GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottsági ülésen is elmondtam egy példát, mert itt vitatkozunk a beruházások hatékonyságán - egyébként elég furcsa közgazdasági iskola, Géza, amit levezettél, de erről szerintem külön tudunk beszélgetni.
(17.50)
Akkor is elmondtam, hogy '93-ban - választás előtti évben, azt tudom, akkor nyilván '93-ban - az Antall-kormány meghirdetett egy géptámogatási programot kizárólag MTZ-traktort lehetett venni belőle, és mindenki kapott 500 ezer forint. Akkor nagyjából egymillió forint volt egy MTZ, körülbelül annyi volt egy új MTZ, akkor jöttek be azok a szép barnák, kékek, abból nagy botrányok is voltak. Minden második ember, akinek volt valami kis pici földje - mert igazolnia kellett, hogy van -, vett egy ilyen traktort. Eltelt fél év, és akkor nálunk a cégnél jöttek, hogy vegyük meg, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Meg lehet ezt csinálni, hogy ilyen méretekhez is komoly támogatásokat rendelünk, de ott mindenki a bizniszt nézte, semmi mással nem foglalkozott. Én azt gondolom, hogy csak olyat szabad csinálni, ami valós és hosszú távú megélhetést biztosít.
Arra, hogy elhúzunk egy mézesmadzagot bárki előtt, tipikusan jó példa egyébként a fiatalgazda-pályázat. Miért mondom? Nagyon sok volt az igénylő, a második körben különösen, mert rájöttek, hogy ez egy jó biznisz. 9 milliót kézbe adtunk, majd 1 millióval valamikor elszámol, és a zöme olyan volt, aki egyébként is családi gazdaságban volt, csak kellett még annak a gazdaságnak 10 millió forintért valamit venni. Nagyon nehéz ezt nyomon követni, választani kellett meg megmagyarázni, és a pályázók mindössze 5 százaléka volt állattenyésztő. Öt!
Én azt gondolom, hogy a realitásokkal meg tisztában kell lenni. Nem akarnak a fiatalok reggel ötkor kelni fejni, emberek. 40 milliós Fendtbe bele hifitoronnyal, az rendben van. De ha valaki ezt nem érti meg, akkor nagyon-nagyon rossz útra téved, ezt higgyétek el vagy higgyék el nekem. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés