DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, nem éppen méltó időben beszélünk erről a témáról. Én is nagyon sajnálom, hogy egy ilyen fontos, az elmúlt évtizedeinket meghatározó, egy fél emberöltőt átfogó időszakról este 10 órakor beszélünk méltatlan körülmények között, de - ahogy képviselőtársam mondja - beszélünk róla. (Babák Mihály: És ez a fontos!)
Szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP támogatja, egyetértünk vele, ezért is vettük napirendre, és a kormány előterjesztését ismertetve államtitkár úr is arról szólt, hogy támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, mert nagyon fontosnak és szimbolikusnak tartjuk.
Elhangzott már itt a Házban, hogy történelmi napon tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot - ez biztos véletlen -, hisz Horthy Miklós, Magyarország negyedik kormányzója hívta tetemre ezt a bűnös várost, amely megtagadta ezeréves múltját, és vörös rongyokkal cserélte fel a nemzet színeit. Erről beszélünk most itt. Ez azért is illik ehhez a témához, mert ez volt a kezdet, a vörös terror, Kun Béláék terrorja, hogy nem akarunk többé katonát látni, a történelmi Magyarország elvesztése, majd folytatódott 1945 után is azzal - hogy a közepébe csapjak a dolognak -, hogy mit lehet és mit nem lehet. Mi azt szeretnénk, a képviselőcsoport is, államtitkár úr is és a harmadik nemzeti kormány is azt támogatja, hogy hogyan lehet megcsinálni ezt a dolgot, hogyan lehet ebből törvényt alkotni, kedves Mile képviselő úr; nem azt, hogy hogyan nem lehet, hanem hogy hogyan lehet.
(22.10)
Itt tudják, mi jut eszembe? Persze, én akkor még nem éltem, csak az ember történelmi olvasmányaiból emlékszik arra, hogy az öt, hat vagy nyolc nyelvet beszélő Horthy-tiszteket hogyan fosztottak meg a nyugdíjuktól Rákosi és a hírhedt Rajk belügyminiszter pribékjei, és hogyan kellett ürüléket takarítani itt a fővárosban vagy Sopronban. Emlékeznek biztos erre, vagy tudják, vagy családtagjaink közül voltak ilyenek. Tehát több nyelvet beszélő tiszteket, kiváló katonákat fosztottak meg egy tollvonással. Akkor ki beszélt alkotmányosságról, jogbiztonságról? Hát persze, vörös terror volt, kommunista terror volt ebben az országban 60 éven keresztül.
Most nem szerecsenmosdatásként, de hadd szóljak arról, amiről államtitkár úr is beszélt, hogy az első szabadon választott kormány, Antall József kormányának első törvénye, első fontos intézkedése volt, amiről már beszéltünk, ez a bizonyos XII. törvény. Államtitkár úr aztán tovább folytatta, hogy voltak ott a köztársasági elnök körül problémák. Akkor nevezzük nevén a dolgot. Ki volt az a köztársasági elnök, kedves képviselőtársaim? Göncz Árpád volt az a kedves köztársasági elnök, aki a taxisblokád idején is a barikád élére állt az SZDSZ-esekkel együtt, hisz ő SZDSZ-es volt korábban. Tehát Göncz Árpád volt az, aki úgy szépen lenyesegette. Valóban, itt most már az objektivitásról beszélt az államtitkár úr, hogy hiába hoztuk meg azt a törvényt 1991-ben, a XII. törvényt, utána úgy elfogytak a dolgok, és aztán utána jött Horn Gyuláék országlása. Nyilvánvaló, hogy a pufajkás miniszterelnök nem is tehetett mást, mint azt mondta, hogy na és, ha megjelent a Magyar Közlönyben.
Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Morális jelentősége van ennek a törvénynek. Valóban, le kellene végre zárni a múltat, és valóban, azok miatt, akik miatt elvesztettük a történelmi Magyarországot, akik miatt a hatodik koporsóról beszélt a harmadik nemzeti kormány miniszterelnöke, Orbán Viktor, szóval, itt legalább valami cezúra történjen már meg húsz évvel a rendszerváltozás után. Igaza van Mile képviselőtársamnak meg sokunknak abban, hogy itt hatalmas alkotmányossági fékek vannak. Én is tudnék citálni gyakorló ügyvédként, amit még elmondott, azon kívül is alkotmánybírósági döntéseket, de nem teszem, amelyek valóban elvi éllel szögeznek le bizonyos dolgokat, és megkötik a kezünket, hogy mit lehet és mit nem lehet megcsinálni.
Nem forrázó vízként, de annyit tényleg hadd mondjak, hogy többször elolvastam ezt a törvényjavaslatot, amit a Jobbik előterjesztett, és először nekem is úgy elkezdett borsódzni, és aztán azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet ebből jó törvényt csinálni. Valóban nagyon nehéz. Higgyék el, hogy ez a húsz esztendőből következik, ami most itt eltelt a rendszerváltozás óta vagy rendszerváltoztatás óta - vagy nem is tudom, minek nevezzem -, és ebből igen kevés volt a nemzeti kormányok időszaka, és talán több volt vagy biztos, hogy több volt a szocialista országlás időszaka, hogy egyre nehezebb ma már a jogállami keretek között az Alkotmánybíróság és az Alkotmánybíróság döntéseinek betartásával olyan megoldást találni, amely nemcsak szimbolikus, hanem ténylegesen valamit le is tudunk tenni itt a parlament asztalára.
A lehető legnehezebb és az idő múlásától az a legfontosabb kérdés talán, biztos emlékeznek rá, hogy valamikor volt egy kis könyvecske mindenkinél - ugye, emlékeznek rá? -, amibe beírták, hogy hol és meddig dolgozott. Államtitkár úr tudja, mire gondolok, ez a kis munkakönyv, amit úgy hordozgattunk magunkkal. Gondolom, tudják képviselőtársaim, hogy ez már nincs. Ha meg nincs, akkor hol tudunk kutakodni majd a szolgálati idő után? Hát a levéltárakban, a Történeti Intézetben, az Országos Levéltárban és a szocialisták által, a Szocialista Párt által birtokolt kis saját magánlevéltárukban is, ott vannak azok az adatok, amelyekből bizonyos taxatív felsorolás alapján tudunk szolgálati időket megállapítani.
Nézzük azért azt, hogy mit lehet és mi a legegyszerűbb! Mindenki emlékszik még arra vagy talán már meg is éltük, hogy voltak azok a függetlenített párttitkár elvtársak, biztos emlékeznek rá, akik különböző munkahelyeken dolgoztak. Rendkívül fontos tevékenységük volt: mindenkinek volt egy irodája, a jobb cégeknél volt egy gépkocsija, és tudják, reggel mivel kezdték, végigment az üzemen - én is emlékszem rá, amikor kisgyerekként ott dolgozgattam középiskolás koromban -, és "jó reggelt, elvtársak", mondta a párttitkár elvtárs, mindenkivel kezet fogott, ez volt a tevékenysége a párttitkár elvtársnak, és ezért marha nagy pénzt vett fel. Rengeteg volt ilyen. No, hát ők az első megfoghatók, azt hiszem, ha még élnek, de azért azt hiszem, hogy van, aki él. Párttitkár, pártmunkás, ugye? De még biztos emlékeznek a régi nagy szocialista kongresszusokra is, ahol fölsorolták az elvtársakat, a nagy elvtársra gondolok most, a KB-s elvtársakra, hogy mi a foglalkozása. Nyomdász, azt mondta, hogy nyomdász, ipari munkás.
No, hát ezeket a nagykutyákat valamilyen szinten mindenképpen el lehetne kapni, és meg lehetne határozni, hogy melyik az az időszak, amire a szolgálati idő szempontjából most már nem visszamenőleg, hanem majd a jövőre nézve - amire utalt az államtitkár úr, hisz visszamenőleg nem lehet törvényt hozni - azt mondjuk, hogy ez kiesik a szolgálati időből. Most akkor azt az eretnek gondolatot hadd mondjam, hogy akkor azon lehetne gondolkozni, hogy 10, 12 vagy 15 éves szolgálati idővel kevesebb lesz az illető elvtársnak vagy volt elvtársnak a nyugdíja, és ebből következik, hogy itt már valamit letettünk az asztalra.
Az egy más kérdés, és erre államtitkár úr is utalt, hogy micsoda sziszifuszi munka szükségeltetik a nyilvántartások felkutatására, mennyibe fog ez kerülni, pénz, paripa, fegyver szükség hozzá, hány átvilágításra van szükség. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy 2,2 millió nyugdíjas törzslapját és egyebét majd át fogjuk világítani, ez lehetetlen. Tehát én azt gondolom, hogy a 2. §-ban felsorolt Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, függetlenített párttitkár, Magyar Dolgozók Pártja és egyebek, ez mindenképpen helytállhat, és ebben a körben lehetne egy elfogadható törvényjavaslatot előterjeszteni.
Ami itt az utolsó pontokat illeti, itt valóban azért, mondjuk, az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlásban résztvevő bíró és ügyész vonatkozásában például, kedves képviselőtársaim, itt hatalmas problémák merülnek fel. Én csak a bíróra tudok gondolni. Biztos tudják, hogy vannak olyan bírók, akik mert méltányos emberek voltak meg bölcsek voltak, mondjuk, kevesebbet szabtak ki, mint amit ki lehetett volna szabni, de voltak olyanok, akik meg többet szabtak ki. Tehát itt most a bírói szerepet utólag megállapítani, hogy ki az a bíró, aki negatívan vett részt az '56-os forradalom megtorlásában és ki az, aki pozitívan, ezt nagyon nehéz lesz meghatározni.
Ennél talán még rosszabb megfogalmazás az, hogy a szocialista rendszerekkel együttműködő egyházi személy. Ezt most nem tudom, itt a békepapokra gondoltak vagy kire gondoltak, de én azt hiszem, hogy ezt szinte... - látom a bólogatásból, hogy azokra. Szóval, ezt borzasztó nehéz lesz meghatározni, nyilvánvaló, hogy alkotmányosan, álláspontom szerint ezt szinte lehetetlen megfogni.
De természetesen itt most megint egy elvi kérdés jut eszembe. Szóval, azért az mégiscsak a XXI. században felháborító, mondjuk, hogy a saját kis példánkat hadd mondjam név nélkül, de azt hiszem, hogy mindenki rá fog ismerni, hogy hogyan lehet az, kérem szépen, hogy egy hozzánk közel álló városban díszpolgár az illető, aki itt nagyon magas tisztséget töltött be az elmúlt kommunista rendszerben, a másik helyen, Lázár János frakcióvezető úr városában, Hódmezővásárhelyen pedig - biztos tudják, hogy ott van egy kis terror háza, mi úgy hívjuk - a szégyenfolt, a szégyenfalon helyezkedik el az illető. Tehát ezt elképesztő anakronizmusnak tartom, hogy egy kicsit a barchobát még jobban szűkítsem, hogy aki valóban, mondjuk, 1989-ben megyei párttitkári első tisztséget vállal - azért 1989-ben már nagy kommunistának kellett lenni, aki ezt elvállalta ugyebár (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) -, utána végigmegy a teljes hierarchián, és kérem szépen, ezt követően egyik helyen díszpolgár, a másik helyen pedig - nagyon helyesen egyébként -, Hódmezővásárhelyen arra méltó helyre kerül, aztán utána még, urambocsá, nagykövet is lesz. Elképesztő! Azt hiszem, ez a mai demokratikus Magyarország egyik legrosszabb szimbolikus jelentősége.
Ezért kell ezt a törvényt meghozni, ezért támogatja a képviselőcsoportunk ezt a törvényt, és természetesen, ahogy államtitkár úr is elmondta, megfelelő egyeztetések szükségeltetnek hozzá az előterjesztők részéről és megfelelő alázat, hogy valóban, nem lehetséges, hogy egy olyan törvényt hozzunk, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talál, nem lehetséges, hogy utána gúny tárgya legyen ez a törvény, hogy ez visszájára süljön el, hogy a későbbiekben megint nyugodtan azt mondhatják, mondjuk, hogy kérem szépen, lehet, hogy itt az ország Házában meg a harmadik nemzeti kormány idején mi azt mondtuk, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legdicsőbb nemzeti ünnepünk, és megünnepeljük, urambocsá, a pedagógusok pedig az mondják, hogy ez mindig ellenforradalom volt.
(22.20)
Lehetetlen, ez a helyzet abszurd. Azt hiszem, hogy az előterjesztőknek is ez volt a szándéka. Itt meg kell húzni egy cezúrát, egy választóvonalat, és tudomásul kell venni a magyar társadalomnak, hogy ki volt a hazaáruló, és ki volt a hazafi, ki volt, aki az 1956-os forradalom leverésében részt vett, és ki volt az, aki a forradalomban forradalmár volt. Nem akarom elkeseríteni az előterjesztőket, de azt hiszem, az a legnehezebb pontja az egésznek, hogy hogyan lehetne az esetlegesen itt szimbolikusan megtakarított nyugdíjakból azokra fordítani, ahogy az előterjesztő mondja, akik áldozatai voltak a forradalomnak. És itt, kedves képviselőtársaim, azt is be kell vallanunk, legalábbis az én eddigi tapasztalatom az, hogy valóban azok, akik az elmúlt rendszert megszenvedték, akiknek a családját, mondjuk meghurcolták, akinek a vagyonát elvették, akinek a gyárát elvették, akinek elvették a villáját, gyermeke nem mehetett iskolába, nem mehetett egyetemre, én is ebbe a deklasszált kategóriába tartozom, hadd büszkélkedjek el, semmilyen kárpótlásban nem részesült - idejutott.
A másik oldalról, akik pedig államosították és elvettek, beültek nagyapáink villájába, elvették az üzemeinket, röhögnek rajtunk. Ez az a pont, amit azt hiszem, hogy végre helyre kell tenni, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor soha nem lesz itt, ebben az országban béke.
És végül, de nem utolsósorban az ugyebár lehetetlen, hogy a következő választási ciklusban is a hazaáruló Károlyi szobra itt díszelegjen a Parlamentnél (Taps a Jobbik soraiban.), és az is lehetetlen, hogy akik ennek a Háznak a címerét leragasztották, akik a magyar szent koronás címert megszentségtelenítették, akik a Parlament kupolájára feltették a hitetlenség vörös csillagát, még egyszer ebben az országban kormányzati tényezők legyenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés