DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Simon képviselőtársam mondataira szeretnék reagálni. Különbség van aközött, amikor a képviselő a bizottság többségi véleményét ismerteti, és amikor saját álláspontját mondja el, de egyébként ezek sincsenek ellentmondásban, mert az egyik esetben Szakács képviselőtársamat idéztem, aki emlékeim szerint azt mondta a bizottsági álláspontnál, hogy sok pénzt lehetett, illetve lehetett volna költeni, és valaki ezzel nagyon jól járt, illetve jól járt volna. Nyilván ez arra vonatkozik, hogy ahol esetleg átállításra került az informatikai rendszer, ott nyilván költségbe került, ahol nem sikerült átállítani, nem került átállításra, akkor pedig nem. Ezzel kapcsolatban Gaudi képviselőtársam is úgy értelmezte, hogy már ezt sikerült átállítani, nyilván ennek megfelelően mondta. Úgyhogy sajnálattal kell közölnöm, hogy nincs ellentmondás sem a bizottsági vélemény ismertetése, illetve a vezérszónoki felszólalásom között.

Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu