ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési vita kapcsán mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy hova vezet az a lejtő, amelyen elindult a kormány az Alkotmánybíróság megtámadásával. Sokan talán fel sem eszméltek arra, hogy ma kivették a megvédhető jogok közül az egészséges környezethez való jogot is, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

A lejtőn lefelé tartó út logikus következő lépése a civil társadalom lefejezése: a költségvetésben a nemzeti civil alapprogram keretének több mint megfelezése, a költségvetéssel egy időben benyújtott egyéni javaslattal pedig a jogorvoslati lehetőségek megvonása. Szóvá is tettük ezeket a lépéseket, kifogásoltuk, hogy azon munkálkodnak, hogy nemzetközi egyezményeket és az EU-elveket sértő módon korlátozzák a civilek ügyfélként való részvételi jogát: azt a világszerte történelmi vívmányként ünnepelt aarhusi egyezményt, amely a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szól; a zöldek így tudták megvédeni a Tubest vagy a dunakeszi lápot. Ha nincs ez a jog, ha nincs a jog, akkor marad az utca. Nem tudom, hogy ezt akarják-e.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy ne einstandolja a nemzeti civil alapprogram forrásait, hanem alapos, kitartó munkával a civilekkel együtt dolgozzon ki egy olyan teljesítménymérő rendszert, amely a kormány színétől függően már nem egyszer az MSZP és egyszer a Fidesz közeli civileknek juttat, hanem a valódi, érdemi munkát végző civileket teljesítményük, társadalmi hasznosságuk alapján támogatja.

Olyan módosítót fogunk benyújtani, hogy az NCA keretét végre emeljék arra a törvényben előírt szintre, amit 2001-ben a törvény előírt, tehát 9 milliárd forintra. Nagyon úgy tűnik, hogy az érdemi részvétel biztosításához nem fűlik a foga a kormánynak, hiszen nyilván egyszerűbb lecsapni a civil társadalom fejét, és rohamot indítani az Alkotmánybíróságtól kezdve a független civileken át az összes olyan intézmény ellen, amely megakadályozhatja egy jogállamban a jogsértő hatalmi törekvéseket és a pénzes helyi potentátokat kiszolgáló önkormányzatokat. A hírek szerint az ombudsmani hivatalt is ki akarják iktatni, ami egészen példátlan.

Nem tudom, miért akarják folytatni azt a nagykoalíciót a szocialistákkal (Babák Mihály: Miről beszél? Álljunk meg egy pillanatra!), ami ezeket a megélhetési civileket életben tartja. Úgy látszik, nem tud a politika mit kezdeni a civilekkel. Az LMP rendszeresen egyeztet azokkal a szervezetekkel, amelyek kulcsszerepet töltenek be nemcsak a környezetkárosító beruházások, szegregáló iskolák és korrupt önkormányzatok kontrolljában (Babák Mihály folyamatosan közbeszól.), de azokkal is, amelyek önkéntesekkel szintén egyetlenként az adott elmaradott térségben - például az ön térségében - szolgáltatásokat nyújtanak fogyatékos gyerekeknek, hajléktalanokat mentenek, és időseket ápolnak.

A valódi, értékes munkát végző civil szervezetek végigélték, hogy az előző kormányok végképp elvették a magánszemélyek adományozását serkentő adókedvezményeket. Ez most is így van, a megemelt, a jómódúaknak adott adókedvezményből nem támogatják azt, hogy ezeket a civileket segítsék a jobbmódúak. Nem egészítették ki az NCA-törvény alapján az összeget az előírtra, és az NCA-ra való hivatkozással eltűntek azok a sorok is, amelyek megvalósíthattak volna fontos közpolitikai kormányzati célokat. Aki fél évre felfüggeszti a pályáztatást, az még soha nem látott valódi civil szervezetet. Képtelenség fél évig életben tartani egy olyan szervezetet a mai viszonyok között, amely támogatásból, pályázatból él. És ha nem adnak a jómódúaknak ösztönzőt arra, hogy ezeket a civileket kihúzzák a bajból, akkor ezek a civil szervezetek meg fognak halni.

A civil szervezetek és a társadalom részvételi lehetőségét ezeknek az intézményeknek a fenntartásával - és itt az Alkotmánybíróságtól kezdve sorolhatnánk a Gazdasági Versenyhivatalon keresztül az OBH-ig ezeket a fontos független intézményeket -, a kiskapuk bezárásával, betartható határidőkkel és következetes jogalkalmazással lehet elősegíteni. A mai viszonyok között pont azok fognak fennmaradni ezek között a civil szervezetek között, akiktől végképp ideje lenni megtisztítani a szektort. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu