KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én először is Veres képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy a központi költségvetésünkből kiolvashatóak azok a számok, amelyekben igenis vannak megszorítások, és vannak megspórolások az állami bürokrácia területén. Mi nem az emberekre kívánjuk hárítani a felelőtlen kormányzásnak azt a bűnét, amely alapján az egész ország gyakorlatilag majdhogynem padlóra került. 5 százalék lesz a központi bürokrácia megszorítása, és körülbelül 15 százalékos elvonás történik meg a háttérintézmények területén. Ezt önök is ki tudják olvasni a költségvetési adatokból, adatsorokból.
Kovács Tibor képviselő úrral - igaz, kiment már - nem értek egyet, és gondolom, azért vagyok én ennek a politikai oldalnak a politikusa, ő pedig annak, mert van egy régi, szép magyar mondás, amely azt mondja, hogy azt a tehenet, amit fejni szoktak, etetni szokták, nem pedig nyúzni. Tehát én úgy gondolom, hogy amikor azoknak az embereknek megadjuk a lehetőséget, akik munkaképesek, agilisek és aktívak, akiknek van annyi kreativitásuk, hogy pluszpénzt tudnak önmaguknak és családjuknak termelni, igenis az esélyegyenlőség kapcsán legyen esélyük, hogy többet is tudjanak keresni. Ha többet keresnek, ők többet fognak az államnak befizetni, nagy valószínűséggel munkahelyeket is fognak teremteni. Tehát ez egy szándékos politikai koncepció, hogy helyzetbe hozzuk a magyar vállalkozói réteget, akik még alkalmasak rá.
Én úgy gondolom, kicsit meg vagyunk csúszva, meg vagyunk késve, de ezt szolgálja például a Széchenyi-kártyának a kiterjesztése most már a vállalkozások mellett a mezőgazdasági vállalkozókra is ahhoz, hogy ezek a vállalkozók, ha nincs forgóeszközük, nincs hitelük, valamilyen kedvezményes formában hozzájuthassanak ezekhez.
A megyei önkormányzatok kapcsán már nagyon átmentünk megyei finanszírozásba. Én csak Gelencsér Attilát szeretném megerősíteni. Uraim, azért volt nonszensz a megyei önkormányzatoktól a pénzelvonás, mert tisztán állami feladatot végzünk el: szerencsétlen sorsú, beteg embereket gondozunk, beteg embereket kell hogy ellássanak a kórházakban, a szociális otthonokban idős embereket kell gondozni, a gyermekvédelmi intézményeinkben pedig olyan emberkék vannak, akik valami ok folytán az élet peremére sodródtak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ez az állam feladata, és ezt az államnak kötelessége lett volna és kötelessége is lesz finanszírozni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés