DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt szeretném arra kérni, hogy figyelmeztesse a képviselő urat, hogy most nem a különadókról szóló törvényről van szó, hanem a 2008. évi CII. törvény módosításáról, illetve a 2009. évi CXXX. törvény módosításáról. S e tekintetben nem a különadótörvény vitáját folytatjuk, tehát én úgy gondolom, az a szerencsés, ha a tárgynál maradunk, mert innentől kezdve bármiről beszélhetünk, hiszen bármiről bármi eszünkbe juthat.

Amit Józsa képviselő úr felvetett a BKV kapcsán, csak szeretném figyelmeztetni, képviselő úr, hogy épp ebben a Határozatok Tárában olvashat arról, hogy az a 35,2 milliárd forint, amiről itt szót ejtettem az előterjesztés kapcsán, benne van. Olyan értelemben a BKV-ra is jutott forrás, hogy annak érdekében, hogy a közlekedési hatóság felfüggesztette a BKV működési engedélyét, és hogy megkapja ezt, ebből az összegből ez már pótolva lett. Tehát ennek kapcsán és ürügyén a BKV folytathatja a tevékenységét. Tehát szó sincs arról, hogy bárki megfojtotta volna a BKV-t, sőt inkább pluszforrást kapott annak érdekében, hogy a működőképessége biztosítva legyen.

Az pedig, hogy miért ilyen különleges ez a halasztott fizetés: azért, képviselő úr, mert önök úgy vállaltak kifizetési garanciát, hogy már tudták, hogy nem önök lesznek kormányon.

Ráadásul önök sem intézkedtek arról, hogy a 25 százalékot, ami 2009-re vonatkozott, kifizessék ezeknek az önkormányzatoknak. Tehát e tekintetben tőlünk ezt számon kérni, amikor már önök sem tették meg a 25 százalékos kifizetéssel, elég furcsának tartom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu