DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Schiffer András képviselőtársam hozzászólására szeretnék röviden reagálni. Nem hiszem, hogy féltenünk kellene Biszku Bélát vagy bárkit amiatt, hogy a nyugdíjminimum alá csökken az ő nyugdíja, ugyanis nagyon fontos azt leszögeznünk, hogy például Biszku Béla már húsz éve élvezi azt a többletet, amit 35 évig előtte nem nyugdíjként, hanem munkabérként úgymond kapott meg. És fontos azt leszögezni, ezért is kompromisszumos ez a javaslat, amit mi beterjesztettünk, mert Biszku Bélának soha nem járt ez a nyugdíj, nemcsak 2010-től vagy 2011-től nem jár, hanem soha nem járt ez a nyugdíj, tehát az lenne az igazságos, ha ő visszafizetné azt a nyugdíjat vagy akár azt a munkabért, amit ő ezért kapott.

A másik gondolat, amit el szeretnék mondani, az az áldozatokkal kapcsolatos. Az előző felszólalásomban nem volt idő néhány szót ejteni róluk. Az áldozatok sokkal többen vannak, mint a bűnösök, ez általában így van, a kormányzottak többen vannak, mint a kormányzók, és többen is élnek ma. Mivel itt többen elmondták, hogy nem olyan széles az a személyi kör, akit ez a javaslat érinteni fog, ez nyilvánvalóan mindegyikünk számára egyértelmű, hogy anyagi értelemben ebből a törvényjavaslatból nem fogjuk tudni kárpótolni azokat az embereket, akik a szocializmust bármilyen módon megszenvedték. Mégis úgy gondolom, nagyon fontos ez a törvényjavaslat, mert erkölcsi értelemben bizony kárpótlást jelent nekik, az igazságérzetüket bizonyára erősíteni fogja, és elégtételt jelent, hogyha az állam egy ilyen gesztust, egy ilyen szimbolikus lépést legalább megtesz az irányukba is.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu