PŐSZE LAJOS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a törvényben én egy kicsit többet látok, mint amennyit az államtitkár úr előadott. Ez a törvény nem egyszerűen csak arról szól, hogy praktikus módosításokat hajtsunk végre négy törvényben; ez a törvény egy nagy mankója lehet az egész magyar fellendülésnek és a magyar költségvetésnek is.
Miről van szó? Arról van szó, hogy ha megnézzük a költségvetést, akkor látjuk, hogy a költségvetésben viszonylag kevés fejlesztési pénz, lehetőség van a következő évre. Ez a költségvetés, amit el fogunk fogadni, fejlesztésre igazából nem alkalmas, ugyanakkor pedig óriási igény van fejlesztésre fordítható pénzekre, úgy, hogy a deficit nehogy véletlenül 3 százalék fölé nőjön. Ez kulcskérdés lesz a következő esztendő szempontjából. Az egész magyar pénzügyi rendszer megítélése nagyban fog függni attól, hogy a következő első félévben hogyan alakulnak a hiánymutatók, ezeknek közvetlen számszerű hatása lesz a kockázati felárra már az első fél évben, és nagyon jól tudjuk, hogy ha az első félévben sikerül egy nagyon jó hiányhelyzetet teremteni, csökkenteni a hiányt, akkor akár 1 százalékkal is csökkenhet a kockázati felár, ami önmagában 350 milliárd forint megtakarítást jelenthet. A kormánynak az a szándéka tehát - és én gondolom, hogy van egy ilyen szándéka -, hogy a viszonylag kockázatos fejlesztéseket és az azokhoz való forrásokat vigyük ki egy olyan intézménybe, nevezetesen a Magyar Fejlesztési Bankba, amelyet nem lát rögtön, pontosan, összegszerűen az EU, akkor se, ha éppen veszteségben vagyunk ott, ez önmagában nem rossz, más országok is így csinálják ezt. Tehát ebből a szempontból, ha megnő a Magyar Fejlesztési Bank mozgástere, és azt mondom, hogy ezermilliárdos nagyságrendben nő meg a finanszírozóképessége a kormánynak, ez egy nagyon jó dolog.
Lesz gondom, problémám is ezzel a törvénytervezettel, de majd tételesen elmondom, hogy mely pontokon. Tudjuk, hogy ezek a pénzek elsősorban az MFB-hez tartozó vállalatok, intézmények támogatására fordítódhatnának, és nagy előnye ennek a javaslatnak, hogy éppen ezért talán feloldja azt a banktitkot, amelyet annyian kértünk számon, vagy amelyet annyian kritizáltunk a tavaszi, illetve a nyári törvénymódosításnál, hiszen lényegében az információk majdnem teljes köre hozzáférhető lesz.
A finanszírozási előnyök és lehetőségek mellett azért vannak olyan párhuzamosságok és olyan szabályozatlan dolgok, amelyeket feltétlenül szóvá kell tenni. Éppen két nappal ezelőtt jelent meg egy hír, hogy megjelenik, illetve létrejön a Nemzetgazdasági Minisztériumban egy új, külgazdasági dolgokkal foglalkozó intézmény, a nemzeti külgazdasági hivatal. Ez a hivatal részben hasonló dolgokat fog csinálni - legalábbis ez egy nagyon tisztázatlan kérdés -, mint amely profilok tartoznak részben a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó intézményekhez. Nehogy az legyen, hogy a két minisztérium között elkezdődik egy rivalizálás, mert az nemcsak a pénzügyi kiadásokat növeli meg, de gyakorlatilag meg is tudja fojtani az egyes projekteket, mert ha rivalizálás van, akkor sokszor egy-két évig nem dől el, hogy melyik ügyet ki csinálja. Kérem tisztelettel tehát, hogy ezt valahogy a kormány a saját berkein belül tisztázza ki: legyen pontos feladata a Matolcsy-féle minisztériumban létrejövő intézménynek, és pontosan határozza meg azt MFB-hez tartozó intézményeket.
Két lényeges intézményről szeretnék röviden beszélni, amely az MFB-hez tartozik: ez az Eximbank és a Corvinus. Az Eximbank esetében célszerű volna nyilvánosságra hozni azokat a korábban megkötött és bebukott vagy bukásra álló üzleteket, amelyek ma láthatóak, pontosan azért, hogy ezek ne a kormány bűnlajstromát szaporítsák majd.
(15. 20)
Egy világos cezúrát kellene húzni, van ott mit keresgélni, kérem. Érdemes volna tiszta vizet önteni a pohárba.
A Corvinusszal kapcsolatban el kell mondanunk - ez egy kicsit kapcsolódik az új minisztériumban létrejövő párhuzamos intézményhez -, 20 éve nem volt olyan igazi intézménye a magyar gazdaságnak, amelyik a határokon túli, külföldi befektetéssel támogatta volna. A MOL és az OTP lehet itt a kivétel, de sajnos már azok sem magyar többségi tulajdonban vannak. Az ő terjeszkedésük lett volna az az etalon, az a példa, amelyen nekünk mennünk kellett volna, de sajnos más cégek nem követték, és nagyon-nagyon fontos volna, hogy a Corvinus és az MFB ebből a folyamatból vegye ki lényegesen nagyobb erőkkel a részét. Ne tudják meg, kérem szépen, hogy a '90-es években milyen rejtett csatornákon, éjszaka és milyen pénzügyi tranzakciókkal juttattunk ki pénzt a Kárpát-medencébe, csak azért, hogy a magyar kultúrának egy-egy fontos intézményt, épületet, szülőházat megmentsünk. Méltatlan helyzet volt, holott kormányzati lehetőségek, pénzforrások lettek volna erre.
Szeretném felvetni azt a kérdést, nem teljesen derült ki számomra az, hogy miközben megszűnik az osztalékelvonás kötelezettsége, amit részben meg lehet érteni, mert azt mondjuk, hogy ezzel deklaráljuk azt, hogy igenis, ezt a pénzt tessék fejlesztésre költeni - de mi lesz azért az éves tervvel? Azért produkálni kell egy bevételi tervet. És ezzel kapcsolatban nem a törvényjavaslatban, hanem annak csak a magyarázó általános részében van utalás, hogy éves tervet kell készíteni az MFB gazdálkodásával kapcsolatban. De ki fogja ezt meghatározni? Mi alapján fogják ezt meghatározni, még akkor is, ha mondom, bent hagyjuk azt az osztalékot? De látnunk kell, hogy most nyereségesen, veszteségesen gazdálkodott-e egy ekkora konglomerátum, vagy nem.
Szeretnék egy-két tételes módosítási javaslatot vagy szempontot felvetni. Az 1. § c) pontjában célszerű volna szűkíteni, nem egyszerűen csak úgy meghagyva, hogy a Magyarországon bejegyzett intézményeknek ad kedvezményes hitelt vagy tőkefinanszírozást, de ugye, tudnunk kell, hogy az MFB most már hitel- és tőkefinanszírozást is végezhet, hanem a Magyarországon bejegyzett és lehetőleg magyar többségi tulajdon, tessék megfontolni, kérem. Nehogy már az legyen, hogy idejön valaki, bejegyzi a cégét Magyarországon, azután utána pedig, mint a macska a szájában a húst, viszi ki a milliárdokat az MFB-ből. Legyen az magyar többségi!
Nézzük tovább! Szintén az 1. §-ban, a c) pontban van egy olyan kitétel, ahogyan említette már egy hozzászóló, hogy a kormány egyéb fejlesztési céljaiban is részt vehet. Kérem szépen, itt azért valahogyan specifikálni kellene vagy azt, hogy milyen típusú fejlesztési célokba, vagy pedig, hogy hogyan szülessen meg egy ilyen kormánydöntés, milyen legyen ennek a publicitása, a nyilvánossága, és hogyan térjen vissza a kormány arra, hogy egy-egy ilyen döntés hatékonyságát kötelező jelleggel kelljen kontrollálni. A kormány hozta a döntést, akkor a kormány kérje számon valahogyan, hogy ez teljesült vagy nem teljesült.
Fontos volna kitérni arra, hogy konszolidált mérleget csináljon-e az MFB. Valahogyan ez nem derül ki számomra az előterjesztésből. Nem mindegy, egy ekkora intézményrendszernél bizony nem mindegy. Az sem világos, hogy az MFB a rábízott vagyon értékének a megőrzéséről egyrészt köteles gondoskodni - de hogyan? Mit jelent az, hogy megőrizni? Reálértékben? Évente csinálunk egy értékbecslést? Vagy egyszerűen csak a jó gazda gondosságával törődjön vele? Ez is tisztázandó dolog.
Tisztázandó, kérem szépen, ahol a befektetési alapokba és a kockázati befektetési alapokba bevásárolhat az MFB; nagyon fontos volna itt is hangsúlyozni, hogy legyen magyar többségű az a befektetési alap, nehogy megint az legyen, hogy idejön egy külföldi befektetési alap, és utána abba bevásárol az MFB, azután kiderül, hogy mit tudom én, Lehman Brothers kötvényeket vett, vagy nem tudom, milyen befektetéseket. Ezt is, kérem szépen, tessenek szíveskedni átgondolni.
Elnök úr, bocsánat, 10 percem van?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés