azt gondolom, ezt ki kell mondani.
A másik: Varga képviselőtársam utalt az oktatás, a továbbképzés szükségességére. Igen, azt tudom mondani, hogy amikor ott ülünk a szakvizsgabizottságban, és azt hallom, egyébként akár ügyvéd, akár ügyész, akár bíró szakvizsgáztatóktól, cenzortársaimtól, hogy van itt két ügyvédjelölt, aki vár a vizsgára, meg van itt még egy bírósági fogalmazó, meg egy ügyészségi fogalmazó, majd azoktól jó színvonalú vizsgát fogunk kapni, az ügyvédjelölteké meg olyan lesz, amilyen. Hát én nem szeretem, hogy ez így van. És nagyon egyetértek azzal, hogy ezen mielőbb változtatni kell.
Az ügyvédi kamara természetesen hangsúlyt fektet, és egyre nagyobb hangsúlyt az oktatásra és a továbbképzésre, de bizonyosan nem elég nagy hangsúlyt. Azt gondolom, itt a jogalkotónak kell majd beavatkoznia, hiszen csak jogszabály által lehet ügyvédet arra kötelezni, hogy oktatásban és továbbképzésben részt vegyen, később a szakmai alkalmassági vizsgálatot vele kapcsolatban esetlegesen el lehessen végezni.
A létszám korlátozásáról is volt szó. Én nem tartom ördögtől való ötletnek azt, hogy ahogy a közjegyzőknél - bár nehezen lehet a két hivatásrendet összehasonlítani, mégis másodszor példálózom ezzel, mert azt gondolom, e vonatkozásban azért némi hasonlóságot mutat a két szakma -, valamilyen létszámkorlátozást be lehet vezetni. Nem tartom azt jónak, hogy az ügyvédség elfekvőpálya. Az ügyvédi hivatásrend nem lehet elfekvőpálya, márpedig sokszor ennek leszünk tanúi. Aki máshol nem tud elhelyezkedni, elvégezte a jogi egyetemet, az elmegy ügyvédnek - ez borzasztó dolog!
És az ügyvédi etika kérdése; azt gondolom, joggal kérik számon az ügyvédi hivatásrenden azt, hogy bizony nagyon sokszor az alapvető etikai szabályok be nem tartásával működik. Lassan hülyének néznek - elnézést a kifejezésért -, amikor felhívok egy kollégát megkérdezni arról, hogy mivel neki előbb volt megbízása ebben az ügyben, van-e kifogása az ellen, hogy társügyintézők legyünk, mert ha van, akkor én ezt nem vállalom. Néha nagy csönd van a vonal másik végén, mert ez már nem megszokott. Tisztelt Országgyűlés! Régen, pár évvel ezelőtt ez evidencia volt, hogy csak akkor vállalja el egy ügyvéd az ügy vitelét, hogyha az őt megelőző ügyvédnek megszűnik a megbízása, vagy hozzájárul ahhoz, hogy társügyintézésben lássák el. Ez nem jogszabályi kérdés, ez etikai kérdés. Azt gondolom, hogy tehát az ügyvédi etikára és az ügyvédek eljárása során alkalmazott etikai normák betartására valóban nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Idesorolom még a problémák közé a kirendelt védői rendszer és a kirendelt védői díjazás megreformálását. Elindultunk egy irányba, amely az úgynevezett nép ügyvédje rendszer bevezetését tette lehetővé. Tehát korábban pártfogó ügyvéd, illetve büntetőeljárásokban büntetővédő ebben a rendszerben kerülhet kirendelésre. Én azt gondolom, hogy mind a polgári jog területén, mind a büntetőjog területén fel kell hogy váltsa ez a rendszer a jelenleg hatályos kirendelt védői rendszert.
Ugyanis mi ma a szokás? Az, hogy azt az ügyvédet rendeli ki, mondjuk, a nyomozó hatóság, és erre nagyon-nagyon sok példa van, akiről tudja, hogy sok vizet nem zavar majd az eljárás során, vagy esetleg olyat, aki korábban rendőr kollégája volt, ügyész kollégája volt, és utána ügyvéddé avanzsált. Míg ebben a rendszerben, tehát az egyszerű és közérthető, vagy köztudott nevén: nép ügyvédje rendszerben az Igazságügyi Hivatalhoz fordulna a hatóság, és az Igazságügyi Hivatal maga rendelné ki azt az ügyvédet, aki egyébként, mondjuk, a rotációs elv alapján, éppen következik a sorban. Ráadásul egy ilyen rendszerben bizony számon lehet kérni azt, hogy az ügyvéd mit teljesít. Ez a hivatal számon fogja tudni kérni. Értelemszerűen se a bíróság, se az ügyészség, se a rendőrség, tehát a nyomozó hatóság nem kérheti számon azt a kirendelt ügyvédtől, hogy milyen munkát végzett az eljárás során.
Egypár példát mondtam, tisztelt Országgyűlés, amiket mind át kellene gondolni ahhoz, hogy az ügyvédi hivatásrend tekintélyét helyre lehessen állítani, vagy legalább javítani lehessen. Ez a javaslat pedig, én azt gondolom, túl kevés, és ezért állítom azt, és ezért mondom azt, hogy tüneti kezelésnek is kevés. Megjegyzem még, hogy nem is méltányos. Ugyanis gondoljanak bele, hogy milyen helyzetet idézhet elő, mondjuk, az, amikor egy megbecsült, köztiszteletben álló, egyébként európai hírű egyetemi professzornak ügyvédjelölti egy évet kell végeznie, mielőtt egyébként ügyvéddé válik. De ugyanígy mondhatom egy komoly közigazgatási szaktekintélyre, aki mondjuk, 4 év, 8 év, 12 év főosztály-vezetői, helyettes államtitkári múlt után kíván váltani - mondjuk a büntetőjogi kodifikációs főosztályt vagy a polgári jogi kodifikációs főosztályt vezette mint főosztályvezető vagy mint államtitkár -, és ennek az embernek egyéves ügyvédjelölti gyakorlatot kell folytatni ahhoz, hogy ügyvéddé váljon. De megjegyzem egyébként, bíró bármikor lehet, akár legfelsőbb bírósági bíró, ahogy volt is erre példa 9 évvel ezelőtt.
És még egy, amit szeretnék megjegyezni; Varga képviselőtársam beszélt a szakmák átjárhatóságáról, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hozzáállásáról, összekötve azzal, hogy vajon az ügyvédség szerves része-e az igazságszolgáltatásnak. Én azt gondolom, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, mondhatom, hogy talán már az a szemlélet uralkodik, hogy igen, ezek a szakmák átjárhatóak kell hogy legyenek. Nem mondanám ezt el minden megyei bíróságra. Én magam, amikor az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak tagja voltam, akkor Bánáti elnök úrral nem egyszer léptünk fel olyan ügyekben, ahol például éppen az ön megyéjében, a Békés Megyei Bíróságon az ügyvédeknek át kellett menni az átvilágító kapun, az ügyészeknek meg nem kellett átmenni. Úgy tudom, erősítsen meg, képviselő úr, hogy el is értük azt az eredményt, hogy most már az ügyvédeknek sem kell átmenni. (Dr. Varga István bólogat.) Ez elfogadhatatlan, ez egy rossz szemlélet!
Az ügyvédség az igazságszolgáltatás része. Én úgy gondolom, hogy a színvonal javításával elérhető és javítható ez a szemlélet. Ugyanis ha a bíró nem azt fogja mondani... És én beszéltem erről bíró barátaimmal, akik azt mondják, hogy értsd meg, hogyha ő lehetővé teszi azt, hogy telefonon az ügyvéd felhívja, vagy az ügyvéd bemenjen hozzá, csupán azt megbeszélni, hogy a következő tárgyaláson nem tud megjelenni, utána van olyan ügyvéd kolléga, aki ezzel visszaél, kimegy, és azt mondja, hogy a bíróval le van egyeztetve az ítélet. Hát ezért nem fogadják őket.
Én azt gondolom tehát, hogy ha a morális és szakmai színvonala az ügyvédségnek javul, akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ilyen probléma nem lehet.
Mindehhez képest, tisztelt Országgyűlés, én azt gondolom, hogy a cél helyes, a cél jó, az eszköz nem, de mindenkor partnerek vagyunk abban, hogy egy komplex megoldásban támogató szavazatot és munkát nyújtsunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés