DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Varga László képviselő úr! (Varga László, KDNP: Melyik?) Az MSZP-s Varga László. (Varga László, KDNP: Micsoda különbség!) Az MSZP-s Varga Lászlóhoz szólnék, igen.
Képviselő úr, 2010 áprilisában véget ért egy megosztottsággal és válságokkal teli korszak, és erről a magyar emberek tanúságot is tettek. Azt hiszem, nem mondok újdonságot, talán még önnek sem: az elmúlt nyolc év szembefordította az embereket egymással, a fiatalokat az idősekkel, a vidéken élőket a fővárosiakkal, aztán a munkából élőket a nyugdíjasokkal, és ebből alakult ki az az óriási káosz az országban, amit sajnos nem tudtak kezelni, és ami rendkívül hátrányos volt mindenkinek.
Említette képviselő úr a családi pótlék befagyasztását. Szeretném emlékeztetni arra, hogy önök voltak azok, akik a családi pótlék alanyi jogúságát egyszerűen megszüntették, és a polgári kormány volt az, amelyik a családokkal szembeni érzékenységét kimutatva alanyi jogúvá tette a családi pótlékot. Örülnék neki, ha figyelne, képviselő úr, mivel ezt önnek mondom. A nemzeti együttműködés kormánya ugyanis minden esetben alappillérének tekinti a munkát, az otthont, a rendet, a családot és az egészségről való gondoskodást, és erre nagy gondot is fordít a munkája során.
Az előző kétperces felszólalásomban szóltam a szociális biztonságról. Nos, a szociális biztonság az elmúlt nyolc évben rendkívül módon megbicsaklott, hiszen e törékeny szociális biztonság - amely egyébként egy alkotmányos alapjog - keretében a kormány összekeverte a családpolitikát a szociálpolitikával, és szembeállította a leszakadó, nehéz helyzetben élő polgárokat a mélynyomorban élőkkel. Mi sajnálatosnak tartottuk, és sokszor felhívtuk a figyelmet arra, hogy nem a segélyezésre kell elsősorban a hangsúlyt fektetni, hanem a munka lehetőségére. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Máris befejezem, elnök úr. Nos, az előttünk fekvő törvény pontosan az édesanyáknak nyújt segítséget arra, de nemcsak a gyermeket nevelő édesanyáknak, hanem a nagymamáknak is, hogy megvalósuljon az a családtámogatási rendszer, amelyet a jövőt illetően valamennyien szeretnénk megvalósítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés