T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalásra kerülő T/1747. számú, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat lezárja a már eddig is öt elemből álló médiacsomagot, amely már létrehozta az Orbán Viktor miniszterelnök által 9 évre kinevezett, Szalai Annamária fideszes médiapolitikus által vezetett új médiahatóságot, a szintén 9 évre bebetonozott és szintén Szalai Annamária által elnökölt, kizárólag fideszes jelöltekből megválasztott Médiatanácsot, és az ugyancsak 9 évre megválasztott, masszívan 2 fős fideszes többséggel és elnöki pozícióval bíró Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumot. Pályáztatás nélkül, Szalai Annamária személyi javaslatára, a közalapítvány fideszes többségű kuratóriuma megválasztotta az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI vezérigazgatóit, akik szinte kizárólag a Fidesz médiavilágának vezetőiből kerültek ki. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Echo TV vezetőinek és szerkesztőinek átáramlása folyamatos a közmédiumokba.

De a bizalom még így sem teljes A hatalom a vagyonuk nagy részétől megfosztotta a közmédiumokat, ami így szintén átkerült a Fidesz által uralt és vezetett Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz.

Az elmúlt fél év terméke az úgynevezett médiaalkotmány is, amely további alapot teremt a független magyar sajtó további regulázására, a hatalmi szerkezet tökéletesítésére. A mostani törvénytervezet ezen alapulva pont ezt célozza. A jelen törvénytervezetben - az elmúlt fél év törvényalkotási attakjával - a Fidesz pártirányítása és felügyelete totálisan kiterjed a magyarországi televíziókra, rádiókra, a nyomtatott sajtóra és az internet világára. A nyugati demokráciákban példátlan médiahatalmi koncentráció összpontosul, nem is az aktuális kormány, hanem az éppen hatalmon lévő párt, a Fidesz kezében, legalább 9 évre, de egy esetleges ellenzéki kétharmados győzelem híján akár az idők végezetéig.

(9.50)

Ez az igazi célja és eredménye ennek a több hónapos törvényalkotási folyamatnak, amit parlamenti hatalmi monopóliumával antidemokratikusan visszaélve véghezvisz a Fidesz: ne lehessen tőle független vagy nem rövid pórázon tartott köz- és magánmédia. És ez itt a lényeg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Nézzük meg kissé tüzetesebben, mik is a leglényegesebb új elemei az előttünk fekvő javaslatnak! Vegyük először a médiahatóság, illetve a Médiatanács hatáskörét! Megszületett a média-szuperhatóság, amely nyilvántart, ha kell, adatokat gyűjt, engedélyez, irányt mutat, rendeletet alkot, és természetesen egyúttal büntet is - tévét, rádiót, nyomtatott sajtót, internetes portálokat. Megszűnt az a fajta függetlensége főleg az eddig nyomtatott és internetes médiának, hogy bármifajta kifogás érte a működésüket, azt bírósági úton lehetett érvényesíteni. Ma a médiahatóság hatósági eljárás keretében teheti mindezeket. Úgyhogy all in, mindent az egyben.

Gumiszabályok vannak, hogy mást ne mondjak: mi az, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatás, hírek és vélemények hogyan keveredhetnek olyanfajta műsorokban, ahol elemeznek nemzetközi és hazai, fontos belpolitikai és külpolitikai eseményeket; a műsorvezető mondhat-e egyáltalán állásfoglalást ezekben a vitákban vagy nem mondhat; mi az, amit esetleg közerkölcsnek hívunk egy adott műsor kapcsán; mi az, ami az alkotmányosságba esetleg ütközhet. És még sorolhatnánk, hiszen hosszú listában sorolja föl a javaslat, hogy mi az, amit teljesíteni kell, és mik azok a szabályok, amiket be kell tartani a médiahatóságnak. És természetesen, hogy mi tartozik bele, mi nem tartozik ide, mi az, ami sérült, mi az, ami nem sérült, azt természetesen ő fogja majd eldönteni.

Szinte korlátlan értelmezési és szankcionálási lehetőségeket biztosít a jogszabálytervezet, elsősorban a hatóság elnökének, a miniszterelnök emberének. Ezzel a gépezettel természetesen könnyű lesz majd bedarálni a magyar médiavilág bármelyik szereplőjét. Hogy mást ne mondjak, itt a legjobb eszköz a szankcionálás és a hozzá kapcsolódó büntetések. A tervezet változatos szankciótípusok alkalmazását teszi lehetővé. A jogsértő nyomtatott és on-line termékeket 25 és 10 millió forintra, a piacon túlsúlyosnak minősített tévéket és rádiókat 50-től akár 200 millió forintig terjedő összegre is büntethetik, vagy akár a jogosultságukat is elvehetik. A döntés azonnal végrehajtható, fellebbezésnek helye nincs; marad a bírósági út, és a magyar bírósági utat mindannyian ismerjük - évekig húzódó perekről lehet itt szó.

Amennyiben a hatóság úgy dönt, hogy saját értelmezése szerint jogsértések sorozata történik, akkor lényegében meghozhatja a döntést, és olyan büntetésekben részesíti ezeket a médiumokat, hogy azok üzletileg képtelenek lesznek talpon maradni, majd évek múltán esetleg érvényesíthetik a jogos észrevételeiket egy bírósági úton, de addigra lényegében becsukhatták a boltot. Sorozatban lehet bírságolni kényük-kedvük szerint, miközben egyáltalán nem szabályozott, mi minősül enyhe vagy súlyos jogsértésnek, hiszen a törvény ezeket nem fogalmazza meg, ezt egyszerűen rábízza a médiahatóság döntésére.

Elképesztő jogosítványt kapna a hatóság a bejelentések utáni tényállások tisztázására. Valamennyi eljárásban jogosult akár törvény által védett titkot is tartalmazó iratot, eszközt, dokumentumot megtekintetni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni. Végzésével bárkit és bármely szervezetet kötelezhet adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására. Ilyen ultrafelhatalmazásról, ami kiterjed az összes létező médiára és az azzal kapcsolatos személyekre, tőlünk keletre is csak álmodoznak, még Oroszországban is, ahol igen komoly jogsértéseket tapasztalhattunk az utóbbi időben.

Az már hab a tortán, hogy a tervezet jelentős, úgynevezett iránymutatási, illetve rendeletalkotási jogkört adna a hatóság elnökének, ami a nemrég elfogadott jogalkotásról szóló törvény szerint kizárt, mert hiszen ez nem is alkotmányos. Egyébként döbbenetes rendeletalkotási kör járna a hatóság elnökének, például meghatározhatja a médiaszolgáltatási díjakat egy rendeletalkotással. Ő tudja elbírálni azt, hogy hol milyen gazdasági erő van az ország különböző területein, és ő mérlegeli azt, hogy ott bizony milyen díjakat kell majd esetleg kiszabni, milyenek a frekvenciadíjak, milyenek a hatósági eljárási díjak, fizetési feltételeket hogyan határozza meg, és még sorolhatnánk.

No de mondhatnánk azt is, hogy ezzel a részével sokat nem kéne most törődni, hiszen mint láttuk, a most elfogadott, itt a parlamentben elfogadott és talán még ki nem hirdetett, jogalkotásról szóló törvény ezt nem is teszi lehetővé. Tehát fölhívnám az előterjesztők figyelmét, hogy ezt a szakaszt úgy, ahogy van, át kell írni, mert egyébként ez biztos nem fogja megállni az alkotmányosság helyét. Egyébként a jogalkotási törvényben - csak lábjegyzetként jegyzem meg -, az eredeti előterjesztésben ez szerepelt még, hogy ilyen van, de közben rájöttek, hogy ez nem alkotmányos, ezért ki is került belőle, méghozzá zárószavazás előtti módosító javaslattal. Úgyhogy tisztelettel jelentem a képviselő asszonynak, hogy nézzék át, legyenek kedvesek, mert ezt a részt, ezeket a szakaszokat, ami iránymutatásokról és rendeletalkotásról szól, úgy, ahogy van, át kell írni, ha azt szeretnénk, hogy ez a törvény valamilyen módon még tán működőképes is legyen, amit majd meg fognak szavazni.

A hatósági szabad kéz - mint láttuk - igen messzire nyúlik. Hadd idézzek föl egy nagyon szép példát ebből a sorozatból! A 48. §-ban lehet ezt fölfedezni. A (4) bekezdés alapján a Médiatanács iránymutatásában - amiről az előbb mondtam, hogy persze nem tud lenni, hiszen ilyen nincsen - meghatározhatja azt a közfeladatot és feltételeket, amelynek ellátására pályáztatás nélkül is adható rádiós médiaszolgáltatási jogosultság. A jogosultságot az első kérelmező kapja meg.

No, kérdezzük ezek után, ha zsebből lehet adni ilyet, akkor ki lesz az az első kérelmező, aki majd ezt megkaphatja, hiszen itt a döntés egy automatizmuson múlik: aki az első, az kapja. Hát, aki tud róla, nyilván az lesz az első. De vajon ki tud majd róla? Nyilván az, akinek majd elmondják. De kinek fogják majd elmondani? És itt most teszek három pontot, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy hogyan lehet folytatni ezt a sorozatot. Azt hiszem, hogy ez egészen elképesztő szabályozás, amit ebben a médiatörvényben az alkotók szeretnének megvalósulva látni.

Még hosszasan lehetne vesézni a médiahatósággal kapcsolatos szabályozás szörnyűségeit, és a vitában valószínűleg sor is kerül majd rá. Egy biztos: abba kéne hagyni ezt az alkotmány, az Európai Unió, a demokrácia és a médiaszabadság normáit mélyen sértő, média-rendőrségi, -ügyészségi logikán álló hatóságépítősdit!

Tisztelt Országgyűlés! Most egy pillanatra áttérnék azért a közmédiumok világára. A törvénytervezet lényegében megszünteti a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió normatív finanszírozását. A vagyonától lényegében megfosztott köztévé és közrádió esetében a jövőben a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból egy - nevezzük a múltbéli legközelebbi példával, ami talán illik rá - tervalku keretében egy héttagú, közszolgálati költségvetési tanács dönt, nem is a tulajdonosi jogokat gyakorló közalapítvány kuratóriuma, hanem erre létrehoznak egy ilyen grémiumot, amiben benne vannak a vezérigazgatók, benne van az alap elnöke, és majd az Állami Számvevőszék két főt fog ebbe delegálni.

Az enyhén kérdés, hogy ha a tulajdonosi jogokat gyakorolja a közalapítvány kuratóriuma, akkor ebben a kérdésben miért nem ő hozza a döntést.

(10.00)

Én gyanítom, hogy leginkább azért nem, mert még ennyire sem kell belelátnia azoknak a parlamenti pártok által delegált kuratóriumi tagoknak, akik ma ott ülnek ebben a testületben - jobb, ha a tulajdonosoktól elvesszük az ilyen jogokat, és átvisszük egy olyan mezőbe ezt a döntési kompetenciát, ahol egyébként százszázalékosan megint csak mi vagyunk.

Kinek mennyi és mire? Nyilván ez a kérdés, hiszen normatíva nincs megfogalmazva a törvényjavaslatban. Mennyi maradjon az alapnak? - ez egy nagyon nagy kérdés, ugyanis aki a szabályozás szerint elvégzi a műsorszámok előállítását, megrendelését, vásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységet, és ráadásul eljár a részvénytársaságok képviseletében, megköti helyettük a szerződéseket. Itt egy pillanatra megáll az ember, és két dolog jut az eszébe: mi a fenének ide vezérigazgató, hiszen lényegében elvették minden jogosítványát a vezérigazgatóknak, hiszen megteszik helyettük majd ők.

De mondok mást: van egy koherenciaprobléma, nem is akármilyen. A gazdasági társaságokról szóló törvény a képviseletre nem is jogosítja fel őt, csak a vezérigazgatókat. Tehát ilyen jogosítványokat, ilyen kötelezettségeket nem vállalhatnak helyettük mások csak úgy, mert egyébként ezt gondoltuk meg ezt szeretnénk, meg ez a politikai érdek. Mi van tehát a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásaival? Ki lesz a cég képviseletére jogosult? Marad-e még más egyéb jogosítvány a vezérigazgatónak mint vezérigazgató?

Az alap vezetője minden pénz és vagyon feletti úrrá válik, egy olyan intézmény lett, amelyik egyrészt a vezérigazgatók jogosítványait is elveszi, hiszen ha ez a törvény elfogadásra kerül, ez történik, de elveszi lényegében a tulajdonosi jogokat gyakorló és megtestesítő közalapítványi kuratóriumét is, tehát annak sincs ebben jogosítványa, hanem beemeli az alap szervezetébe, pontosabban a főnökének adja az összes jogosítványt. Tessék mondani, milyen felelősségi és hatásköri zűrzavar fog majd ebből kialakulni?! Hiszen ez a törvény - az előbb ismertetett módon - hatásköröket fog keresztbe-kasul telepíteni, ráadásul úgy, hogy más törvényekkel továbbra is ütközik.

Szóval, a közmédiumok pénzügyi és vagyoni önállósága zéró, a vezérigazgatók jó esetben programigazgatók lehetnek - vagy azok sem, vagy csak egy kicsit. Ugyanis bevezetésre kerül az egységes hírszolgáltatás a Magyar Távirati Irodán keresztül. Egy a tábor, egy a hír! Kapcsoljunk minden csatornát az MTI-re! Kicsit olyan lesz, mint a "Jó reggelt, Vietnam!" című filmben, amikor Cronauer megy műsort vezetni, és az ikrek ott a telexgépnél eldöntik, hogy mit lehet mondani, meg mit nem lehet mondani, és az a hír, amit egyébként szabad mondani. Mi a közérdek, mi a jó az embereknek, mi az erkölcsös, mi a fontos és érdekes, mi a médiaspecifikus, miről sokat, miről semmit - ezt majd eldöntik központilag. Ráadásul a közszolgálati médiaszolgáltatók egységes hírportálját, internetes sajtótermékeit és lekérhető médiaszolgáltatásait is az MTI fogja működtetni.

Nincs mese, egy központ, oda kell figyelni, a többi ebből nem is törhet ki. Ha egyébként az történne, hogy ennyire médiaspecifikusan akarnak híreket gyártani és testre szabottan, és méretezetten, akkor - kérdezem én - mekkora lesz az MTI-ben az az apparátus, amelyik a hírkészítéssel és a -gyártással foglalkozni fog. Nehogy az legyen a vége, hogy itt ebben a gigantikus vízfejben egy picit többen lesznek a végén, mint ahányan foglalkoztak a Duna TV-nél, a Magyar Televíziónál meg a Magyar Rádiónál hírszerkesztéssel!

A képlet ezek után teljesen világos: a felügyelet leegyszerűsödött, elég az MTI-t figyelni, a többi már automatikusan működik. Ha pedig nem úgy lesz, ahogy az előbb jósoltam, hogy akár még többen is lehetnek, és a csökkentés a cél - hiszen ez is elhangzott, hiszen csökkenteni kell, meg kell takarítani -, akkor ennek a hatalomkoncentrációnak az lesz a következménye - és ezt ki kell mondani -, hogy több száz újságíró és médiamunkás állásába fog mindez kerülni. Azt hiszem, ez a helyzet, ez a gondolat, ez a központosítás, ez a centralizáció megalázó helyzetet teremt mind a szakmának, mind a közönségnek egyaránt.

A közmédia vagyonának sorsa is igen kétségessé válik a törvényjavaslat szerint, ugyanis az ingatlanok nem szerepelnek a vagyonelemekben - nyilván nem véletlenül. Ugyanis, ha igaz az, ami a legutóbbi országgyűlési határozattal kapcsolatos vitában már elhangzott és elmondtuk, hogy azért vonják el az ingatlanvagyonát a Magyar Televíziónak, Magyar Rádiónak, Duna TV-nek, mert végül is el akarják adni ezt az ingatlanvagyont, és nem az a cél, hogy szolgálja a közmédiumok működését, akkor erre garanciát kellene adni, és be kellene venni a törvénybe. Akkor azt mondták, hogy ez bizony nem így van, ez ott fog maradni, nem válik ingatlanspekuláció áldozatává. És most lám, itt a törvény, egyszerűen az ingatlanvagyon nem része a közmédium vagyonának.

De mondok egy másik érdekességet: a 100. § (3) bekezdése szerint az archívumok sem képezik ennek a részét. Így mind az ingatlanok, mind az archívum az alap részéről bármikor eladható és terhelhető.

Ezek után nyugodtan ki lehet mondani, hogy a Magyar Televíziónak, a Duna Televíziónak, a Magyar Rádiónak mind a gazdasági, mind a műsortartalmi önállósága megszűnik, a szervezeti, irányítási, jogi, gazdálkodási, felelősségi zűrzavar pedig fokozódik.

Tisztelt Ház! Pár mondatban szólni kell a helyi média finanszírozási kérdéseiről és a digitális átállás forrásairól is. A helyi média világa úgy működött, és úgy tudott talpon maradni, hogy folyamatosan központi forrásokból kapta a támogatást, így tudott tartalmas, közszolgálatra is alkalmas műsorokat előállítani és csinálni, hírműsorokat csinálni, helyi híreket adni és szolgáltatni. Ma ebben a törvényben - ahogy az összes többi esetben - nincs semmifajta garancia, semmifajta normatíva vagy mechanizmus megfogalmazva arra, hogy a jövőben milyen forrásból és milyen módon kaphatnak támogatást. Egy egyszerű óhajnál több nem fedezhető fel ebben a törvényben. Ez azt a gyanút vetíti előre, hogy ennek a körnek ma már a létezése nem is annyira fontos, nem is annyira szükséges, hogy talpon tudjon maradni, nem tekintik őket tényezőknek.

A digitális átállásra elkülönített forintok a kérdéssel együtt egyszerűen nem is szerepelnek a tervezetben, nincs róla szó, mintha ez a történet nem is lenne. Pedig, tudjuk, uniós kötelezettségünk van, hogy 2011 végéig az analóg földfelszíni sugárzásnak vége, és a digitális átállást végre kell hajtanunk. Ez bizony központi forrásokat is kell hogy igényeljen. El is volt rá különítve pénz. Ennek a felhasználása javarészt nem is történt meg, hiszen itt maradt azzal, hogy akkor döntsük el, hogy mire fordítják. Ennek a pénznek a sorsa: eltűnt. Ha nincs benne, akkor nyilván van valahol, de nem itt. Úgyhogy kíváncsian várjuk azt, hogy mi erre a válasz, a digitális átállás támogatásának a forrásai hol szerepelnek, illetve milyen módon és milyen célra lehet majd felhasználni, amiben végül is legalább egy törvényi szabályozást kellene hozni.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a bevezető mondatokban is jeleztem, lényegében most egy sorozat végére értünk, és meg kell mondanom, cinikusan azt is mondhatnánk, hogy nincs különösebben mit meglepődni ezen a médiacsomag-sorozaton és ennek az utolsó stációján sem, hiszen ami most itt történik, az teljesen beleillik mindabba, ami fél éve ebben az országban történik. Ott, ahol az Állami Számvevőszék elnöke egy olyan fideszes képviselő, aki nemrég még itt volt a parlamentben, és nagy tisztelettel tekintek rá, hiszen nemegyszer adtam meg neki a szót mint levezető elnök, és beszéltünk a folyosón, de jól látszott, hogy itt sokkal fontosabb a politikai elkötelezettség, mint az a szakmai presztízs és tekintély, amit egyébként a szakmában helyzeténél fogva sem tudott kivívni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hogy tartozik ide?)

(10.10)

Ott, ahol egyébként, jól látjuk a köztársasági elnök választásánál is, sokkal fontosabb szempont volt az, hogy ne az alkotmányban foglalt köztársasági elnöki funkciók domináljanak, hanem a törvényhozás motorja legyen, és szolgálja a kormányzati akaratot. Ott, ahol lényegében minden hatóság éléről, független hatóság éléről is leváltottak mindenkit, és jól látható módon megbízható, áttekinthető, a hatalom számára áttekinthető személyeket és rendszereket építettek ki, akkor miért gondoltuk volna azt, hogy pont a média világa, amit jobb helyeken negyedik hatalmi ágnak is szoktak aposztrofálni, nem véletlenül, és rendes demokráciában valóban megilleti őket az a függetlenség, az a mozgástér, az a szabadság, hogy ne csak az államtól és a gazdasági szereplőktől, ahogy egyébként ebben a törvénytervezetben, a 82. §-ban szerepel, hanem főleg a politikától és a pártoktól és leginkább a hatalmon levő pártoktól meg tudja őrizni a függetlenségét. Mert ha ez nem történhet meg, hanem a fenyegetettség állapotában vagy az abszolút függőség állapotában tartja a hatalom az adott országban a média világát, ott nem lehet beszélni médiaszabadságról és függetlenségről.

Lényegében sikerült fölszámolni minden intézményes garanciát, minden intézményes garanciát, ami ezt a szabadságot és a függetlenséget biztosította volna számukra. Viszont sikerült megteremteni minden intézményt, ami a függőséget eredményezte. És ez a valós helyzet. És ha valamitől az ember szomorú lehet itt - bár a politikában ez tök érdektelen, hogy egy vezérszónok mitől szomorú vagy mitől nem -, az pontosan az, hogy hihetetlen sebességgel és óriási attakkal számoljuk föl a normális, nyugati mintájú demokráciák összes létező intézményét, benne a média intézményrendszerét is, ami az ellensúlyok és a fékek rendszerét jelenthetné a hatalom számára, a mindenkori hatalom számára.

Ezért természetesen nem fogjuk megszavazni ezt a törvénytervezetet sem, mert nincs mit megszavazni ezen. Hiszen mi nem akarunk asszisztálni ennek az egész rendszernek a kiépítéséhez, egy olyannak a lebontásához, ami egyébként lehet, hogy szidnivaló volt sok szempontból, és ez teljesen világos. Mi sem mondtuk azt, hogy a '96. évi I. törvény jól működik ma is. Tudtuk az összes hibáját. Csak egyvalamit itt azért meg kell jegyeznünk ebben a Házban, ezen a helyen és a téma kapcsán: '96 előtt, tehát '95-ben, amikor ennek a törvénynek az előkészítse folyt, akkor nem volt véletlen az, hogy a sokkal nagyobb hatalommal bíró MSZP-SZDSZ-koalíció nem nyomta le az ellenzék torkán és a társadalom torkán azt a médiatervezetet, vagy akart volna olyan médiatervezetet lenyomni a torkán, ami most itt van az asztalon. Hanem az volt, hogy legalább négyötöd. A Fidesszel együtt lett megszavazva.

Miért lett megszavazva? Mert akkor a Fideszt képviselő politikusok azt mondták, amit mi is mondunk ma: a független intézményrendszer megteremtése fontos, a kiegyensúlyozott és senki által nem kontrollált és uralt médiairányítás. Konszenzuális volt a dolog. Ezen is alapult a történet. Ez volt az alapja, hogy nem hatalmi, hanem konszenzuális. Csak ennek bizony van egy Achilles-sarka. Mégpedig az, hogy ha valaki ebben a rendszerben fölrúgja a konszenzuális magatartást, akkor a dolog nem fog működni.

És miközben a '96. évi I. törvényben tudjuk, hogy paritásos, pártparitásos alapon alakultak ki a médiatestületek, a kuratóriumok, és még sorolhatnánk, és konszenzusra kellett volna törekedni, akkor azt lehetett tapasztalni, hogy az első Orbán-kormány idején már vidáman megalakultak a csonka kuratóriumok, mert nem volt érdekes a konszenzus, csak a hatalom számít, a többség. És aztán az utóbbi másfél évben pedig azt lehetett látni, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne is működhessen konszenzuális alapon ez a '96. évi I. törvény. És ha ebben az akkori ellenzék nem partner, akkor nem is fog működni.

Kicsit olyan a történet, mint az a vasútrobbantó, aki fölrobbantja a síneket, majd kibattyog az állomásra, és csodálkozva kérdezi, hogy miért nem járnak a vonatok. Majd ezek után azt mondja, hogy rendet kell rakni, és megalkotja magának a saját vasúttársaságát az állami vasút lenyúlásával.

Hát, ez a történelmi helyzet! Én nagyon sajnálom, hogy ebbe az irányba mennek a dolgok. Nem tudunk mást tenni, mint hogy nem támogatjuk, és mindenhol el fogjuk ezt mondani, és nagyon bízom abban, hogy talán eljön az idő, amikor vissza tudjuk állítani a magyar médiarendszer normális intézményrendszerét és működését. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne álmodozz!)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót, köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu