MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam az előttem szóló Józsa képviselő urat, és gyorsan megállapítottam, sajnos nem sikerült még feldolgoznia képviselőtársamnak sem azokat az érveket, amelyek például a gazdasági bizottságban elhangzottak a költségvetéssel kapcsolatosan, különösen a kisvállalkozások, illetve egyáltalán a magyarországi vállalkozások helyzetét illetően. Hogy miért, azt rövidesen elmondom.

Kezdjük talán onnan, ami megalapozza a költségvetést, ez pedig az adórendszer. Az a helyzet, hogy Magyarországon hosszú idő után végre van egy olyan adórendszer, amely valóban méltányos, igazságos. Bár adózni nem jó dolog, de az adó mértékében most már végre eljutottunk oda, hogy sokkal inkább megéri tisztességesnek, becsületesnek lenni, és befizetni az adót, semmint a szürke-, illetve feketegazdaságba menekülni, mint ahogy nagyon sok kis- és középvállalkozást az elmúlt nyolc évben tisztelt szocialista képviselőtársaim, akik megszavazták az akkori költségvetést, illetve adótörvényeket, erre rákényszerítettek.

Ne felejtsük el azt sem, hogy igen komoly segítséget kapnak a családok és a vállalkozók, hiszen a családoknak a gyermekek után járó adókedvezmény egy olyan konkrét, forintban mérhető adómegtakarítás, ami kifejezi azt, hogy igen, valakik hajlandók a hosszú távú közös érdekekhez hozzájárulni a gyermekek nevelésével, és az állam ezt végre egyszer már elismeri.

De ugyanígy nagy tehercsökkenést jelent például a képviselő úr által említett kis- és középvállalkozások számára is az az adómérték-csökkenés, amely lehetővé teszi, hogy több pénz maradjon a vállalkozásoknál.

(16.10)

Gondolom, egy dolgot talán ellenzéki képviselőtársaim sem kérdőjeleznek meg, ugyanis ez a Költségvetési Tanács elnökének a költségvetéshez fűzött mondataiban is benne volt, ugyanis a Költségvetési Tanács is azt állapította meg, hogy nagyjából 300-400 milliárd forint marad az elkövetkezendő évben a gazdaságban, az embereknél, illetve a vállalkozásoknál. Persze, ha csak ezt az egy számot mondjuk és ezt az egy számot hallják, akkor többen azt mondhatják, hogy igen, de mi lesz itt a vállalkozásfejlesztéssel.

Mindazon képviselőtársaimnak, akik aggódnak, hogy hol lesz a vállalkozásfejlesztés, nagy tisztelettel szeretnék egy teljesen frissen megjelent pénzügyi elemzést és kutatást a figyelmükbe ajánlani - az interneten elérhető, tessenek rákattintani! -, amely pedig nem másról szól, mint a magyar gazdaság, illetve a hazai háztartások fogyasztási szokásairól, illetve a megtakarítási hajlandóságról magyarországi, illetve európai összehasonlításban. Egyetlenegy dolgot szeretnék önöktől kérni: próbáljanak egy kicsit talán a számok világában gondolkodni. 300-400 milliárd forint marad a vállalkozásoknál, illetve a gazdaságban. Ha azt az adatsort vesszük alapul, amely, még egyszer mondom, november 8-án, tehát alig két hete jelent meg, akkor abból a következő következtetést lehet levonni: ebből a 300-400 milliárd forintból, figyelembe véve a magyarországi, sajnálatosan egyébként elég alacsony megtakarítási hajlandóságot - ami most fogja majd elérni a 2002-es szintet, ami 4,8 százalék GDP-arányosan, szemben, mondjuk, a németországi 18-20 százalékkal, tehát aránylag alacsony a megtakarítás -, adódik a kérdés, hogy rendben, marad 300-400 milliárd forint a családoknál, illetve a gazdaságban: önök szerint mi fog történni ezzel a pénzzel? Ennek egy része valóban megtakarításokba fog menni, a másik része pedig, akár tetszik, akár nem, fogyasztásra fordítódik. Itt persze lehet azt mondani, hogy igen, akinek több pénze van, az magasabb értékben fogyaszt, de kérem szépen, ha valaki magasabb értékben fogyaszt, annak magasabb az adótartalma, tehát az állam költségvetési bevételei is növekedni fognak, illetve az az összeg, ami így a gazdaságban marad - tessenek végigolvasni; Józsa képviselő úr arcán látom, hogy nem olvasta el ezt az elemzést (Szórványos derültség.) -, ennek alapján nagyjából 100-120 milliárd forint számítható, ami a gazdaságban marad, azzal, hogy az adótörvényekben ilyen változás áll be. 100-120 milliárd forint az, amit tulajdonképpen közvetve vagy közvetlenül gazdaságélénkítésre számba lehet venni. Ugyanis ezt a pénzt valahol el fogják költeni a magyar emberek (Dr. Józsa István: Kevés! Ez kevés!), ennek a döntő részét Magyarországon fogják elkölteni, ez a pénz pedig elsősorban termék- és szolgáltatásvásárlásra fordítható, tehát ezzel a magyar vállalkozások árbevétele is növekedni fog. (Kovács Tibor közbeszól.)

Nagy tisztelettel szeretném önöket megkérdezni: az elmúlt nyolc évben hol volt olyan program, amelynek a végeredménye egy 100 milliárd forint körüli gazdaságfejlesztési összeg volt? Mondjanak egyetlenegy olyan sort a költségvetésből az elmúlt nyolc évben, amikor valóban volt ilyen! Persze sok mindent leírtak önök, de az a helyzet, hogy azokból a számokból, amelyeket az elmúlt nyolc évben önök leírtak és beterjesztettek, azt lehet mondani, talán egyetlenegy szám sem volt, amely tényleg úgy is lett volna, mint ahogy az megtervezésre és leírásra került.

Úgyhogy mindezekre tekintettel én nagy tisztelettel arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy legyenek kedvesek egy kicsit a realitásokhoz visszatérni, néhány dolgot fogadjanak már el, amit ráadásul hozzáértő szakemberek írtak le elemzésekben, annak alapján próbálják már végigszámolni a költségvetés számait, és talán egy kicsit más eredményre fognak jutni, mint amit egyébként az önök által vagy az önök részére elkészített kommunikációs panelekben leírtak az önök háttéremberei. És akkor talán lehetősége lesz az országnak is arra, hogy valóban kilépjünk az önök által igencsak mélyre ásott gödörből.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu