SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Van néhány város Magyarországon, ahol mélyebbek az '56-os sebek, sósabbak a könnyek, mert a terror veszettebb volt, a pokol bugyrai mélyebbek voltak. Ilyen város Salgótarján, ahol 1956. december 8-án ártatlan embereket, békésen tüntető munkásokat és bányászokat, napfényben sétáló anyákat és gyermekeket, hazafelé tartó fiatalasszonyokat, szüleiket segítő fiúkat, meg nem született csecsemőket gyilkoltak meg a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó diktátorok pribékjei.

Salgótarján történetének legtragikusabb és legsötétebb napja 1956. december 8-a. Azon a napon hajnalban Salgótarjánból Steigerwald Ottó, a megyei munkástanács elnökhelyettese és néhány társa Budapestre utazott, hogy tárgyaljanak Kádár János kormányfővel a nógrádi iparmedence dolgozóinak aktuális követeléseiről, valamint részt vegyenek a munkásküldöttek országos értekezletén. Marosán György államminiszter a tőle megszokott erőszakos harsánysággal a szemükbe vágta: mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk.

Fenyegetése még aznap valósággá vált, szinte a szavaival egy időben: Salgótarjánban a Kádár-kormány karhatalmistái, a rendőrök és a szovjet katonák a fegyvertelen munkástömegbe lőttek. A lövések rengeteg embert megöltek és megsebesítettek, férfiak, nők, gyermekek haltak meg, az áldozatok többsége fiatal és munkás. A sortüzet követően azonnal elkezdődött a tudatos torzítás: a kádári politika szovjet támogatóival karöltve a felelősséget a munkástanácsi vezetők nyakába varrta.

A sortűz halottainak még a számáról is eltérnek a források. Az egyik kormánykiküldött először 10-12, majd rögvest utána 56 halottról tett említést a jelentésében. Egy szintén jelen lévő pártvezető cikkeiben és megyei monográfiájában 80 fölé helyezi ezt a számot. Az állásából átszervezés címen '57. január közepén feltűnő gyorsasággal eltávolított városházi anyakönyvvezető-nő 131 halottra emlékezett. A rendszerváltás után író történészek is mindössze 46 halottat tudtak hivatalosan azonosítani.

A hatóságok évtizedekig hazug propagandával palástolták szörnyű bűnüket. Hazugságra épült az oktatás, meghamisították történelmünket. Mindezt jól mutatja az is, hogy itt, az ország Házában nem hangzott el megemlékezés a körzet szocialista egyéni országgyűlési képviselőitől a december 8-ai sortűzről. De mit is várhatunk? A kapitalizmus köpönyege mögé bújt álszocialisták a rendszerváltás után is folytatták álságos politikájukat, nem a nemzet, hanem az önös érdekeikért, hallgattak a múltban elkövetett bűnökről, nemcsak itt, a parlamentben, hanem a tragédia helyszínén is. A salgótarjáni szocialisták nem szerveztek a mártírokhoz méltó megemlékezést december 8-án, csak egy számukra kényelmes protokollrendezvényt. De mit is várhatunk? Álságban született hatalom álságosan irányít.

Mi, salgótarjániak azonban nem felejtünk, mert Salgótarjánban mindenkinek van halottja december 8-án, s az isteni törvényeket soha nem írhatják felül az ember alkotta törvények. A titokban, jeltelenül eltemetett halottak ott élnek a néma lelkekben nemzedékről nemzedékre, s örök mementóként kiált az égre a december 8-a nevét viselő téren a magasztos bronzszobor. 2006 óta oldódik a görcs, a félelem Salgótarjánban, s méltó módon, istentisztelettel és néma fáklyás felvonulással emlékezünk a mártír hősökre.

S most, hogy 2010 áprilisában beteljesítettük '56 akaratát, kérem, itt az ország Házában is emlékezzünk együtt. Emlékezzünk arra, hogy Salgótarjánban '56 decemberében az adventi várakozás idején temettek; síri csendben, néma szájjal, száraz könnyel, lehajtott fejjel temettek és temettek. A vér az utca kövéről lassan eltűnt, de a lelkeken feketén megült, örökre megtapadt. Salgótarján a félelem városa lett, ahol örökre visszhangzik az anya velőtrázó sikolya, a testvér kiáltása, a szerelmes kétségbeesett zokogása, az apa mélyről fakadó üvöltése. Örökre bevésődött a lelkekbe a piciny szemfedő képe, a szenet lapátoló ártatlan fiú alakja, a gyermekét vigyázó anya arca, az igazáért békésen szóló bányász tekintete, a demokráciában elszántan hinni akaró munkás akarata.

(8.40)

S a félelem városa néma város. A néma város több mint 50 évig hordozta '56 decemberének üzenetét, s várta a Megváltó eljövetelét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hiszem, hogy Márainak van igaza, amikor azt mondja: "Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből." Mert azóta bebizonyosodott, hogy a salgótarjáni hősök mártírhalála nem volt hiábavaló, mert nem engedtük, hogy elvegyék tőlünk a történelmünket.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok, az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu