DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Külügyminisztériumot érintő fejezetről szeretnék beszélni, de nem hagyhatom figyelmen kívül a Schiffer András által elmondottakat. Számomra különösen pikáns, ha ő aggódik a demokráciáért. Én egy kistelepülés polgármestere vagyok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és higgye el, Schiffer képviselő úr, hogy az ott élő emberek nem aggódnak a demokráciáért. Ez a hozzászólalása beleilleszkedett abba a sorban, amikor nagyon komolyan mondott komolytalan dolgokat.

És akkor visszatérve a külügyi részre. A törvényjavaslat általános vitájában már volt szó a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésének XVIII., a Külügyminisztériumot érintő fejezetéről. Akkor elhangzott, hogy a Külügyminisztérium sok év alultervezett költségvetése után végre megkapja a működéséhez elengedhetetlenül szükséges forrásokat. A 2011-es költségvetésben több pénz jut majd a külképviseletek működtetésére, valamint biztosítva lesz az egyszerűsített, kedvezményes magyar állampolgárság megadásával kapcsolatos többletfeladatok fedezete is. 1,3 milliárd forinttal több forrás jut a határon túli magyarok támogatására, és természetesen a soros magyar EU-elnökség költségeit is, a szocialista elődtől eltérően, teljeskörűen fedezni kívánja a kormány.

Azzal a szocialista kormányok által közkedvelt gyakorlattal, hogy a költségvetés devizakiadásait minden gazdasági racionalitást nélkülözően alacsony euróárfolyamon tervezi a minisztérium, szakít az új kormány. A 2011-es év költségvetésében a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott 280 forint/euró árfolyamon történt a tervezés.

Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbiakban felsorolt intézkedések, valamint az a tény, hogy a nemzetközi tagdíjak külön soron szerepelnek a költségvetésben, azt a célt szolgálják, hogy a Külügyminisztérium működése kiszámíthatóvá válik. Az előző szocialista kormányok a hatályos nemzetközi szerződésekből eredő fizetési kötelezettségeinket figyelmen kívül hagyva, jelentős adósságot halmoztak fel nemzetközi tagdíjak tekintetében. A 2011-es törvényjavaslatban 4,1 milliárd forint lett elkülönítve erre a célra, azonban az előző szocialista kormányok felelőtlensége miatt ez az összeg sem elegendő a fennálló kötelezettségeink teljes körű teljesítésére, felhalmozott tartozásaink maradéktalan kiegyenlítésére. Balla Mihály képviselőtársamnak a külügyi és határon túli magyarok bizottságának támogatását élvező módosító javaslata a nemzetközi tagdíjak előirányzatát 7,1 milliárd forintra növeli.

Az Országgyűlés kormánypárti frakciója a nemzeti együttműködés rendszerének jegyében ellenzéki módosító indítványokat is elfogadott a határon túli magyarság felsőoktatási intézményeinek, ifjúsági szervezeteinek, valamint oktatási programjainak támogatására vonatkozóan. A 2011. évi költségvetés, valamint a korábban említett módosító javaslatok hozzájárulnak a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó, ugyanakkor kiszámítható új külpolitika megalapozásához. Ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy igen szavazatukkal támogassák a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu