DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör képviselő úr nem ezekről a tételekről beszélt, ami egy átfutó tétel, hanem a médiahatóság, illetve a vagyonkezelő alap kötbér- és bírságkérdéseiről. Bólogat is rá. Tehát először egymás között egyeztessenek, képviselő úr, amikor nekem ilyet felvet. (Dr. Józsa István a jegyzői székben helyet foglaló Göndör Istvánra mutat: Nem tudok, ott ül messze!) Kérje meg, ott volt az előbb! Azt mondta, már nem szól, akkor mégiscsak szólt. Igazán most azt se tudni, hogy Göndör képviselő úr milyen minőségében van jelen.

Szóval, visszatérve erre az ominózus bírságügyre: még egyszer azt tudom mondani, hogy mind a médiahatóság, mind a vagyonkezelő alap bevételi oldalán vannak ezek a tételek. Az, hogy kiadási tételekben hogyan és mi módon szerepel, nyilván benne van, hiszen másképp nem egyezne a mérleg. De nem lehet felsorolni, hiszen bármilyen költségvetési jellegű, akár önkormányzati, akár országos hatókörű szervezetet nézünk, ott mindig személyi juttatásokat, munkaadókat terhelő járulékokat, dologi kiadásokat, áfákat, felhalmozási kiadásokat kell megjeleníteni, és nem bírságot jelenítünk meg a kiadási oldalon, hiszen a bírságot beszedjük és nem kiadjuk e tekintetben. Viszont a kiadási oldalon ezeket a tételeket kell szerepeltetni.

Tehát nem is értem a felvetésüket, uraim, hogy miért akarják önök átrajzolni az egész magyar számviteli rendszert, kvázi államszámviteli rendszert, amikor meg akarják jeleníteni ezeket a tételeket a kiadási oldalon. Az egy más kérdés, hogy amikor zárszámadásra kerül sor, akkor meg lehet kérdezni azt, hogyan és mi módon hasznosultak ezek a jellegű bevételek. De az egy másik téma, hiszen most nem erről van szó, hogy egyáltalán tudnánk, hogy pontosan mennyi, egy tervezett összeg van, ahhoz képest majd lesz pontos összeg vagy eltérés, ki-ki látja majd a számokat, és ennek alapján lehet ezt a kiadási tételt is majd ilyen értelemben vizsgálni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu