HORVÁTH ISTVÁN, a mezőgazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány 2009-ben nem biztosította a nemzeti agrártámogatások reálértékének megőrzését. Ez a KSH által megadott fogyasztói árindexből számított 28,5 százalékos korrekciós tényezővel számítva 2009-ben minimálisan 228,1 milliárd forint kifizetésével valósult volna meg, ezzel szemben csupán 167,2 milliárd forint került kifizetésre.
Az agrárnépesség kereseti viszonyai alig érzékelhetően javultak, ennek ellenére tartósnak bizonyul a társadalom egészéhez képest mért elmaradás, ugyanis a nettó átlagkereset a nemzetgazdasági átlagnak mindössze 76 százalékát érte el. Így továbbra sem teljesülnek az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben leírt arányos munkajövedelemre vonatkozó kritériumok.
2009-ben sem a keresleti-kínálati viszonyok, sem az erre hivatott állami szervezetek továbbra sem tudták megakadályozni a piaci erőfölény alkalmazását az élelmiszer-ellátási lánc egyes szereplőinél. Ez is hozzájárult az agrárolló további kedvezőtlen alakulásához.
A mezőgazdasági GDP aránya a nemzetgazdaságon belül az előzetes adatok szerint 2009-ben 2,5 százalékot tett ki, vagyis az előző évhez képest 6,3 százalékkal csökkent, sőt a válság sújtotta ipari termelésnél is nagyobb visszaesést szenvedett el az agrárágazat. A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2009-ben 1621 milliárd forint volt, folyó áron számítva ez 17,6 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. A teljesítménycsökkenést elsősorban a gabonafélék és az ipari növények termésmennyiségének és árának egyidejű visszaesése okozta. A kibocsátás volumene 9,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest. 2009-ben a növényi termékek termelésének volumene összességében 14,5 százalékkal, az élőállatok és állati termékek kibocsátása 2,3 százalékkal csökkent.
A mezőgazdasági termelés a sokéves törekvések ellenére is továbbra is egyoldalú a növénytermesztés javára. Nem valósult meg tehát az elmúlt évek kormányzati célkitűzése, mert nem sikerült erősíteni az állattenyésztés mezőgazdaságban betöltött szerepét. E folyamat következményeként romlanak az ágazat foglalkoztatási, valamint a környezeti és tájfenntartási feladatok teljesítésének lehetőségei.
Az agrárgazdaság fejlődését, szerkezetét csak részben magyarázzák az ágazaton kívüli tényezők, az éghajlat, a világpiac, a globalizáció és a jelenlegi hazai makrogazdasági feltételek. A termelés hatékonyságával és színvonalával kapcsolatos mutatók is kedvezőtlenek. 2009-ben a nemzetgazdaságban 4504 milliárd forintot, a GDP 17,3 százalékát fordították beruházásokra, ami összehasonlító áron 8,6 százalékkal kevesebb az előző évinél.
A gépberuházások éves szinten 14 százalékkal, az építési beruházások 4,2 százalékkal csökkentek. Egész évre jellemző volt a gazdasági válság hatása, a vállalkozások csak a legszükségesebb beruházásokat hajtották végre, egyrészt a finanszírozási kínálat megváltozása, másrészt a külső és belső kereslet visszaesése miatt. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek kivitelének értéke 5112 millió eurót, behozatalának értéke 3395 millió eurót tett ki. Az EU-csatlakozást követő években az agrár- és élelmiszer-termék kivitele és behozatala euróban számolva évről évre emelkedett. 2009-ben azonban 670 millió euróval, azaz 12 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az import értéke 464 millió euróval, 12 százalékkal esett vissza.
A külkereskedelem 1716 millió eurós exporttöbbletet eredményezett, amely 205 millió euróval maradt el az előző évi eredménytől. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évek óta csökken a feldolgozott termékek kivitelének aránya, behozatalának aránya pedig folyamatosan emelkedik.
(16.00)
A mezőgazdasági, vadgazdálkodási és halászati társas vállalkozások üzemi eredménye 2009-ben 44 százalékkal, az adózás előtti eredmény még drasztikusabban, 58 százalékkal csökkent. A tesztüzemi rendszer adatai alapján az egyéni gazdaságok adózás előtti eredménye 36 százalékkal esett vissza. Az elmúlt években az adózás előtti eredmény alakulásában a társas vállalkozások esetében sokkal nagyobb ingadozás volt megfigyelhető, mint az egyéni gazdaságoknál.
Komoly problémát jelentett az agrárolló alakulása. A mezőgazdasági termelői árindex és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa, az agrárolló mutatóértéke 2009-ben 63 százalék volt, azaz drasztikusan romlott. A mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala 2009-ben az előző évhez viszonyítva 9,5 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 13 százalékos, az élőállatok és állati termékek árainak 5 százalékos csökkenéséből adódott, a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje viszont csak 6 százalékkal mérséklődött.
Az előző évek erőteljes emelkedése után leginkább a műtrágyák és a vásárolt takarmányok ára csökkent, 11, illetve 18 százalékkal, ami összességen összefüggésben van a csökkenő felhasználással, a magas bázissal, valamint az előző évek rohamos árnövekedésével. 2009-ben a műtrágya felhasználása újra csökkent, egy hektár mezőgazdasági területre csupán 64 kilogramm műtrágya jutott hatóanyagban kifejezve, ami tovább rontja a hazai talajok tápanyag-ellátottságát.
Az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás 2009. évi 2078 milliárd forintos értékesítése 2 százalékkal marad el az előző évitől. Adózás előtti eredménye a 2008. évi 10,5 milliárd forint veszteséggel szemben 2009-ben 54 milliárd forintra nőtt. Az élelmiszeripar helyzetének romlása 2009-ben is folytatódott. A jövedelmezőség javulása ellenére csökkent a termelés és a foglalkoztatás. 2009-ben folytatódott ez a tendencia, ami az élelmiszer-ipari termelés és a belföldi értékesítés visszaesését mutatja. Az élelmiszer-termelés helyzetét jellemzi, hogy 2003 óta - 2006 kivételével - minden évben mérséklődött az iparágból piacra kerülő termékmennyiség, különösen belföldi relációban drasztikus a visszaesés. Ha a 2003. évet vesszük 100 százaléknak, az iparág összes értékesítése 2009-re 20 százalékkal csökkent. Ezen belül a belföldi értékesítés mintegy 28 százalékkal esett vissza, az élelmiszeripar tehát a hazai piacon szenvedte el a legnagyobb veszteségeit.
A jelentés pontos képet ad az élelmiszer-gazdaságról, azaz a termékpályáról, a dezintegráció és a nemzetközi versenyképesség problémáiról. A termékpálya szereplői mindaddig ki lesznek téve a nemzetközi piaci ármozgásnak, amíg nem alakul ki közöttük bizalmi viszony. Ennek kiépítésére kell törekedni a beszállítók, a feldolgozók és a kereskedők között, egyébként nem leszünk képesek csillapítani az egyes termékek nagy árkilengéseit.
Az élelmiszeriparban az éves beruházás összege 2009-ben kisebb volt, mint az értékcsökkenés. Az élelmiszer-ipari fejlesztések tehát még a termelés szinten tartását sem biztosítják, ami tovább növeli a beszállítók problémáit. A mezőgazdasági termelői árak közel 10 százalékkal csökkentek, az élelmiszer-ipari átadás árai stagnáltak, a fogyasztói árak viszont 4,4 százalékkal növekedtek. 2009-ben a hatóságok magatartására jellemző volt, hogy megélhetési hatóság szerepében tűntek fel azzal, hogy sok esetben indokolatlanul, az EU-átlagnál nagyobb díjakat szedtek be és büntettek. A bírságokkal való szabályozás helyett a közös érdekek indokolt előtérbe helyezése lett volna a szempont.
A parlagfűvel kapcsolatos problémák a földhasználók és tulajdonosok gondjai közé tartoznak. Az érintettek sok esetben forráshiány és a szélsőséges időjárás miatt képtelenek a szakszerű talajművelésre és növényápolásra, ami miatt büntetésekre számíthatnak. Ehelyett az ágazat több milliárd forintot költ a parlagfű eseti irtására, a parlagfű-mentesítési program tehát se nem gazda-, se nem környezetbarát, ezért mielőbb szükség van a szabályozás módosítására.
2009-ben az AKG-támogatások részesedése aránytalanul alacsony volt. A géptámogatásoknak a vidékfejlesztési támogatáson belüli magas aránya miatt Magyarországon ebből az intézkedésből elsősorban a gépkereskedők és a gépgyártók húztak hasznot.
Aggodalomra ad okot a gazdálkodók jövedelemhelyzetének kirívó romlása, valamint a kivitel és a behozatal termékszerkezetének alakulása. Fontos prioritás a hazai tulajdonban lévő feldolgozóipar fejlesztése a növénytermesztés, a kertészet, az állati termékek tekintetében egyaránt. A munkahelyteremtést megelőzi az időszaki foglalkoztatás kérdése, ahol az adminisztráció csökkentésére van szükség, a feldolgozóiparban lenne lehetőség a foglalkoztatás bővítésére, a kiöregedő munkaerőnek nincs megfelelő utánpótlása.
Az erdőgazdálkodásban a befektetéseket kell hangsúlyozni, minőségi fatermesztésre van szükség, a szén-dioxid-kvóta eladásából az erdőgazdálkodókat is támogatni indokolt. A vadgazdálkodás eredményességét rontja, hogy a vadászat 16 milliárd forintos éves árbevételéből mindössze 20-22 százalékot tesz ki a vadhússal kapcsolatos árbevétel, miközben 200 ezer nagyvad és félmillió apróvad kerül terítékre. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
A többit majd a kétpercesben, köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés