SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden, csak Schiffer András képviselőtársam felszólalására reagálnék, de előtte mindenképp hangsúlyoznám, hogy örülök a konstruktív hozzáállásnak mindenki részéről, ami a jogszabálytervezettel kapcsolatban felénk irányul.

Úgy gondolom, itt felvetődött az a kérdés, hogy a nyugdíjmegvonás mértéke elfogadható-e, és elsősorban szociális szempontból. Én azt látom, hogy bár valóban komoly megvonásról van szó, de egyrészt ezek az emberek nem szorulnak rá erre a nyugdíjra. Ott kezdődik sajnos a probléma számomra, hiszen bizony ezek az emberek az előző rendszerben rendkívül szépen megtollasodtak, meggazdagodtak, és most komoly birtokokon ülnek, és kellemesen élik az életüket.

De tegyük fel, hogy valaki mégis, nem lopott, csalt, hazudott ebben az időszakban, hanem szétosztotta a szegények között a számára juttatott fizetést és később a nyugdíjat; ebben az esetben is a törvényjavaslat azokat a szociális lehetőségeket nem szünteti meg ezeknek az embereknek a számára, ami mindenki számára érvényes. Nem akarom felsorolni a szociális törvényben megkapható különböző támogatásokat, ha kevés lesz számára a nyugdíj, akkor kaphat lakástámogatási összeget, kaphat rendkívüli segélyt az önkormányzattól, hadd ne soroljam azokat a dolgokat, amelyeket egyébként rengeteg olyan személy megkap, aki alacsony nyugdíjból tengeti az életét. Tehát igazából csak erre az egy gondolatra szerettem volna reflektálni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu