SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által benyújtott törvényjavaslat módosításait én három alapvetően jól elkülöníthető csoportba sorolom. Az egyik a társasházi közösségeknek, mondhatnánk úgy, hogy a renitensekkel szembeni jogi lehetőségeit erősíti, a másik a könyvvizsgálatról és a gazdasági ellenőrzési feladatot ellátó személyről alcímmel beiktatott 51/A. § jogbizonytalanságot előidéző tartalmának átírása, a harmadik pedig a gyakorlati tapasztalatok alapján felmerült technikai változtatásokat foglalja össze, vagyis egyszerűsít és egyértelműsít, ahogy államtitkár úr is megfogalmazta.

Ezeket a kérdéseket én az önkormányzatok és a társasházakban lévő önkormányzati szórványlakások szempontjából is megvizsgáltam, hiszen nap mint nap éljük meg azokat a helyzeteket, amikor társasházi tulajdonban önkormányzati lakások is ott vannak szórványlakásként. A három szempontot vizsgálva, először amit úgy neveztem, hogy a közösség jogainak megerősítése, bár indokolt inkább úgy fogalmazni, hogy a társasházi közösség szabályokat betartó és az együttélés garanciáit tiszteletben tartó rétegének erősebb jogosítványokat biztosító részére vonatkozik. Hiszen innentől ez az erősebb jogosítvány jelenik meg a társasházakról szóló törvény módosítása szerint azokkal szemben, akik a jogszabályokra hivatkozva eddig felrúghatták az írott és íratlan normákat egy adott társasházban. Ahogy képviselőtársam is utalt rá, bizony ezzel nagyon sűrűn találkozunk. És előtérbe kerül a lakhatás nyugalma, így különösen a zaj- és rezgésvédelem, illetve a lakókörnyezetet veszélyeztető más tevékenységek megelőzése érdekében is.

A módosító javaslat 1. §-a, amely tulajdonképpen a társasházi törvény 17. §-át változtatja meg, négy alapvető fontosságú kérdést taglal véleményem szerint. Az egyik, hogy a szerencsejáték vagy a szexuális-erotikus szolgáltatás esetében a közgyűlés az szmsz-en keresztül meg is tilthatja ezen tevékenységek folytatását egy nem lakás céljára szolgáló helyiségben. Eddig ez csupán a használat és hasznosítás általános szabályainak megállapítására terjed ki. Nyilvánvaló, hogy ez a szigorítás a magántulajdon feletti rendelkezési jog korlátozása útján erősíti meg a közösségi érdeket.

A másik kérdés, amely szerintem az önkormányzatok szempontjából nagyon fontos, a társasházi törvény 17. § új (3) bekezdése által létrehozott új szabály, amely az önkormányzatoknak ad hatáskört, felhatalmazást, aminek a lényege, hogy az építési hatósági szabályok, illetve rendezési tervek figyelembevétele mellett városképi vagy kereskedelmi szempontok alapján rendeletben meghatározhatja az önkormányzat a használatra, hasznosításra és ezek megváltoztatására vonatkozó szabályokat. Ez a norma keretek közé szorítja nemcsak a külső megjelenés vonatkozásában, hanem az ellátott tevékenység szempontjából is egy adott területen elhelyezkedő valamennyi társasházi, nem lakás céljára szolgáló helyiség használatát.

Salgótarjánból is tudnék olyan példákat hozni, amelyekre eddig nem nagyon tudtunk megoldást találni. Vélhetően a mostani törvénymódosítás segít majd abban, amikor városképbe nem illő, városközpontban található rettenetes feliratok, illetve táblák találhatók. Külön üdvözlöm a törvénymódosításnak ezt a szakaszát.

(16.30)

A harmadik kérdés pedig a nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetén a megváltoztatni kívánt használat vonatkozásában esetlegesen beszerzendő hatósági engedélynél az eljárásban biztosít egy erőteljesebb jogosítványt az eddiginél.

A törvény eddig is kimondta, hogy általánosságban, illetve a zaj- és rezgésvédelem tekintetében a társasházi közgyűlés hozhat tiltó, illetve kikötő feltételt tartalmazó határozatot, amennyiben más jogszabályt nem sért ezzel. Az új elem, hogy a már említett szerencsejáték, illetve szexuális, erotikus vonatkozásokban teljesen egyértelmű felhatalmazást kapott a társasház közgyűlése.

Újdonságként jelenik meg a zaj- és rezgésvédelem esetében hozható korlátozó határozat indokolási kötelezettsége. Úgy gondolom, hogy ez megint csak segíti részben az önkormányzatokat, hiszen ugyanakkor a másik oldalon sokszor találkozunk olyannal, hogy olykor indokolatlanul is hivatkozik társasház ilyen jellegű problémákra, tehát úgy gondolom, hogy az indokolási kötelezettség ebben tud segíteni.

A negyedik kérdés, amivel ebben a témában foglalkozni szeretnék: a társasházi tulajdonosok fizetési fegyelmének erősítése érdekében az a szabály, hogy a közös képviselőnek lehetőséget ad a hatékonyabb és gyorsabb fellépésre. Többen érintették képviselőtársaim a mai hozzászólásokban is, hogy három hónapnyi hátralék után jelzálogjogot lehessen bejegyeztetni a külön tulajdonra, illetve a közös tulajdoni hányadra is, ennek megújítása is immár háromhavonta lehetséges.

Ez azért fontos, mert eddig mindkét jogszabályban a meghatározott időtartam hat hónap volt, és ugyancsak az önkormányzati szórvány bérlakások rendesen fizető bérlőire gondolok, tudok olyan példát mondani Salgótarján vonatkozásában, amikor azért került hátrányos helyzetbe, mondjuk, egy önkormányzati bérlakásban élő bérlő, mert a társasházi tulajdonosok némelyike nem fizetett rendesen, és egyszerűen lekapcsolták a gázt vagy a villanyt, és ahol nincsen mérőóra felszerelve, ott bizony, egységesen valósítják mindezt meg. Hátha ezek a szigorúbb szabályozások majd az ilyen típusú problémákat is megoldják.

A második eleme vagy második csoportja a törvénymódosításnak a gazdasági ellenőrzés szabályainak változtatása. A javaslat megszünteti a társasházi törvénynek és a számvitelről szóló törvénynek a könyvviteli szolgáltatások és könyvvizsgálói feladatkörök ellátása tekintetében felmerülő ellentmondásait. Röviden összefoglalva: rendet tesz abban a kaotikus helyzetben, hogy pontosan mikor kötelező a gazdasági ellenőrzést segítő személy alkalmazása. Nem volt ugyanis világos a korábbi szabályozásban. Most a javaslat egyértelművé teszi, hogy az úgynevezett gazdasági ellenőrzést segítő személy igénybevételéről szóló törvényi kötelezés az éves közgyűlés elé terjesztendő előző évi beszámoló alapján elkészített elszámolás és a következő évi költségvetés vizsgálatára vonatkozik.

Fontos elem az is, és szerintem segíti a társasházi tulajdonosok életét, hogy világossá válik, hogy kifejezetten csak akkor szükséges gazdasági ellenőrzést segítő személy igénybevétele, illetve akkor kötelező, hogy ha nem rendelkezik a társasház szakképesítéssel rendelkező társasházi tisztségviselővel, illetve nem kötöttek ilyen típusú megállapodást.

Ugyanakkor a javaslat a korábbi 10 milliós éves pénzforgalmi értékhatárt 20 millióra emeli, a kötelező gazdasági kontrollnak pedig hangsúlyosan a felhasználásra kell irányulnia. E rendelkezéseket már az előkészítés alatt lévő 2011. évi közgyűlések esetében is alkalmazni kell.

A módosítás lehetővé teszi, hogy a szervezeti és működési szabályzatban a számvizsgálói bizottsági feladatok ellátására a számviteli törvény szerinti szakképesítéssel rendelkező szakértőnek adjanak megbízást. Sok esetben szükség van erre, hiszen a tulajdonosok nem rendelkeznek ilyen típusú szakértelemmel. De a másik oldalról megközelítve a dolgot, csak akkor kerülhet sor erre, ha a társasházban nincs számvizsgáló bizottság, vagy legalább egy tulajdonostárs, aki ezt el tudná látni. Vagyis feleslegesen nem kell olyan pluszkiadást vállalnia a társasháznak, amikor a szükséges tudás megvan úgymond házon belül.

A harmadik csoportja a módosításoknak, én ezt úgy neveztem, hogy technikai módosítások, itt azok a főként eljárásjogi szabályok szerepelnek, amelyek a közgyűlés összehívására, illetve a jegyzőkönyv tartalmára vonatkoznak. De idetartozik a jogorvoslati lehetőség biztonságos gyakorlása érdekében bevezetett módosítás, valamint a gyakorlatban tapasztalt hiányos szerződésekre figyelemmel a javaslat rendelkezik arról is, ha a közös képviselő a társasházkezelői tevékenységre is megbízást kap, akkor a szerződésnek erre is ki kell terjednie.

Összegezve: azt tudom mondani, és kérem a képviselőtársaim támogatását a törvénymódosításhoz, a kormány előterjesztéséhez, hiszen úgy ítélem meg, hogy az a közösség jogait erősíti, illetve egyértelműsíti és egyszerűsíti az eddigi kaotikus szabályozást.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu