KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Hölgyek! Tisztelt Képviselő Urak! Úgy gondolom, hogy muszáj beszélnünk azokról a kedvezményekről, illetve támogatási rendszerekről, amit a nemzeti összefogás kormánya eltökélten végig akar vinni. Ezeknek a legfontosabb eleme nem a költségvetésben, hanem az adókkal kapcsolatosan jelenik meg.
Úgy gondolom, hogy amikor a társasági adó 19-ről 10 százalékra történt csökkentéséről döntött a kormány, ezzel jelentősen segíti a kis- és közepes vállalkozókat. Ennek a döntésnek a célja, hogy kiszámíthatóságot és stabilitást teremtsen, mert az embereknek, a vállalkozásoknak, a gazdasági szereplőknek erre van szüksége ebben az országban. Radikális adócsökkentés a kormánynak ez a döntése, és ezt kiegészíti a második tervben előterjesztett javaslat is, amely a társasági adó év végi feltöltésére vonatkozó árbevételi szintet 50 millió forintról 100 millió forintra emeli. A kormány a társasági adó év végi feltöltésére vonatkozó árbevételi szintet ezzel a rendszerrel azért korrigálja, hogy könnyebb és kiszámíthatóbb legyen, illetve az adóhatárok följebb kerüljenek. Így a társasági adóban feltöltésre kötelezett vállalkozások köre az árbevétel szempontjából a könyvvizsgálatra kötelezett vállalkozások körével egyezően kerülne megállapításra. A feltöltésre kötelezett adózóknak a várható adó erejéig kell december 20-áig kiegészíteni az év során már befizetett adóelőleget.
A vállalkozási piacot szeretnénk megtisztítani. Létrehozzuk az egyszerűsített végelszámolást, amellyel megtisztítható a piac. A vállalkozási piac tisztítása érdekében a kormány lehetővé teszi a tartozással nem rendelkező, legalább öt éve nem működő, illetve árbevétellel nem rendelkező vállalkozások egyszerűsített végelszámolását. Jelenleg egymilliót meghaladó regisztrált vállalkozás létezik hazánkban. Közülük közel félmillióan tényleges tevékenységet évek óta nem folytatnak. Az intézkedés célja, hogy a piac szereplői a gazdasági szervezések, az üzleti kapcsolatok során a létező szereplőkkel számolhassanak csak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Eltökéltek vagyunk egy versenyképes adócsökkentés végrehajtásában. Az egykulcsos, 16 százalékos családi adózás ezt jelenti. A kormány elkötelezte magát, hogy bevezeti az arányos, egyszerű családi adózást. Az egykulcsos, 16 százalékos családi adózás az adójóváírás fokozatos kivezetésével már 2011. január 1-jétől életbe lép. A térség legversenyképesebb adórendszere jön ezzel létre.
Arányos adózást vezetünk be, amellyel mindenki jobban jár. Közérdek, hogy a kormány megteremtse az adófizetés becsületét; ezt csak arányos adózással lehet elérni. A kormány minden idők legalacsonyabb adórendszerét vezeti be. Ezentúl, aki tízszer annyit keres, az tízszer annyi adót fizet, aki több gyermeket nevel, az kevesebbet adózik. Nem családi adókedvezményt tartalmaz, mint az korábban volt, hanem sokkal többről van szó. Az új családi adózással az állam olyannyira elismeri a gyereknevelést, hogy nem elvonja avagy kedvezményt állapít meg a gyermekek után, hanem bizonyos összegnél és bizonyos gyerekszámnál az állam egyszerűen nem nyúl a jövedelmekhez. Erre azért van szükség, mert csak azok az államok képesek demográfiai fordulatot végrehajtani, ahol kiszámíthatóvá tették az adórendszert. Ahol kiszámíthatóvá tették az adórendszert, ott az emberek elhitték, hogy egy el nem vehető és az állam által elismert joguk a gyermeknevelés. Először az adórendszert kell rendbe tenni, a szabályokat kell helyreállítani, de ahogy a gazdasági helyzet arra lehetőséget ad, a járulékcsökkentést is végre fogjuk hajtani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos területe az adócsökkentésnek a kis- és közepes vállalkozásokra vonatkozó módosítások köre. Több kisadót szüntetett meg a kormány az elmúlt öt hónapban, és szüntet meg 2011-től is, köztük a vállalkozások kommunális adóját. Emlékeztetném önöket rá, az előző időszakban is több vitát váltott ki például a vendéglátóipar területén a szállodákat terhelő, többszörösen kifizetett tévéadók köre.
(18.10)
Nagyon nagy segítséget jelent az a törvény is, amely az egyszerű foglalkoztatást alkotta meg. Fontos eleme ez a munkahelyteremtésnek és a munkahelyek megtartásának. A kormány az egyszerű alkalmi foglalkoztatást azért vezette be, hogy egyszerűsítse azokat a rendszereket, amelyeken keresztül az alkalmi munkában, a mezőgazdaságban és a turizmusban több embert tudunk legálisan alkalmazni. Most elég egyetlen telefonhívás a munkavállaló bejelentéséhez, és decembertől elég lesz egy SMS-ben bejelenteni az adóhatóság felé az ilyen foglalkoztatást. A kormány ezzel az intézkedéssel 800 millió forintos megtakarítást érhet el.
Nagyon fontos eleme az adópolitikának a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása. Ez segít a gyermeket nevelő anyáknak is. A kormány bevezeti a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők foglalkoztatásának javítása érdekében. A négyórás foglalkoztatásnál 27 százalék helyett 20 százalékos társadalombiztosítási járulékot kell majd fizetni a munkaadóknak. A törvény már itt van az Országgyűlés előtt.
Bevezette a kormány az adózás alá nem volt kereset fogalmát a magántulajdon védelme érdekében. Aki az adózott jövedelméből másnak magánszemélyként munkalehetőséget biztosít, az után a jövedelem után nem kell újra adót fizetnie.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos elemének tartom azt a részét is a Fidesz kormányzásának, amely lehetővé tette azt, hogy a helyben termelt áruk, helyben termelt élelmiszer-alapanyagok közbeszerzés nélkül juthatnak el azokra a helyekre, ahol eddig csak közbeszerzéssel lehetett beszerezni. Én úgy gondolom, hogy ezzel a vidék lakosságmegtartó erejét növeltük, és a biztonságos élelmiszer-ellátás hosszú távú alapjait raktuk le.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés