DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyos értelemben hasonló helyzetben vagyok, mint az előző törvényjavaslatnál, hiszen ott is a bizottságban különösképpen nagyobb vitát nem váltott ki a beterjesztett törvényjavaslat, és gyakorlatilag azokat a fontos elemeket, amelyeket el kell mondani, azt pedig itt a vezérszónoki körben lehet ismertetni.

Ez a pénzügyi jellegű törvénycsomag, amely sok-sok törvény módosítását tartalmazza - parlamenti nyelven szólva salátatörvénynek is hívjuk, hiszen nagyon sok elemből tevődik össze -, nem újdonság és nem meglepő a parlament asztalán, hiszen az előző hosszú-hosszú éveken keresztül ez gyakorlat volt. Nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb, sőt valószínű, nem ez a legszerencsésebb, hogy ilyen jellegű törvényjavaslatokat összeollózzunk és egyben tárjuk a képviselők elé, de az élet sokszor megköveteli ezt, ráadásul olyan módosítások, európai uniós követelmények, kötelezettségek is adódnak, amiből kifolyólag az a célszerű, ha egyben kezeljük ezeket a törvényi passzusváltozásokat.

Azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag a benyújtott törvényjavaslat három nagy elemből tevődik össze. Elsősorban talán a legnagyobb részben európai uniós kötelezettségeink jogi átültetése történik meg, másrészről pedig olyan pontosítások következnek be, amelyeket az élet hoz és kényszerít ki. Harmadrészben pedig tőzsdei kivezetésről szóló újraszabályozás következik be, illetve a lakás-takarékpénztári konstrukció lehetőségeinek kitágítása az, amely ezt a törvénycsomagot jellemzi.

Kezdjük talán az első résszel, az európai uniós jogharmonizációból kötelezően ránk háruló feladatokkal. Államtitkár úr is utalt rá, hogy a bázeli bizottság több javaslatot megfogalmazott az elmúlt időszakban. Ezek egyrészt már az Európai Unió jogrendszerének részei, ez a bázeli II. rendelkezések, a bázeli III. rendelkezések viszont január 1-jével lépnek hatályba, és ha már a módosítást beterjesztette a kormány - véleményem szerint nagyon helyesen -, mivel azt is kötelezően be kell építeni a magyar jogrendszerbe, célszerű ezt egy füst alatt vagy egy kalap alatt megtenni, tehát ebben a szabályozásban célszerű azok elé is menni, amelyeket egyébként, mondjuk, tavasszal a Ház elé kellene hozni, és akkor szerencsésebb együtt kezelni ezeket a módosításokat.

Nyilvánvalóan ezeket a javaslatokat részben a válság hatásai, részben pedig a válság előszelei okozták, hiszen mint mondottam, a Bázel II. rendelkezései már 2006-ban manifesztálódtak, tehát akkor még nem beszélhettünk klasszikus válságjelenségekről, viszont látható volt akkor már, hogy nagyon sok olyan elemét, amelyet a hitelintézetek vonatkozásában figyelembe kell venni, újra kell szabályozni, újra kell gondolni, hiszen régen, viszonylag régen kerültek meghatározásra azok a szabályok.

Mire gondolok én itt? Elsősorban a szavatolótőke újragondolására, hiszen a szavatolótőke az, amely elsősorban a bankok biztonságát jelenti, fizetőképességét jelenti. Nem tévesztendő össze nyilván a likviditással, a mindenkori likviditással. Itt a szavatolótőkének egyfajta szolvenciát kell biztosítani. Tehát ennek az újragondolása: mik tekinthetők a szavatolótőke elemei közé; melyek azok, amelyek valóban odatartoznak; mikor nem lehet visszakövetelni, és hogyan válik valóban olyan tőkévé, tőkeelemmé, amely bármikor bevonható gyakorlatilag valamilyen jellegű rendezési folyamatba.

Nagyon fontos dolog - és ez már bizonyos értelemben a válság következményét is jelenti - a nagy kockázatra vonatkozó szabályozás újradefiniálása, hiszen látható az, hogy a nagy kockázatok szabályozása még egy régi, '92-ben meghonosodott szabályozás alapját követte, és gyakorlatilag a pénzintézeteknek kitettsége a nagy kockázatok vonatkozásában jelentősen változott, és bizony, ha valaki ezeket a nagy kockázatokat nem kellő mértékben vette számításba, gyakorlatilag a könnyű profitszerzés irányából közelített hozzá, a kockázatok nem megfelelő számbavétele történt, akkor bizony igencsak el lehetett kalibrálni a pénzintézetek működését. És e tekintetben a nagy kockázatok valóban nagy kockázattá tudtak válni, és bizony, különösen az Amerikai Egyesült Államokban bekövetkezett bankcsődök egy jelentős része abból fakadt, hogy túlságosan is kitettekké váltak egy-egy ügyfélnek, egy-egy adott esetben, mondjuk, másik pénzintézetnek; a limitek meghatározása során e tekintetben szerencsés és újra kell gondolni a nagy kockázat vállalásra vonatkozó szabályokat, lehetőségeket.

Ráadásul az Európai Unió tagállamaiban jelentős különbségek vannak, voltak a nagy kockázat szabályozását tekintve, ezáltal jelentős versenykülönbségek és így hatékonyságbeli különbségek is kialakultak a különböző országok pénzpiacain, a pénzügyi közvetítőrendszerében. Ezért is szerencsés egységesíteni ezeket a szabályokat, hogy ilyen értelemben se legyen hatékonyabb vagy kevésbé hatékony pénzügyi közvetítőrendszere egy-egy tagállamnak.

Ami az örök témám, legalábbis az elmúlt években mindig szóba kellett hozni az értékpapírosítás ügyét a pénzügyi törvények módosítása kapcsán, különösen a tőkepiaci törvény kapcsán, hogy hogyan és mi módon szabad követeléseket értékpapírosítani. Épp a világgazdasági válság mutatta meg ezt nagyon eklatánsan, hogy ha a követeléseket bizonyos szervezetek értékpapírba forgatták, és másodlagos piacra vezették be, kölcsönügyleteket, értékpapír-kölcsönügyleteket hajtottak végre ezekkel a papírokkal, gyakorlatilag más országokba kerültek el ezek az értékpapírok. Gyakorlatilag az eredeti követelés vállalatai, személyei már nem is láthatóak ebből a kontextusból nézve, és bizony, így nagyon könnyen át lehet terjeszteni egy-egy rossz hitelt vagy egy-egy problémás ügyfélkört akár ezer, tízezer kilométerrel odébb is, és ott jelentkeznek olyan problémák, amit a kockázatkezelők nem is értettek, és nem is tudtak fölfogni, hogy hogyan keletkezhetett ez, holott, mondjuk, az amerikai jelzálogpiaci problémákat gyakorlatilag így lehetett exportálni akár európai pénzintézetek, nagyon nagy múltú pénzintézetek vonatkozásában is. Hiszen ezek olyan pénzügyi instrumentumok voltak, olyan pénzügyi innovációk voltak, amelyek profittal kecsegtettek, ráadásul jelentős profittal, s e tekintetben a globalizált piac szabályrendszere nem kellőképpen figyelt ezekre a jelenségekre, és bizony gyakorlatilag a felszínen így jelent meg a pénzügyi válság hatása, hogy ezeket a követeléseket, az ezek mögött lévő rossz követeléseket hogyan lehetett értékpapírosítani, és gyakorlatilag hogyan lehetett belekeverni azokba a portfóliókba, amelyek úgy tűntek, hogy jól működőek és alacsony kockázatúak; és hogyan keletkezett így olyan globális pénzügyi válság, amelynek valahol a mélyén az húzódott, hogy az értékpapírosítás révén elfedték azokat a tényleges bóvli követeléseket, amelyek gyakorlatilag ezt a válságot közvetlenül kirobbantották.

Ez a szabályozás igyekszik ennek gátat szabni, és megakadályozni azt, illetve keretek közé szorítani, hogy hogyan és mi módon lehet követeléseket értékpapírba csomagolni, hogyan lehet ezt kibocsátani, és hogyan lehet ezeket befektetői szándékkal megvenni. Ez egy rendkívül fontos eleme ennek a szabályozásnak, hogy végre talán későn, de nem az utolsó pillanatban ezeket figyelembe veszi, hiszen még egyszer mondom: ezek a 2008-as nagy válságnak talán a legnagyobb tapasztalatai és a legnagyobb következményei, hogy ezek nem voltak jól fölmérve, és így lehetett elterjeszteni nagyon gyorsan gyakorlatilag a válságot az egész világban ezeken az értékpapírosított ügyleteken keresztül.

(11.40)

Nagyon fontos kitérni még arra, hogy a felügyeleti kollégiumok létrejöttét kívánja ez a javaslat elősegíteni, amely a tagállami felügyeleti hatóságok együttműködéséből jön létre a válsághelyzetekre való gyors reagálás végett. Emlékezzünk - szintén 2008-as tapasztalat -, hogy milyen nehézkesen, egy-egy tagállam vagy egy-egy tagállami csoport milyen különböző megoldásokat próbált találni a válság megoldására, és ez bizony sokszor nem eredményezett kellő hatékonyságot.

Szólni kell itt arról, hogy milyen rendszerszinten jelentkező problémákat igyekszik kezelni a javaslat, különösen figyelemreméltó az, hogy hogyan definiálja egy-egy telephelynek az adott ország szempontjából való meghatározottságát, milyen nagyságrendeket határoz meg, és mikor tartja lényegesnek, relevánsnak egy-egy ország szempontjából egy-egy pénzintézet működését.

Nem árt fölhívni a figyelmünket a javadalmazási politikára, hiszen nagyon sokan kárhoztatják, véleményem szerint teljesen joggal, azt a helyzetet, hogy gyakorlatilag a bankok vezetői, a pénzügyi közvetítőrendszer nagy mágusai - hogy ezt a szót használjam - hihetetlen nagy jövedelmekre, bónuszokra tettek szert abból következőleg, hogy a kockázatokat nem kellőképpen mérték föl, és gyakorlatilag abban voltak érdekeltek, hogy milyen profitot mutatnak ki, a kockázati oldalt igyekeztek háttérbe szorítani. Ezen keresztül gyakorlatilag olyan felelőtlen hitelezési politikát folytattak, illetve - ahogy utaltam rá - olyan értékpapírosítási ügyleteket is bevállaltak, amelyek semmiképpen sem a prudens működését szolgálták, gyakorlatilag egyetlenegy célból kifolyólag, hogy a jövedelmeiket hogyan tudják maximalizálni.

Ez a javaslat igyekszik erre is választ adni, hogy ez Magyarországon ne fordulhasson elő. Gyakorlatilag alap, illetve teljesítményhez köthető jövedelmi kategóriákkal rendelkezik, és ezeket a teljesítményjellegű kifizetéseket pedig nyilvánvalóan a megfelelő, prudens működéshez, a kockázatok megfelelő kezeléséhez köti, tehát elsősorban abban teszi érdekeltté a bankok, pénzintézetek vezetőit, hogy a kockázatok megfelelő mérlegelésével, értékelésével és feldolgozásával a pénzintézetek egészséges működését segítsék elő, és ne az aránytalanul nagy kockázat vállalásával a profitok minden ésszerű határon túlmenő maximalizálására törekedjenek. Szintén nagyon-nagyon fontos eleme a szabályoznak ez a rész.

A betétbiztosítási rendszerről államtitkár úr szólt. Én csak annyiban egészíteném ki, hogy nagyon emlékszem még a 2009-es vitánkra, amikor, ha jól emlékszem, tavasszal folytattunk arról jelentős vitát itt a parlamentben, hogy vajon a magyar betétbiztosítási rendszer betölti-e a feladatát, ha betölti, jól tölti-e be, és az az összeghatár, amely meghatározásra került akkor betétbiztosítási rendszer felső szabályaként, elegendő-e, kell-e ekkora, kell-e önrész ebbe a szabályozásba. Én úgy gondolom, nagyon helyes az, hogy európai jellegű megoldás született, tehát egységes megoldás született végre az Európai Unióban. Ezt ültetjük mi át, és e tekintetben azokat a versenykülönbségeket, amelyek kialakulhatnak a tekintetben, hogy az egyik országban magasabb a betétbiztosítási rendszer, a másikban alacsonyabb. Ezzel a javaslattal sikerül majd kiküszöbölnünk, és ezáltal egységes betétbiztosítási rendszer alakulhat ki az Európai Unióban, ezáltal azt érjük el, hogy az egyes pénzintézeti rendszerek nem lesznek úgymond kívánatosabbak, hatásosabbak, nem áramlik oda több betét, mint más országokba azért, mert ott magasabb a betétbiztosítási összeg. Tehát úgy gondolom, hogy ez egy nagyon helyes irány, amelyet nekünk is át kellett venni.

Egy-két apróbb módosítás is megfigyelhető ebben a javaslatcsomagban. Az elektronikus pénzkibocsátó intézmények szabályozása megtörténik, amivel eddig adós volt a pénzügyi rezsim, nem volt ennek szabályozott kerete. Most megteremtődik az elektronikus pénz hátterének, illetve kibocsátásának, forgalmazásának, működtetésének a lehetősége. Úgy gondolom, hogy ez egy hiánypótló intézkedés. A pénzügyi rendszer sokszínűségét fogja ez szolgálni, és nem utolsósorban megítélésem szerint jól szabályozott módon a stabilitását is elő fogja segíteni.

A pénzügyi biztosítékokról szóló passzusok is a polgári törvénykönyvben módosításra kerülnek, az óvadékra vonatkozó szabályok, ezek felhasználásának a lehetőségei is módosulnak. Én úgy gondolom, hogy ez is elsősorban azt segíti elő, hogy prudensebben, jobb kockázat mentén lehessen a pénzügyi közvetítőrendszert működtetni.

Szólnunk kell még itt a lakás-takarékpénztári törvény módosulásáról, amely gyakorlatilag abból indul ki, hogy nagyon jelentős tőke áll rendelkezésre a magyar lakás-takarékpénztári rendszerben. Azt például tudjuk jól, hogy gyakorlatilag Angliában, az angolszász országokban elsősorban az ilyen típusú intézményeken keresztül történik meg a lakásfinanszírozás. Magyarországon elsősorban nem ez volt eddig a jellemző, hanem inkább a pénzintézeti hitelek különböző támogatott formái, majd amikor ezt beszüntették, megszüntették a szocialista kormányok alatt, akkor eltolódott a devizaalapú hitelezés felé.

Tehát úgy gondolom, hogy szerencsés ismételten vagy újra végiggondolni azt, hogy a magyar rendszer jól működik e tekintetben, és ezért is fontos eleme a lakás-takarékpénztári rendszer ilyetén történő nagyobb szabadságfokának megteremtése, hogy a szabad pénzeszközök vagy a szabad eszközök használatának nagyobb lehetőségét teremti meg ez a javaslat. Nagyon jelentős módosítás ez, hiszen tudjuk jól, hogy 368 milliárd forint körüli összeg van ma Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszerben, amely szabad pénzeszközként, szabad eszközként áll rendelkezésre. Amennyiben ennek a jelentős részét ezen módosítás révén - a 75 százalékát lehet használni lakáscélú hitelezés kapcsán - sikerül megmozdítanunk, ez egy nagyon jelentős lehetőséget ad a magyar építőiparnak, a magyar foglalkoztatásnak és ezen keresztül az egész gazdaságnak, hogy végre abból a dermedtségből kilábaljunk, amiben jelenleg ez a szektor van. Tehát ez egy nagyon nagy horderejű kérdés, nagy figyelemmel kell kísérnünk.

Nyilvánvalóan a megfelelő garanciális és kockázati szabályokat be kell tartatni a lakás-takarékpénztári rendszerben, de mindenképpen nagy lehetőséget adhat, akár megháromszorozható a magyar lakásépítési piac, ha okosan és ügyesen használják, használjuk ki a magyar építőipari rendszerben, a magyar gazdaságban ennek a lehetőségét. Nagy derűlátással és nagy várakozással tekintek jómagam is ennek a rendszernek a bevezetésére. Bízom benne, hogy sokan tudnak élni az elkövetkezendőkben a megkönnyített szabályok jóvoltából is ezzel, hiszen nemcsak azok vehetik igénybe ezeket a szerződéseket, akik tulajdonnal vagy kedvezményezettként ebbe a rendszerbe belépnek, hanem olyanok is, akik nem kapcsolódnak ilyen formában közvetlenül a lakáscélhoz.

Fontos még szólni a tőzsdei kivezetés rendszeréről, ami eddig kevésbé volt szabályozva, és kevésbé egyértelműen volt szabályozva. Két lehetőség van: egyrészt teljes kivonulása vagy kivezetése az adott szabályozott piacról, vagy pedig egy másik szabályozott piacra történő bevezetés lehetősége. Gyakorlatilag ennek a lehetőségét teremti meg a pénzügyi törvénycsomag a beterjesztés révén. Nyilvánvalóan különböző szabályok szerepelnek, hogy hogyan és mi módon történhet ez, hogyan kell a kisebbségi részvényeseket megszólítani, a kifizetéseket hogy kell megtenni, milyen számítási módszereket kell alkalmazni. Úgy gondolom, ezek mind egyértelműen le vannak vezetve és le vannak írva. Nyilván arra is vonatkozik ez - egy nagyon fontos része -, hogy az alaptőkén felüli vagyon terhére lehetett eddig csak a megvásárlásokat eszközölni, ezek után már nem csak erre van mód és lehetőség.

(11.50)

Az is egy fontos szabály, hogyan lehet gyakorlatilag a részvényeket megszerezni. Az elidegenítésről is rendelkezik a javaslat, hogy vagy be kell vonni, vagy pedig két éven belül értékesíteni kell azoknak, akik bevonták a részvényeket.

Összességében azt tudom mondani, hogy a javaslat nagyon sok területet érint, nagyon fontos változásokat tartalmaz, és bízom benne, hogy a kilábalást, az új gazdaságpolitikát valóban kellőképpen meg tudja jeleníteni. Ebből kifolyólag a Fidesz frakciója a törvényjavaslatot támogatásra méltónak találja.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu