VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Valamit nem értek. Koromnál fogva, hasonló Gőgös úréhoz, ha leporoljuk az emlékeinket, a rendszerváltáshoz úgy érkeztek sajnálatos módon a szövetkezeteink, hogy 80 százalékuk mai szóval a csőd szélén állt. Akkor úgy mondták, hogy szanálni kellene. Már az 1980-as években is sok téeszt szanált az állam. Az, hogy ekkora államadósság keletkezett a rendszerváltásra, egyebek között ehhez ennek is van némi köze. Azt gondolom, hogy a kisgazda kormányzásra nem kellene szégyenkezve gondolni, hiszen, ha végiggondoljuk, egy csomó termelési válságot le kellett vezetni, amit kezelni lehetett, a géptámogatások nem voltak akkorák az egész rendszerváltás óta, mint akkor. Akkor újították meg a paraszti gazdaságokat, akkor szereztek be új gépet, és nem csak a nagybirtokkal rendelkezők.

Nemhogy fékezte volna az akkori kormányzat a kis- és közepes gazdaságok munkáját, hanem igenis támogatta. Tervbe volt véve az osztatlan tulajdonok kiosztása, elő volt készítve. Amikor önök megérkeztek, az osztatlan tulajdonokkal való bánásmód befagyasztásra került. Ne felejtsük el, hogy abban az időszakban is nagyon komoly árvíz- és belvízhelyzet volt az országban, gátakat épített fel az akkori kormányzat, és bizony prosperált és működött az agrárium. Igenis nem került megkülönböztetésre a 2-3-4 tehén, meg a 24 és nem tudom, hány tehén a paraszti gazdálkodásban, hanem kapta mindegyik a támogatást, és elsősorban a termelők. Az önök idején meg, mondjuk meg őszintén, az ott tüsténkedő nepperek meg egyebek szórakozgattak a tejkvótákkal, mind a mai napig. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu