DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, Veres János szájából hallani az előbb elmondott dolgokat, az tényleg pikáns és érdekes, hiszen én visszaemlékszem arra az időre, amikor pontosan az ön pártja vezetője, a volt miniszterelnök mondta, hogy trükkök százait kellett bevetni, vagy az Európai Unió talán pontosan önöket feddte meg azért, mert bizonyos tényeket elfedtek, és nem a valóságnak megfelelően mutattak be. Ezek után ön azt mondja, hogy pontosan az önök idejében lehetett tudni, hogyan áll az ország.

Gelencsér képviselő úr azt kérdezte, mennyit vettek el az önkormányzatoktól. Önnek ezt pontosan tudnia kell, hiszen a megyében ön a Szocialista Párt elnöke. Nagyon jól tudja, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései közül szinte mindegyik rászorul az önhikire, és szinte mindegyik rászorul a 6/3-as támogatásra. Ön pontosan tudja azt, hiszen az előbb az ÁSZ-jelentéssel példálózott, hogy a tavalyi ÁSZ-jelentés mit ír le: azt, hogy általában egyszer célszerű 6/3-ast adni az önkormányzatoknak. A megyében egy kivétel volt, és országos szinten is egy kivétel volt, ez pedig Győrtelek önkormányzata, annak a Győrteleknek az önkormányzata, ami négyszer kapott, és éppenséggel a megyei Szocialista Párt alelnöke egyébként ott a polgármester.

Megszenvedtük a nyolc évet, mi erről beszéltünk, és arról beszélünk, hogy a következő költségvetés kedvezőbb lesz a számunkra. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!)

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu