DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a fenntartható fejlődés bizottsága előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A fenntartható fejlődés bizottsága megtárgyalta az előterjesztéseket - mindkét előterjesztést -, és mindkét esetben 12 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett azt támogatta.
Azt kell mondanom, tisztelt Ház, hogy a bizottságnak ez az ülése bizonyos tekintetben határkőhöz érkezett, hiszen a bizottság tagjainak itt kellett szembesülnie azzal - ha eddig nem tették volna -, hogy az elkövetkezendő időszakban nem egyszerűen környezetvédelmi bizottságként működik, hanem egy szélesebb körben, szélesebb kört összefogó, nemcsak a tárcarendnek, hanem a kívánalmaknak is megfelelő rend szerint, azaz vizsgálnia kell és egységesen kell vizsgálnia a következőkben a mezőgazdaság, a vidék és a környezetvédelem ügyeit.
(16.10)
A bizottság ennek szellemében hallgatta meg Ángyán József államtitkár urat, aki egy igen részletes ismertetésben tulajdonképpen föltárta mindazokat a tényeket, amelyek részben benne vannak ebben az előterjesztésben, részben pedig ezen túlmutatnak.
Fontosnak tartom elmondani, hogy az teljesen egyértelművé vált már ebből az előterjesztésből is, hogy ez nem egyszerűen csak a mezőgazdaság 2009-es évének az összefoglalója, hanem egy nyolcéves kormányzati időszak végterméke. És ez a végtermék egyértelműen mutatja nyolc év sikertelen kormányzását. Az az eredmény, amelyet föl tudnak mutatni és számszerűsíteni lehet, az világosan azt mutatja, hogy egyetlenegy igazi cél volt az elmúlt nyolc év kormányzása alatt, ezt ki merem mondani. Számtalan különböző bizonytalankodás, irányváltás mellett egyben következetes volt a szocialista kormányzás: a nagybirtok hazai megteremtésének szándékában. Ez a szándék vezérelte ezt a kormányt mindvégig, klientúráját kívánta termőföldhöz juttatni, klientúráját kívánta birtokhelyzetbe juttatni, és ezt kívánta jutalmazni nyilvánvalóan a lehetséges támogatásokkal is.
Az teljességgel elképesztő ugyanis, hogy olyan számok mutatkoznak, hogy a magyar agrártermelés szereplőinek mindössze 6,7 százaléka az, ahová eljut az a támogatás, amelynek el kellene jutnia több százezer helyre. Az is egy teljesen elfogadhatatlan és elképesztő helyzet, hogy amikor meg kellett határozni azt az Európai Unió által meghatározott egységet, amely behatárolja, hogy mekkora birtokok azok, amelyek hozzájuthatnak egyáltalán támogatáshoz, akkor 4 EUME-ban határozták ezt meg 2 helyett. Nem véletlenül, kifejezetten azért, hogy elvonják a kisebb birtok elől azt a lehetőséget, amely az életben maradást jelentette.
A bizottság egységes álláspontja volt, még a tartózkodóké is, hogy az elkövetkezendő időben új helyzetet kell teremteni. Ennek az új helyzetnek a megteremtése nem történhet másként, mint hogy immáron a kétharmados többség birtokában nagyon határozott lépéseket, egy olyan agrárreformot kell elindítani, amely magában foglalja a vidékfejlesztés lehetőségeit, és magában foglalja a környezetvédelemnek is egyfajta megújítását. A forrásegyesítés hozhatja meg csak azt a lehetőséget meggyőződésem szerint, de ez volt a bizottság meggyőződése is, hogy az elkövetkezendőkben ez a reform sikeres legyen.
Van egy alapvető igény, amelyben azt gondolom, a kormányzat szándéka találkozik az ország - meggyőződésem szerint - túlnyomó többségének a kívánalmával. A magyar vidék nem lehet a nagybirtok vadászterülete. Következésképpen meg kell erősíteni a kis- és középbirtokot. Ugyanakkor ez a kis- és középbirtok ma olyan helyzetben van, hogy ha nem tudunk új lehetőségeket, új irányokat nyitni a számára, akkor nagyon nehezen vagy alig tud életben maradni.
Az elkövetkezendő idő arról kell szóljon ezért az én meggyőződésem szerint, hogy világosan és egyértelműen el kell tudni fogadtatni a mezőgazdaság szereplőivel, különösen a kis- és törpebirtokosokkal: szövetkezés nélkül nincs igazán talpon maradás. A szövetkezés tekintetében pedig nem lehet más lehetőség, mint olyan szövetkezési formát kínálni az emberek számára, amely egyértelműen a teljes vertikumot átfogó lehetőséget garantál a termeléstől a földolgozáson és az értékesítésen keresztül az egész vertikum átfogására. Ha ezt föl tudjuk ajánlani, azt kell mondanom, még mindig van akkora megtartó erő, és van a magyar vidékben akkora lehetőség, hogy az elkövetkezendő időben a kis- és középbirtok megerősítésével valóban meg lehet teremteni a magyar vidéken azt a legalább 300 ezer új munkahelyet, amely 300 ezer új munkahely garantálhatja a falvak megmaradását, garantálhatja az egész vidék felvirágzását.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés