DR. SEMJÉN ZSOLT tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy előterjesztésemet Szalárdi János krónikájának néhány összefoglaló sorával indítsam. "Bethlen Gábor fejedelem kincstári jószágaiban való majorkodásukra, gazdálkodásra jó gondviselőket állíttatván mindenütt a sóaknák, arany, ezüst, higany és rézbányáknak míveltetéseket, ottan jó helyben állíttatta, és azoknak míveltetésükre nagy költséggel azokhoz jól értő, tudós főmestereket hozatott vala. De mindenek felett az Isten tiszteletét minden tehetsége szerint nagy szorgalmatossággal igyekezte a hazában felállítani, schkolákat építtetni, azokban a deák széptudományokat taníttatni, a belgiumi, angliai akadémiákban tudós ifjakat nagy költséggel szakadatlanul feljáratni és taníttatni, a hazát keresztyén tanítókkal, tudós professzorokkal megékíteni főgondja volt."
Úgy gondolom, hogy ez a néhány sor kitűnően érzékelteti, miért is kívánja a kormány a külhoni magyarság sokrétű támogatására létrehozandó állami pénzalapot Bethlen Gáborról elnevezni. Olyan törvényjavaslat fekszik most önök előtt, amely négy fő szempont érvényesítésére tesz kísérletet: egységesség, átláthatóság, kiszámíthatóság, elszámoltathatóság, nem tévesztve szem elől a fő célt, a különféle körülmények között külhonban élő magyar közösségek szülőföldjén való boldogulásának és az anyaországgal való szoros kapcsolatának elősegítését.
Magyarország már a rendszerváltoztatás idején megkülönböztetett figyelmet fordított az addig tőle elzárt nemzetrészekre, és az alkotmány 6. §-ában kifejezett módon is kijelentette, hogy: "felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását".
Ennek fényében a külhoni magyarság támogatása immár 20 éves múltra tekint vissza, így érdemes egy rövid áttekintésre megállnunk, hogy számba vegyük az eddig elért eredményeket. 1990-ben magától értetődő volt, hogy az éppen legszükségesebb ügyekben ad hoc jelleggel nyújtott támogatást a magyar állam, ezért az igények felmérésére és becsatornázására az Antall-kormány ekkor hozta létre az Illyés Közalapítványt. 1991-től kezdődően pedig a központi költségvetés fejezeti szinten tervezte be a határon túli magyarság támogatását, tehát azóta folyamatosan léteznek források az egyes érintett tárcák éves büdzséjében.
1992-ben kormányrendelet alapította meg a Határon Túli Magyarok Hivatalát, amely fokozatosan átvette a külhoni magyarokkal összefüggő tárcaközi egyeztető és stratégiaalkotó szerepkört. Ennek folyománya, hogy a hivatal fénykorában, 1998-2002 között születtek meg azok a legjelentősebb alkotások, amelyek a mai napig a határon túli magyarság legjelentősebb intézményei is egyben: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Selye János Egyetem, Beregszászi Tanárképző Főiskola bővítése, a kedvezménytörvény támogatási rendszere, a Mária Valéria híd újjáépítése, az egyházi ingatlanok fokozatos visszaszerzése és cél szerinti felhasználásának elősegítése, a szórványprogramok beindítása, számtalan ösztöndíjprogram, valamint a közalapítványok működésének összehangolása. Ez a felsorolás is világosan jelzi, hogy ennyire összetett támogatási célrendszert csakis központilag felügyelt struktúrában lehet kezelni, és a kitűzött célokat ilyen módon, ellenőrzötten elérni. Sajnos, az éppen 6 évvel ezelőtti népszavazás következményei törést okoztak a támogatások motivációiban is, az akkori kormányzat nem tudott mit kezdeni az előállt bizalomvesztéssel, ezért inkább homokba dugta a fejét, és hagyta, hogy néhány jelentősebb határon túli magyar politikai szereplő vegye kézbe a közpénzek célrendszerének átstrukturálását és felügyeletét.
Így történt meg az, hogy 15 évnyi integráns fejlődést követően megszüntették a Határon Túli Magyarok Hivatalát, annak vagyonát átadták a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak, a költségvetési támogatásokat pedig két részre bontották. A fejezeti kezelésű célelőirányzatok feletti rendelkezési jogot, éves szinten mintegy 8 milliárd forintot a területet felügyelő szakállamtitkár kezébe helyezték, ami gyakorlatilag egy Miniszterelnöki Hivatalon belüli egyszemélyi döntési mechanizmust alakított ki, a nyílt pályázati pénzeket pedig a 2006 elején induló Szülőföld Alap döntéshozó kollégiumi rendszerben osztotta. Az utóbbi esetben 2 milliárd forintról van szó. Ennek a rendszernek a legnagyobb problémája az volt, hogy amellett, hogy nem volt egy központi, világos stratégiai döntéshozói szint Magyarországon, a támogatások hasznosulásának ellenőrzése is elégtelenül működött. Számos olyan jelentős szakmai munkát végző intézmény, civil szervezet és egyházi intézmény nem jutott forráshoz az elmúlt években, amely nem tartozott a meghatározó érdekkörök belső gyűrűjébe.
Mindezzel együtt a legjelentősebb külhoni magyar intézmények túlélték a nehéz időszakot, hiszen az összefogás, a helyiek találékonysága és szakmai életképességük bebizonyította, hogy nélkülözhetetlenek a közösség megmaradása szempontjából. E rövid áttekintés alapján is azt gondolom, hogy az elmúlt 20 esztendő politikai és szakmai tapasztalataiból kiindulva egy olyan törvényjavaslatot nyújtottunk be, amely az eddigi támogatási rendszerek legjobb elemeit próbálja meg beépíteni az új kihívásokkal szembenéző nemzetpolitika végrehajtási struktúrájába.
Kiindulási pontunk is egybeesik a magyar központi költségvetés 2011. évi paradigmaváltásával: immár nem bázisalapon, hanem az ellátandó feladatokhoz mért tervezési munkával próbáljuk meg biztosítani a külhoni intézményrendszerek működését és fejlődését. A Bethlen Gáborról írt sorok egyértelműen mutatják, hogy Erdély legjelentősebb fejedelme már 400 évvel ezelőtt is tudta, hogy a magyar megmaradás bázisai: az oktatás, a kutatás, a gazdaságfejlesztés, az együttműködés és a történelmi egyházakra alapozott intézmények fejlesztése. A Bethlen Gábor Alap egyértelműen ezt a szemléletet viszi tovább a XXI. századi külhoni valóságnak megfelelően.
A törvény négy ponton hoz új szemléletet a támogatások kezelésében. Egységesen kezeli a nemzetstratégiai elképzeléseket és a hozzárendelt forrásokat; többszintű döntés-előkészítő munkát szab meg; átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket; valamint megnyitja a lehetőséget az európai uniós alapok sokkal hatékonyabb kihasználásához.
Hangsúlyozottan szeretném kiemelni, hogy a döntéshozatali szint abból a nemzetstratégiából indul ki, amelynek alapvetését a MÁÉRT és annak szakbizottságaiban elhangzott határon túli vélemények és szakmai elképzelések maximális figyelembevételével kívánjuk kialakítani. Az így megfogalmazott prioritásokat az idén nyáron létrehozott tárcaközi bizottság szakértői szinten is véleményezi, majd a nemzetpolitikai államtitkárság jelenlegi és a Bethlen Gábor Alap leendő munkatársai hozzáigazítják azokat a meglévő forrásrendszerekhez. Ezek alapján előáll egy olyan igény- és forrástérkép, amely a végső támogatási döntések szakmai alternatíváit egyértelműen meghatározza.
A megszületett döntések egy központi nyilvántartó rendszerben bármikor visszakereshetők lesznek, ráadásul az elkülönített állami pénzalapokat szabályozó jogszabályi rendelkezések következtében az Állami Számvevőszék folyamatos ellenőrzés alatt tartja a Bethlen Gábor Alapot, amely időszakosan köteles a parlamentnek is beszámolni tevékenységéről. Ezzel egyértelműen az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot erősíti.
(10.10)
A külhoni, támogatásban részesülő szervezetek számára a feladatorientált tervezés és az ehhez társuló egyfajta normatív rendszer jelent biztonságot és kiszámíthatóságot. Az a célunk, hogy minden új költségvetési tervezés során kijelöljük a legfontosabb feladatokat, amelyeket a következő évben el kell látni, ehhez megtaláljuk a megfelelő szakmai, humán és infrastrukturális háttérrel bíró, jelentősebb külhoni partnereket, akik az adott nemzetstratégiai feladat ellátásában meghatározott szerepet tölthetnek be, majd közösen elkészítjük az önrészből, illetve egyéb lehetséges forrásokból elő nem teremthető költségek tételezését, és erre nézve szerződünk.
Az egyéb források tekintetében lépéseket kívánunk tenni az európai uniós alapok sokkal hatékonyabb kihasználására. Erre nézve nem volt külön programja a korábbi nemzetpolitikának, noha 2004 óta a határon átnyúló együttműködések, illetve az adott szomszédos országok európai uniós csatlakozását követően rá eső strukturális és kohéziós alap források kibővültek. Ilyen értelemben elsősorban önrész, illetve előfinanszírozás biztosításával elő kívánjuk segíteni a szomszédos államokban működő magyar szervezetek uniós pályázását is.
Jövőre lesz tíz éve, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadta a kedvezménytörvényt, és az eltelt időszak bebizonyította, hogy ennek támogatási rendszere révén sikerült szinten tartani a magyar nyelvű oktatási intézménybe jelentkezők számát, de sajnos aggasztó jelek is megfigyelhetők. Nem szeretnék elébe menni a dolgoknak, de fel kell készülnünk rá, hogy igen beszédes adatokat fogunk kapni a 2011-es népszámlálásokból a környező államokban, viszont az már most látszik, hogy a demográfiai hullámvölgy és az asszimilációs folyamatok - elsősorban a szórványvidéken - súlyos mértékben befolyásolják a helyi magyar közösségek és intézmények életképességét.
Ezért is tartom fontos lépésnek, hogy újra ki fogjuk terjeszteni az oktatási, nevelési támogatást az óvodáskorúakra, valamint külön szórványstratégiát alkotunk. A szórványvidékeken pedig kiemelt hangsúlyt kapnak az egyházi fenntartású intézmények, iskolák, szórványkollégiumok, szociális jellegű intézetek, hiszen minden, magyarok által lakott település számára egyfajta utolsó mentsvár a templom és az iskola.
A külhoni nemzetrészeknél, egy másik nemzettel való együttélés során különösen is fontos, hogy az önazonosság, a kulturális és önkormányzati önrendelkezés, valamint a nyelvhasználat szabadsága lehetőséget adjon az önszerveződés sajátos formáinak kialakítására, olyan intézményrendszerek építésére és fejlesztésére, amelyek a kisebbségi helyzetben is élhető szülőföldet teremtenek közösségeik számára. Ehhez is eszköz kíván lenni a Bethlen Gábor Alap.
A törvényjavaslat tárgyalása során az egyik parlamenti bizottsági meghallgatáson felmerült a kérdés, hogy miért ilyen gyorsan nyújtunk be egy ilyen horderejű javaslatot a parlamentnek. Én úgy látom, hogy mindabból, amit elmondtam, világossá válhatott, hogy a külhoni magyarság támogatása immár nem előkészítetlenül folyik, hiszen húsz év tapasztalataiból meríthetünk, másrészt pedig egyszerűen szeretnénk újra kiemelten kezelni a nemzetstratégiai ügyeket a határon túl is. Azzal pedig, ha csak 2011-ben nyújtanánk be ezt a törvényjavaslatot, elodáznánk annak a lehetőségét, hogy már a következő költségvetési évben a tényleges problémákra tudjuk összpontosítani a forrásokat. Az általam felsorolt számos, nemzetstratégiailag kiemelt terület nem képes elviselni további egyévnyi kiszámíthatatlanságot, ezért is kérem a parlamentet, hogy tárgyalja meg a törvényjavaslatot, fogadja el, hogy új alapokon kezdhessük meg a munkát.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy Bethlen Gábor tábori instrukciójának szavaival zárjam előterjesztésemet, amely így hangzik: "Mert ha ugyanis a jó törvények által az országok nem oltalmaztatnának, ennek az megagzott világnak már régen el kellett volna vesznie."
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés