ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Teljes a nyilvánosságban a zűrzavar azon javaslat körül, amit még nyáron jelentettek be, hogy a nők 40 év munkaviszony után teljes öregségi nyugdíjba vonulhatnak. Régóta és nagyon sokan várják ezt az intézkedést, de a mai Népszabadság címlapja szerint, ami egy korábbi verzióról szól, itt 42 évet, 44 évet emlegetnek az egy-két gyerekeseknek, nem tudjuk, hogy a harmadik gyereket megszülők és az egy-két gyerekesek között végül is hogy oszlik meg az az arány, hogy ki mehet el végül is 40 év után nyugdíjba. Úgy tudjuk, hogy 32 év munkaviszony és 8 év gyermekgondozással otthon töltött idő elég ehhez a nyugdíjba vonuláshoz.
Nem látjuk az indoklásból igazán, sem a kiszivárgott anyagból, sem más, a sajtóban terjengő hírekből, hogy ez a 8 év hogy jött ki, és ami nagyon szomorú, sajnos nem számít bele a tanulmányi idő, pedig az szolgálati viszonynak számít, tehát nagyon sokan, akik akkor jártak egyetemre, amikor ez még szolgálati időnek számított, számítottak erre. Nemcsak az egyetemi diplomás nőknek vagy a főiskolásoknak üzeni ez, hogy nem érdemes tanulni, de a szakmunkástanulóknak is, akik régen egy hatnapos munkahétből ötöt végigdolgoztak járulékfizetéssel teljes munkaidőben, és a hatodik napon tanultak. Nincsenek benne a tervezetben. Ha azt üzeni a kormány, hogy aki tanul, és akár tanulás mellett is vagy utána, munka mellett vállal gyermeket, az nem kapja meg ezt a könnyebbséget, akkor valójában mit üzen ez egy tudásalapú társadalmat építő kormányzat programjáról?
Olyan hírek is lábra keltek, hogy nem kapja meg az örökbe fogadó szülő és a nevelőszülő, hiszen az indoklás szerint ez túl nagy teher lenne, felborítaná a nyugdíjkasszát. Az új verzió szerint úgy tűnik, hogy ez mégiscsak benne van, tehát ha benne van ez a nagy társadalmi csoport, akkor viszont borul a nyugdíjkassza. Az LMP a jövő generációkat képviseli ebben a parlamentben, tehát a gyermekeink kontójára nem adósíthatjuk el a nyugdíjkasszát. Azt gondolom, ez önöknek is fontos. Akkor végül is mi lesz a költsége ennek az intézkedésnek? 40 milliárd, ahogy ez alapján kiszámítható, vagy 10 milliárd, ahogy az eredeti verzióban van?
Félszázalékos nyugdíjemelést jelentettek be erre való hivatkozással. Ez nagyon súlyos lépés, azt gondolom, hogyha szembefordítjuk a társadalom két legnagyobb csoportját, a férfiakat és a nőket, akik közül elsősorban férfiak vannak ma vezető pozícióban, tehát ők mondhatják azt a nőknek, hogy ti elmehettek nyugdíjba. Aggódunk azért is, mert sok munkavállaló erre való hivatkozással a nyugdíj közelében levő, már így is nagyon súlyos helyzetű nőket egy pillanat alatt elküldheti nyugdíjba.
De mi van akkor, ha valaki nem szeretne vagy nem tud elmenni nyugdíjba anyagi szempontból, anyagi problémái miatt? Az indoklásban az áll, hogy ellentétben az eredeti bejelentéssel, miszerint ez egyfajta elismerése a nők két műszakos, tehát munkahelyi és családi helytállásának, a nőket tulajdonképpen nem pihenésre küldik haza nyugdíjba, hanem arra, hogy vigyázzanak az unokákra, hát hiszen milyen szép dolog is. De ha valaki elmegy 40 év után nyugdíjba, nem arra megy el feltétlenül, hogy pótolja azokat az óvodákat és bölcsődei helyeket, amelyek nem léteznek az országban. Az apró betűből mindig kiderül, hogy ezeknek az intézkedéseknek nagyon súlyos hátránya van a nőkre nézve. És ha például nincsen nagymama a közelben, vidéki nagymama van és budapesti kisgyerekes család, akkor vajon hogyan fogja ez segíteni az újabb generációkat?
Nagyon szomorú, hogy ez az intézkedés - illetve ki tudja, mi van mögötte, de még mindig nem látjuk, hogy hogyan illeszkedik be abba a sorba, amiről a kormány azt mondja, hogy családbarát társadalmat épít, hiszen elvesszük a gyest azoktól, akik például fogyatékos gyereket nevelnek, és nem kapnak részmunkaidős állást, hiszen 30 órában limitálják ezt. Nagyon súlyos intézkedés az is, hogy a Start-kártya és a Start Plusz kártya kivezetésével pont a gyes után visszatérő és a nyugdíj előtt álló nők helyzetét nehezítik tovább.
Kérjük, hogy fontolják meg ezt az intézkedést, adjanak világos indoklást a költségeiről, az indoklásairól, és a részleteit dolgozzák ki jobban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés