MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a néhány percben a beterjesztett törvényjavaslat légi közlekedéssel kapcsolatos fejezeteihez szeretnék néhány gondolatot elmondani.

Összességében úgy látom, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban foglaltak kifejezetten előremutatóak, bár kétségtelen - az előbbiekben elhangzott néhány vélemény kapcsán is el lehet mondani -, hogy néhány helyen kiegészítésre, illetve pontosításra szorulnak, természetes módon ehhez megfelelő módosító javaslatokat fogunk benyújtani.

Hogy sorrendben haladjak, kezdve az utasjogokkal: úgy gondolom, hogy a már sokat emlegetett izlandi vulkáni hamu hozta felszínre azt a kérdést, hogy sajnos sok légitársaság nem rendelkezik megfelelő személyzettel arra vonatkozóan, hogy egyes repülőtereken, ahova közlekednek, hogyan és milyen módon látják el, szolgálják ki, illetve elsősorban tájékoztatják az utasokat.

Itt a törvényben kifejezetten kötelezve lesznek most már a légitársaságok arra vonatkozóan, hogy olyan szervezetet vagy személyt bízzanak meg ezekkel a feladatokkal törvény által kijelölve, akik biztosítják, hogy az utasok ne maradhassanak információ nélkül. Sajnos tudjuk nagyon jól, bármikor bekövetkezhetnek olyan események, amelyek ezeket a tevékenységeket előtérbe helyezik, tehát mindenképpen törvényben kívánjuk rögzíteni azt, hogy az utasokról való gondoskodás megfelelő szintű legyen.

A következő ilyen fontosabb része a törvényjavaslatnak a már az előbbiekben is említett légi irányítók, illetve a tájékoztató szolgálatot ellátók képzésére vonatkozik. Szeretném jelezni, hogy egyébként európai uniós kötelezettsége Magyarországnak, hogy a képzési rendszerét átalakítsa, tehát mint oly sok területen egyébként, kötelező valamiféle piacnyitás, de szeretném egyből hozzátenni, hogy az a szervezet, amely idáig is a légi irányítók képzését végezte - konkrétan a HungaroControl -, nagyon jól haladt, és előrehaladott tárgyalásokat folytat arra vonatkozóan, hogy nemcsak hogy megfeleljen majd ezeknek a piaci kihívásoknak, hanem olyan minőségű képzést és képzési programot tudjon majd összeállítani az elkövetkezendő években, amely reményeink szerint nemcsak a hazai, megfelelő minőségű szakemberképzést fogja biztosítani, hanem akár Európában is, az egységes európai égboltot szem előtt tartva kifejezetten piacképes terméket - a terméket idézőjelbe téve - fog tudni szolgáltatni, és ez a módosítás, amely jelen pillanatban a törvényjavaslatban benyújtásra került, ezt a célt szolgálja, hogy a HungaroControl is egy olyan szereplője lehessen adott esetben ennek a piaci versenynek, amely biztosítja azt a fajta szakemberképzést, ami, még egyszer mondom, akár európai szinten is piacképes lehet.

Értem én képviselő úr aggodalmát, de úgy gondolom, hogy a már megtett, az elmúlt időszakban megtett lépések teljesen összhangban vannak a beterjesztett törvényjavaslattal, tehát mindenképpen szeretnénk megtartani azt a jó minőséget és színvonalat, amely a szakemberképzésben ezen a területen megjelent.

A légi közlekedés védelme: itt szeretnék reagálni arra is, amit Józsa képviselő úr említett. Úgy gondolom, hogy különösen az elmúlt időszak fejleményeit szem előtt tartva, amikor is a Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtér visszaminősítése, tehát 15. cikkely alá történő minősítése megtörtént, kiemelt figyelmet kell fordítani nemcsak a repülőtér mint objektum védelmére, hanem az utasbiztonsági védelemre és ellenőrzésre.

Engedjék meg, hogy itt egy félreértést eloszlassak. Az előző felszólalásokból úgy hangzott, mintha a rendőrség adott esetben valamiféle bevételes tevékenységre tenne szert, és amikor úgy dönt, akkor ő majd a törvény felhatalmazása alapján átvehet bizonyos ellenőrző tevékenységeket, és ezt majd a repülőtér kifizeti.

A helyzet az, hogy a Budapest Airport ma is - mint egyébként a világ összes repülőtere - külön díjat szed az utasoktól, amely a repülőtéri illetéknek része, azért a tevékenységért, amit ő a biztonsági ellenőrzésre, illetve az objektumvédelemre kell hogy fordítson. Ezekkel a beszedett díjakkal a repülőtérnek el kell számolni. Hogy ezt hogy tette meg, miként tette meg, ez egy másik kérdés, ez most nem ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalási részét képezi, és a beterjesztett törvényjavaslat kifejezetten arról szól, hogy adott esetben, ha a rendőrség rákényszerül arra, mert valahol, mondjuk, biztonsági problémát érzékel a hatóság, abban az esetben, ha azt a tevékenységet - legyen az akár az utasellenőrzés, akár bármely más védelmi tevékenység - átveszi majd a rendőrség, no, abban az esetben az arra esedékes vagy arra fordított, előirányzott összeget fogja természetesen az elvégzett munkáért majd a rendőrség megkapni. Való igaz: itt nem pontos a megfogalmazás, itt mindenképpen módosító javaslattal szükséges majd ezt pontosítani és korrigálni.

Szintén a védelem témakörébe tartozik az a pontosítás és módosítás, amely a légi közlekedésben végzett tevékenységek, szakszolgálati engedélyek kiadásához kapcsolódik. Itt a hatóság, a légiközlekedési hatóság komoly jogosítványokat fog kapni részben az adatkezelésre, részben a szakszolgálati engedélyek kiadásához kapcsolódó ellenőrzések elvégzéséhez, tehát hogy valóban csak olyan személyek kaphassanak majd szakszolgálati engedélyt, akik ténylegesen, minden szempontból megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek. Úgy látjuk tehát, hogy ez a részletesebb, pontosító szabályzás egyértelműen a légi közlekedés védelmi szintjének növelését fogja szolgálni, még egyszer mondom: mind a repülőtéren belül végzett tevékenységekre, mind pedig általában a szakszolgálati engedélyek kiadására vonatkozóan.

(17.10)

Két fontos terület van még, amelyről szólni szeretnék. Az egyik a légi közlekedéssel kapcsolatos bírság. Bírságot fizetni senki sem szeret, de abban mindannyian egyetértünk, hogy ha valaki valamilyen szabálytalanságot követ el, abban az esetben az első és talán legfontosabb módja a szankcionálásnak a bírság kiszabása. Kétségtelen, hogy sajnos az elmúlt időszakban a bírság kiszabásának intézménye mint olyan, nem volt pontosan, precízen szabályozva, és igazából nem lehetett eldönteni, hogy mikor, milyen eljárási formában, hogyan lehet bírságot kiszabni.

Voltak, akik észrevételezték, hogy igen, jelentősen megemelésre került a légiközlekedési bírság összege. Mi úgy gondoljuk, hogy mindenképpen szükség van egy jelentősebb bírság kiszabásának a lehetőségére, természetesen valamilyen súlyozásra szükség van, illetve el kell dönteni, hogy minek alapján, mikor, milyen mértékű bírság legyen kiszabva. Itt mindenképpen szükséges egy pontosító, módosító javaslat benyújtása, amely pontosan és részletesen fogja majd tartalmazni, hogy hogyan, milyen formában, milyen eszközökkel, milyen eljárások keretében, kik, a légügyi hatóság, illetve a rendőrség egy-egy ügyben hogyan, mikor, milyen módon szabhatja ki az adott esetben elég súlyos és tetemes bírságot. És bízunk abban, hogy ez az összeg, amelyet reméljük, hogy ritkán kell kiszabni, mindenképpen visszatartó erő lehet majd a későbbiekre vonatkozóan.

Végül, de nem utolsósorban a zajvédelem kérdése: ez neuralgikus pont, hiszen minden olyan repülőtér esetében, amely komoly forgalmat bonyolít le, általában két táborra oszlik a környéken lakók véleménye. Az egyik, amelyiknek mondjuk, munkát ad egy repülőtér, azt mondja, hogy legyen fejlesztés, mások pedig, akik pedig csak elszenvedik adott esetben a repülőtér működésével járó következményeket, azt mondják, hogyan és milyen módon kellene korlátozni a repülőteret, tehát ebben érdekeltek.

Mi úgy gondoljuk, hogy nemzetgazdasági szempontból is nagyon fontos, hogy legyenek repülőterek, jól működő repülőterek legyenek, és itt részletesen és pontosan kell szabályozni az egyes repülőterekre vonatkozó mindazon környezeti hatások szabályozását, amelyek a repülőtérrel együtt járnak, itt elsősorban a zajterhelésre gondolunk.

Szintén a beterjesztett törvényjavaslat itt is pontosítást tartalmaz. Szeretném jelezni, hogy módosító javaslat kerül majd itt is benyújtásra a zajvédelemmel kapcsolatban, hiszen szeretnénk biztosítani a repülőterek körzetében és környékén élők számára, hogy lehetőség szerint minél jobb zajvédelemben részesüljenek, így lehetővé kívánjuk tenni azt, hogy azokon a repülőtereken, amelyek mondjuk, sűrűn beépített körzetekben vannak, ne csak a repülőtér környékén lehessen zajgátló védőövezetet kijelölni, hanem már magán a repülőtér területén belül is legyen erre lehetőség, hiszen nem egy esetben azért nem tud például jogerőssé válni egy zajgátló védőövezeti kijelölés vagy bármilyen más építési korlátozás, mert a környéken lakók folyamatosan megfellebbeznek egy-egy hatósági határozatot, magyarul, nem tud jogerőssé válni. Mi szeretnénk egy módosító javaslattal elérni azt, hogy a repülőtér területén belül is lehessen már olyan zajgátló védőövezetet kijelölni, olyan objektumokat építeni, adott esetben fasorokat telepíteni, és minden olyan módon a zajt csökkenteni, amely védi vagy csökkenteni tudja azokat a hatásokat, amelyek a repülőtér tevékenységéből adódóan a környéken élőket zavarnák.

Röviden összefoglalva a benyújtott törvényjavaslat légi közlekedésre vonatkozó fejezetét, mi így gondoltuk összefoglalni, és természetesen néhány módosító javaslattal az elhangzottak szerint is tovább szeretnénk pontosítani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu