HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bóka István felszólalásához szeretnék kapcsolódni, és megerősíteni azt a szándékot, amely az önkormányzatok idegenforgalmi feladatait hivatott támogatni. Ez egy nagyon korrekt javaslat. Én arra szeretnék rámutatni, hogy az önkormányzatoknak ezen a területen bizony többletfeladataik vannak, és ezek a feladatok csak ott jelentkeznek, ahol komoly idegenforgalom mutatkozik. Ez értelemszerűen a Balatonon, a Tisza-tónál, a Duna-kanyarban és más kiemelt helyeken jelentősebb tétel lehet.
Mik ezek a feladatok? Elsősorban a marketingfeladatra szeretnék rámutatni, hiszen sajnálatos módon az elmúlt esztendőkben a Magyar Turizmus Zrt. költségvetése is folyamatosan csökkent, mint ahogy egyébként az önkormányzati finanszírozás is, és bizony a marketingmunka jelentős mértékben romlott; egyrészt azért, mert a működési költségek arányába tolódott el a költségfelhasználás, másrészt pedig azért, mert jelentős mértékben csökkentek a források is.
Az önkormányzatok partnerek a turisztikai decentralizációs menedzsmentpályázatokban is. Ezekhez kötelezettségvállalás tartozik, hiszen 5 éven keresztül fent kell tartani és működtetni kell, és igazából körülbelül 15-20 millió forintot kell minden egyes szervezetbe beletenni minden egyes évben. Ezekhez a feladatokhoz források szükségesek, és pontosan az ilyen kiegészítő támogatás nyújthat forrásokat.
Úgyhogy én azt tudnám támogatni, hogy a tdm működtetéséhez lehessen felhasználható ez a többlet kiegészítő támogatás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés