KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, nem irigylem a szocialista képviselőket, de úgy látom, hogy memóriazavarban szenvednek. Szeretném önöket arra figyelmeztetni, hogy valóban, a világválság két éve kezdődött el, de a magyar válság nem két éve kezdődött el. Miről szólt az őszödi beszéde Gyurcsány Ferencnek? Hazudtunk éjjel-nappal. Tehát meghamisították a statisztikai adatokat, meghamisítottak mindent. Kóka miniszter úr azt mondta, hogy dübörög a magyar gazdaság, minket irigyel mindenki a világon, és aztán kiderült, megtörtént a választás, a választás után elhangzott az őszödi beszéd, az megint külön legenda kategóriája, hogy hogyan kerülhetett az nyilvánosságra, de az az igazság, hogy az önök tehetségtelen kormányzása vitte ide az országot, hogy a gazdasági válság legnagyobb vesztesei mi vagyunk ma az Európai Unión belül. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És ma azért növekszik a gazdaság.)
Az, hogy önök most itt fel mernek állni, az önök bátorságát dicséri, én úgy gondolom, hogy a rinocérosz sokszor irigykedik önökre az arcukon lévő bőr miatt, mert nekik nincs ilyen erős a bőrükön. (Dr. Józsa István: Ez a költségvetés fontos része, igen.)
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés