DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általam előterjesztett módosító javaslatokról sem ebben a vitaszakaszban, sem a következőben nem kívánok szólni, hiszen azok indokait az általános vita során már kifejtettem.
(15.30)
Szólni kívánok azonban a 7., illetve a 10. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslatokról. Kezdeném ez utóbbival. Látom, hogy a 10. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslat előterjesztője, Nagy Gábor Tamás képviselő úr is jelen van, úgyhogy vélhetően egy vita fog kialakulni közöttünk, hiszen én a magam részéről nem támogatom ezt a javaslatot.
Gyakorlatilag arról van szó, hogy a rongálás törvényi tényállásának a minősített eseti rendszerét ki kívánja egészíteni a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálással mint elkövetési magatartással. Azt gondolom, hogy a hivatalos indok, ami szerepel a törvényi tényállásban, nyilván részben igaz csak. Azt gondolom, hogy az elmúlt éveket figyelembe véve, és figyelembe véve azt, hogy képviselőtársamnak, Nagy Gábor Tamásnak, legalábbis mióta én országgyűlési képviselő vagyok, ötödik éve, a büntető törvénykönyv módosításához az én tudomásom szerint semmilyen más javaslata nem volt eddig, mint az, hogy a falfirka súlyosabban minősüljön, mint egyébként más rongálási cselekmény. Tehát nyilván a fülkeforradalom megadhatja azt a nagy lehetőséget képviselőtársamnak, hogy végre valósággá váljon ez a javaslata, amit oly sok éven keresztül változó szakmai színvonalon, néha házszabályellenes javaslattal próbált hatályba léptetni, illetve elfogadtatni az Országgyűléssel.
Persze, tudom, és prognosztizálható a válasz előre, hogy mi az oka ennek, hogy az embereket felháborítja az, hogy frissen felújított épületek falait összefirkálják. Ez kétségtelenül így van. Hogy ez a magatartás tűrhetetlen - ez is így van egyébként. Tehát eddig egyetértek az indokolásban foglaltakkal. Azonban hadd utaljak arra, és itt csak két példát említek, hogy ne járjunk nagyon messze attól az elkövetési magatartástól, amit súlyosabban kíván képviselőtársam szankcionálni, hogy szerintem ugyanígy felháborítja az embereket, amikor megrongálják a köztéri bútorokat. Vagy ugyanígy felháborítja az embereket, amikor a közösségi közlekedési eszközöket rongálják meg. De ezen a két példán kívül egyébként még lehetne számtalan másikat sorolni, amik ugyanúgy felháborítják az embereket, mint amikor falfirkát helyeznek el a falakon.
Persze, értem a motivációt, hogy mint I. kerületi polgármester, ez ott okoz problémát, és ezzel ki lehet állni a választók elé. Csak azt nem értem, hogy miért pont ezt az elkövetési magatartást kell kiemelni az összes többi közül. Van arra példa, és szerepel is a büntető törvénykönyvben, a hatályosban, hogy bizonyos elkövetési magatartások minősített esetnek számítanak. De nézzük meg akkor, hogy melyek ezek. Részben a kulturális javak körébe tartozó tárgyak, régészeti lelőhelyek vagy műemlékek tartoznak ebbe a körbe. Nyilvánvalóan azért, mert itt megjelenik a reparálhatatlanság, az egyediség, illetve az, hogy sok esetben nemzeti kincseket semmisít meg vagy okoz helyreállíthatatlan károkat benne a rongálást elkövető személy. Vagy a vallási tisztelet tárgyát vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat rongál meg. Itt is lehet a károkozáson kívül egyéb szempontokat is felhozni, mint mondjuk, a vallásos emberek érzületét, a vallásuk meggyalázását. Ugyanígy igaz ez a temetkezési hely, temetkezési emlékhely megrongálására vagy a halott emlékére rendelt tárgyak megrongálására. Itt ez a magatartás ugyanúgy sért kegyeleti jogokat is, mint ahogy egyúttal kárt is okoz, illetve nemrég - és ebben egyetértés volt a frakciók között - a nemesfém, illetve nemesfém ötvözet vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra elkövetett rongálás is minősített esetté vált. Itt pedig lehet azzal magyarázni, hogy az emberi életet, a testi épséget sértik vagy veszélyeztetik ezek a magatartások, azokban az esetekben, amikor mondjuk, fénysorompó alkatrészeit rongálják meg - ugyanígy a lopásnál is bejött - vagy lopják el, és ide is bejöhet az, hogy műtárgyakat rongálnak meg, tesznek tönkre.
De itt felsorolhatóak ezek az úgynevezett másodlagos jogi tárgyak. De tisztelt Országgyűlés, hol van ez a másodlagos jogi tárgy a falfirka elhelyezésénél? Mi az a jogpolitikai indok, amely ezt a rongálási cselekményt kiemeli az összes többi közül? Őszintén szólva, várnék erre egy választ, mert én magam nem tudtam megtalálni ezt a másodlagos jogi tárgyat, ami indokolhatja azt, hogy ez a magatartás miért több, miért veszélyesebb a társadalomra, mint mondjuk, a köztéri bútorok megrongálása vagy a közösségi közlekedési eszközök megrongálása.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A 7. ajánlási pontban foglalt javaslatról egy későbbi felszólalásomban fogok szólni, mert sajnos az időkeret eddig engedte, hogy beszéljek.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés