DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr és a megértést is. Azért kértem szót ebben a vitaszakaszban, mert úgy gondolom, hogy jó másfél órát vitatkoztunk az előzőben egy módosító javaslatról, ami a mostanihoz képest azonban, bár kétségkívül populáris és hangulatkeltésre alkalmas téma, mégis marginális. A 16., 17., 18. és 25. ajánlási pontokban - ezek összefüggő ajánlási pontok - Cser-Palkovics András képviselőtársunk azt javasolja, hogy a helyi bíróságokon bizonyos megkötésekkel ugyan - azt hiszem, csak az öt évig terjedő büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén, tehát ami az alatt van -, az ügyészségi fogalmazó is képviselhesse a vádat.
Azt gondolom, hogy ez egy olyan elvet tör át, amit semmiképpen sem szabadna. Felmerült már vita az Országgyűlésben a vonatkozásban, hogy a bírót az ítélkezési tevékenysége során helyettesítheti-e bírósági titkár, azaz bírósági titkár ítélkezhet-e. Azt gondolom, hogy ebben a körben érdemes gondolkodni és kell is gondolkodni, és bizonyos garanciarendszer megteremtése mellett én magam sem ellenzem egyértelműen azt, hogy ez megtörténhessen. A vita egyébként akkor is azon volt, hogy megfelelőképpen garantált-e a titkárok ítélkezési tevékenységének a függetlensége.
Azonban jóval tovább megy ennél Cser-Palkovics András javaslata, ugyanis nem ennek a párját teremti meg, tehát hogy a bírósági titkár ítélkezhet, az ügyészségi titkár pedig képviselheti a vádat bizonyos ügyekben, hanem kiterjesztené ezt a szabályt a bírósági fogalmazókra is. Talán épp államtitkár úr érvelt a bizottsági vitában amellett, hogy ha az ügyvédjelölt eljárhat helyi bíróság előtt, akkor ugyan miért ne képviselhetné a vádat az ügyészségi fogalmazó is, aki ugyanazt az egyetemet végezte el. Ez igaz, de ezt akkor is elmondtam és most is megteszem, az a különbség közöttük, hogy az ügyvédjelölt nem a Magyar Köztársaságot képviseli, az ügyvédjelölt nem dönt érdemben semmiről, nem ő az ügy ura. Talán egy kivételt tudok ez alól mondani, azt, hogy a fellebbezések, a jogorvoslatok rendszerében tudomásul veszi az ítéletet vagy nem veszi tudomásul, ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy itt mindenkor önálló nyilatkozattételi jogosultsága van a vádlottnak. Tehát az ügyvéd vagy az ügyvédjelölt önmagában nem veheti tudomásul a döntést a terhelti oldalon, ha - mondjuk - ezt a vádlott nem erősíti meg, tehát ő is tudomásul nem veszi. És természetesen ez a másik két variációra, a három nap gondolkodási időre és a fellebbezésre ugyanúgy érvényes. Tehát ez az egyetlen olyan pont, ahol valódi döntési funkciója van, de itt is eltérő az ügyésztől az előbb említett okokból.
Azonban az ügyész ejtheti a vádat, tehát olyan helyzetet teremthet, hogy a bíró nem is tud ítéletet hozni az adott ügyben, mert ha az ügyész azt mondja, hogy ejti a vádat, akkor a bíróság köteles az eljárást megszüntetni, nincs mérlegelési joga. Az ügyész módosíthatja is a vádat, tehát közhatalmi funkcióval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy akár azt is megteheti, hogy az emberölés helyett csalásra módosítja a vádat, és a bíróság ilyenformán nem hozhat ítéletet emberölés bűntettében, csak a csalás bűntettében.
Nem véletlen tehát, hogy eltérő az életpályamodell is. Míg az ügyvédeknél az ügyvédjelölti státust közvetlenül követi az ügyvédi, addig a bírósági fogalmazóknál és az ügyészségi fogalmazóknál a bírói, illetve ügyészi státust megelőzi egy úgynevezett titkári időszak. Nem véletlen ez, tisztelt Országgyűlés. Az ügyvédek természetesen ugyanolyan szereplői az igazságszolgáltatásnak, mint az ügyész vagy a bíró, csak éppen a jogosítványaik nem hasonlíthatók össze.
S még egy markáns különbséget hadd emeljek ki. A terhelt ügyvédet szabadon választhat - s itt hozzáteszem, hogy a megbízást csak ügyvéd kaphatja, ügyvédjelölt nem; nagyon korlátozott esetekben lehet ügyvédjelöltet kirendelni, de egyébként megbízást csak ügyvéd kaphat, és őt helyettesítheti az ügyvédjelölt -, azonban ha a terhelt nincs megelégedve az ügyvédjelölt vagy az ügyvéd teljesítményével, akkor választhat magának egy másik ügyvédet. Ha úgy ítéli meg, hogy mindig az ügyvédjelölt jár el, és ő ezt sérelmezi, mert nem jól dolgozik, akkor felmondja a felhatalmazást, és új ügyvédet választ magának. Ezt pedig értelemszerűen nem teheti meg az ügyész vagy a bíró vonatkozásában. Nem lehet tehát a perbeli szerepüket összehasonlítani az ügyvédeknek, az ügyészeknek és a bíráknak. Éppen ezért azt gondolom, hogy nagyon visszás eredményre fog vezetni és az igazságszolgáltatásban helyreállíthatatlan károkat jelent, ha az egyetemről frissen kikerült jogász egy hónap után már vádat képvisel a bíróságon. Úgy gondolom, hogy ez nem támogatható.
S végül még egy megjegyzést engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim. Őszintén remélem, hogy ebben a valóban fontos témában az előzőhöz hasonló vita fog kialakulni, és kormánypárti képviselők érvelni fognak amellett, hogy ez a modell miért jó.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(17.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés