HANÓ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Vágó Gábor úrnak mondom, hogy én még olyan nagyon szegény kereskedőt nem láttam, meg tönkrementet sem, tehát hogy nagyon összeomlottak volna. Nem tudom, nem hallotta, amit mondtam az előbb, hogy 2,6 milliárdra most büntettek meg egy jó pár kereskedőt kartellezés miatt. Ennek az volt a lényege, hogy a paraszttal toltak ki, a gazdával.
Na mindegy, én a megoldásra azt tudnám kitalálni, vagy azt javasolnám, hogy a stratégiai váltásban elsősorban a belső fogyasztást növeljük, azaz újra hozzuk vissza a sertésállományt, az abrakfogyasztót, hogy a növénytermesztésben legyen már egy olyan kiegyensúlyozott piac, hogy ne legyünk ennyire kiszolgáltatva, mondanám egyszer ezt. Tehát egy olyan 5-6 millió sertést vissza kellene ebben az országban állítani, és ez ügyben kellő lépéseket tenni.
Azt is elmondtam, hogy a 2200-ért megvásárolt gabonát adták tovább 4200-ért. Kérdezem Vágó Gábort, hogy ez tisztességes-e, hogy akkor miért nem mondta a kereskedő, hogy bocsi, 2000-rel többért tudtam eladni azt a búzát, akkor adnék vissza neked, kedves gazda, mert a tavalyi éved rosszul sikerült.
Nehogy azt higgyük, hogy az időeltolással mi a gazdákat majd nagyon meg tudjuk segíteni. Egy biztos, hogy addig nem veszik meg külföldiek a földet, ha sikerül két-három évvel a moratóriumot kitolni, de igazából a paraszt nem tud fölhalmozni tőkét, nem fogja tudni megvenni a földeket később sem, mert mindig leveszik róla a sápot, a hasznot. Én úgy gondolom, hogy amíg a termelő nem lesz tulajdonos a feldolgozóban, például a malmokban, olyan helyeken, ahol nem lesz az, hogy más vigye el ezt a plusz 2000 forintot, addig igazából mindig kiszolgáltatott lesz. Ha sok terem, akkor keveset adnak, ha kevés van, akkor meg megfizetik.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés