ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor egyik kampányban Bihartordán, ahol Gőgös képviselő úr is járt már (Gőgös Zoltán: Igen.), beszélgettem egy régi tsz-elnökkel, aki most is dolgozik, jó egészségnek örvend, hála istennek, és viszi a falut a hátán, akkor azt mondta, mikor hasonlóképpen beleszóltam a mezőgazdasági dolgokba, hogy annyit értesz te a mezőgazdasághoz, mint én a muzeológiához. (Gőgös Zoltán: Így van.) Én ezt elismertem, viszont azt ismerje el, Gőgös úr, hogy ön pedig annyit ért az önkormányzatokhoz, mint amennyit most elmondott. Tehát erről nem kellene most nagyon beszélni. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Zoli, ebből jól már nem jössz ki.

Ipkovich úrral szeretnék szót váltani ezzel a dologgal kapcsolatban, mert vele viszont nagyon fontos dolgokat tudnánk megbeszélni. Az első dolog az, hogy itt a hurráoptimizmus, ha jól figyelték a szavaimat, nem nagyon tükröződött ebből a hozzászólásból. Talán arról tudnánk beszélni, hogy az elvonások dinamikája az önkormányzatok esetében mikor vált kritikussá, melyik ciklusban és kinek az aláírásával jöttek ki ezek a bizonyos elvonások.

A másik, hogy a 8 év gazdag volt beruházásokban, ez igaz, azoknak, akiknek volt önereje, ezt mindenki tudja. Az önerő mindig kritikus volt. A fejlesztéseink igen tekintélyes része azért nem valósulhatott meg, vagy csak részben, vagy csak csökkentett műszaki tartalommal, mert az ahhoz szükséges önerő nem állt rendelkezésre. Különösen fontos ez a kistelepülések esetében, ahol Borsodnál vagy éppen a dunántúli kisfalvas területeknél ez kritikussá válhat.

A másik dolog pedig az, hogy azok a települések, amelyek fejlesztettek, az EU-s fejlesztéseket használták ki, tehát nem a magyar állam gondoskodásából fejlesztettek. Ez tulajdonképpen egy másik síkra tereli a vitánkat, de egyébként olyan túl nagy vitánk abban nincs, hogy az adminisztrációs költségeket kellene csökkenteni, mert az valóban sokat segítene.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu