MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, elég sajátos helyzetbe került az Országgyűlés, hiszen valóban, ehhez a nagy terjedelmű médiatörvényhez ma érkezett 22 módosító javaslat, ami a koherenciaproblémák kiszűrésére volna hivatott. Ebből 16 az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító javaslat, amiről egyébként, ha elolvassák a módosító javaslatot, egyrészt ki fog derülni, hogy legkevésbé van köze koherenciaproblémákhoz. Leginkább arról van szó, hogy ezek a módosító javaslatok egy gördülő törvényírásról szólnak, hiszen úgy tűnik, hogy a belső politikai harcok, amelyek a koalíció oldalán vagy azon belül - inkább csak a Fidesz oldalán - kitapinthatók, ennek különféle módosító javaslatai kerültek ma egyébként az asztalra. Ráadásul ennek eredményeként az jött ki, hogy mindazt, ami kritikaként elhangzott eddig a médiatörvénnyel szemben, miszerint túlzott hatalmat jelent a regnáló hatalom számára, és elég szűk teret ad a média szabadságának, ezt sikerült tovább szűkíteni.

(23.30)

Hogy mennyire érdekes egyébként a benyújtott javaslatok sora, ha megnézik a bizottsági ajánlást, abban azt lehet látni, hogy a kormány egyetlenegy kérdésben sem foglalt állást. Tehát a kormány álláspontja az, hogy nincs álláspontja a benyújtott módosító javaslatokhoz.

Hadd emeljek ki egy-két tételt, ami csomagként megfigyelhető, és majd jelezném elnök úr számára is, hogy mely ajánlási pontokról lesz itt szó. Az egyik nem más, mint hogy egy nagyon érdekes koherenciaprobléma és zavar tömkelegét jelenti még a módosító javaslatokon belül is. Ugyanis nem tudták eldönteni az alkotmányügyi bizottsági ülésre is benyújtott módosító javaslat alapján, hogy rendeletalkotási jogot egyébként a kormány számára és ott is valószínűleg az audiovizuális politikáért felelős miniszter számára adnak meg, vagy pedig egyébként a médiahatóság elnökének kívánják adni.

Ugyanis a benyújtott módosító javaslatok közül a 41., 76., 78. pontokban lényegében a kormány számára adja meg a rendeletalkotási jogot, és ezen belül is leginkább a különféle díjak meghatározásában. Majd egyszer csak azt látjuk a módosító javaslatok legvégén, a 105. pontban, hogy a módosító javaslatot módosítja szintén ugyanaz az alkotmányügyi bizottság azzal, hogy mégsem a kormány, hanem mindezt tekintsük úgy, hogy húzzák ki a kormány szót, és egyébként írják be mindannyian a médiahatóság elnökét mint rendeletalkotót. Ez egy nagyon érdekes javaslat, maga a bizottság sem tudta, úgy tűnik, egy időben eldönteni, hogy kinek akarja adni ezt a jogot, hiszen a módosító indítványaiban ezt is meg azt is végül is benyújtotta.

Hadd emeljek ki egy másik problémakört, ez pedig a bíróság, halasztó hatály kérdés köré írható le, ami azt jelenti, hogy a hatóság, ha kiszab bírságokat, büntetéseket a média szereplőire, addig az eredeti javaslatban az áll, és a megszavazott törvényben, törvényjavaslatban, pontosabban módosító javaslatokban az állt, hogy egyébként akiket megbüntettek, a panaszosok bírósághoz fordulhattak a hatóság büntetésével szemben, és addig, ameddig ez elbírálásra nem került, a befizetésnek halasztó hatálya volt. Ez önmagában is nagy érzelmeket váltott ki már a közvéleményben és a média-érdekképviselet körében is, hiszen tudjuk azt, hogy olyan hatalmat adott a lényegében fideszes delegáltakból álló médiahatóságnak és elnökének, ami a gumiszabályok figyelembevételével, ami ebben a törvényben szerepel, a maguk kénye-kedve szerint büntethetnek meg bárkit a média szereplői közül és nem is akármilyen mértékekben. De legalább lett volna egy mentőöv, egy kis mentőöv, hogy legalább, míg a bíróság nem mondja ki azt, hogy ez jogszerű volt vagy nem volt jogszerű, vagy a mértékét illetően egyébként helyénvaló volt-e, vagy sem, addig legalább nem kellett fizetni.

Nos, a 29., 52., 57. módosító javaslatokban egyértelművé teszi, hogy nincs ilyen. Tehát a módosító javaslatok, amiket itt fogadtunk el a parlamentben, állítólag egy koherenciaokból fakadóan a mai napon bekerültek a bizottság által, hogy valamitől ez nem lenne valamivel koherens. Ez nyilván nonszensz. Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy a Fideszen belül most az a csoport győzött, a galambokhoz képest a héják, akik egyébként egy ilyen erős jogart akarnak a médiahatóság elnökének a kezébe adni, hogy a fenyegetettség állapotát a média szereplői fölött ekkora jogosítvánnyal a kézben meg lehessen tartani. Úgy látszik, azt nehezen lehet megérteni, hogy az ilyenfajta hatósági felügyelet a média világában, ami a sajtó szabadságát is egyúttal jelenti, és ettől sokkal kényesebb, mint bármilyen részpiaca egy gazdaságnak, ilyen típusú hatalmat adni leginkább nem szokás civilizált demokráciákban, és nagyon nincs is rá példa, hogy az írott vagy az internetes sajtó fölött tőlünk nyugatabbra ilyen típusú kemény jogosítványokat és függőségi viszonyokat hoznának létre a hatalomtól függő módon.

Nos, vegyünk egy másik csoportot is, ezt az "annak adunk lehetőséget, akinek csak akarunk" címszóval lehetne jellemezni, ami a 21., 23., 41. és 96. ajánlási pontokban tapintható ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy cizelláltan megfogalmazták azt, hogy lényegében, ha a gumiszabályok alkalmazásával azt mondják, hogy valamilyen médiapolitikai érdek úgy diktálja, valami fontos közérdeket talál magának a médiahatóság, akkor lényegében bárkinek adhat jogosultságot, frekvenciát adhat, sőt az előbb felsorolt ajánlási pontokban nemcsak frekvenciát, de infrastruktúrát is adhat a szereplőknek. Hiszen ezekkel a módosításokkal lényegében adóberendezéseket, sugárzási lehetőségeket is oda tud ítélni pályáztatás nélkül.

Ráadásul az a szabály továbbra is megerősítésre került a módosító javaslatban, hogy teheti ezt úgy, hogy lényegében, aki először jelentkezik a lehetőségre, az fogja megkapni egyébként ezt a jogosultságot, ami lényegében a korrupció most már intézményesített és törvénybe foglalt melegágya. Hiszen ki lesz az az első, aki értesül majd erről a lehetőségről, és az első pillanatban be tudja majd nyújtani, hogy ő kaphassa meg? Tehát még mérlegelni sem kell, hogy ki lenne a legjobb esetleg az ajánlattevők közül, még ha nincs is pályázat, hanem egyszerűen csak a bejutás sorrendje számít.

Hát, kérem szépen, erre nyugodtan ki lehet mondani, hogy így nagyon nehéz lesz valóságosan harcolni a korrupció ellen Magyarországon, ha egyébként valóságosan meg épp egy törvényben teremtjük meg intézményesen annak a lehetőségét, hogy a fideszes médiatestület és elnöke lényegében az első embernek, akinek szólt, hogy nyújtsátok be, zokszó nélkül odaadhatja a lehetőséget. Ez egész egyszerűen elképesztő, de istenem, most úgy látszik, ilyen időket élünk. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Majd elmúlik ez is.)

Nagyon nagy kérdésnek találom az uniós előírásokkal kapcsolatban eddig vállalt kötelezettségünk teljesítésének a kérdését. Hiszen a 95. ajánlási pontban - ami elég hosszú része a bizottsági módosító javaslatnak - az az érdekes helyzet állt elő, hogy a digitális átállás kérdését leegyszerűsítve a televíziók számára, nem 2011. december 31-éig írja elő, ami nem egy szuverén döntés a részünkről, hanem ez egy európai megállapodás és kötelezettségvállalás, hogy addig lekapcsoljuk az analóg sugárzást és a földfelszíni műsorszolgáltatást, hanem azért, mert 2011-ig át kell állni a szomszédos országoknak is. Nagyon pontosan tudjuk azt, hogy az analóg televíziós sugárzás frekvenciáit föl kell szabadítani annak érdekében, hogy a digitális sugárzáshoz rendelkezésre tudjanak állni, és a környező országok, ahová átsugárzik egyébként a magyar műsorszóró, mint ahogy hozzánk is átsugároznak, ez egy összehangolt tevékenységet jelent.

Nem akarom túlságosan bonyolítani, de egyet látni kell. A kérdés a következő: történt-e az Európai Unióval, történt-e egyeztetés a szomszédos országokkal és az azon túli országokkal, amiket egyébként a digitális átállásunk érint, hogy mi ezt a 2011-es átállási időpontot 2012-re akarjuk megváltoztatni? Kérdés az is, hogy ebben a módosító javaslatban az is szerepel, ha egyébként nem sikerülne valami oknál fogva az ország területén elérni azt, hogy 94 százalékban úgynevezett dekóderekkel rendelkezzenek a honpolgárok, akik földi, felszíni sugárzásban nézik a televíziót, akkor ez akár 2014. év végéig is kitolódhat. Ez olyan döntés lenne a részünkről, ha ez nem volt egyeztetve, és nem kaptuk meg ehhez a hozzájárulást, hogy legalább 8-10 ország digitális átállását ezzel lényegében befolyásoltuk és megváltoztattuk. Nincs semmi utalás, hölgyeim és uraim, nincs semmi utalás a módosító javaslatban, hogy ez megtörtént volna. Kérem az előterjesztőt, hogy erre feltétlenül adjon választ, mert ennek nemzetközi jelentősége van, és ez a valós helyzet. Nem lehet önkényesen az időpontokat változtatgatni.

Nos, még kiemelnék egy dolgot - majd a végére hagynék egy-két színeset is a módosító javaslatokból -, az a 80. ajánlási pont kérdése. Ez megpróbálja azt szabályozni, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió, a Magyar Távirati Iroda állományában lévő dolgozókkal mi fog történni, ha egyébként átkerülnek majd a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, amit önmagában egy nonszensznek tartok, hogy az egész közszolgálati médiumhalmaz dolgozóinak döntő hányada átkerül egy központosított intézményi állományba, és majd egyébként dolgoznak valahogy egyébként a saját részvénytársaságukban, aminek lett egyébként vezérigazgatója is.

(23.40)

De hát majd önök tudják, hogy ez mitől fog majd jól működni, de kérdésem, hogy ez, ami oda le van írva, úgy került-e a törvénybe, hogy a dolgozói érdekképviseletekkel ez egyeztetett volt-e, üzemi tanácsokkal, szakszervezetekkel, vagy csak egész egyszerűen a nemzeti együttműködés programja erre nem szokott kiterjedni, nem érdekelnek a dolgozók, hogy mi történik velük.

Nagyon szépen kérem az előterjesztőt, hogy adjon erre választ majd a reakciójában, hogy megtörténtek-e azok az elvárható, nemcsak a törvényben előírt, de az erkölcs által is megkövetelt egyeztetések, hogy a dolgozókat úgy akarjuk-e törvény által mozgatni, hogy egyébként az ő érdekképviseletükkel egy szót váltottunk, és megkérdeztük, hogy ők mit szólnak ehhez. Partnerek lesznek-e ebben, segíteni akarják a folyamatot, vagy pedig egész egyszerűen párton kívüli gyülekezetnek tekintjük őket?

A végére engedjenek meg még egy-két színest, ami a kapkodás, az előkészítetlenség. Meg kell mondanom, tényleg mint cseppben a tenger, minden megfigyelhető a mostani tárgyalásban, ami történt az elmúlt fél évben a média területén. Az például a 98. ajánlási pontban szereplő javaslat, aminek az az egész bája és szépsége, hogy azt mondja, hogy akar módosítani egy 5. számú mellékletet, annak a címében is azt akarja, hogy tessék megváltoztatni azt, hogy a "Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap" az legyen "Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap". Ez az egyik legfontosabb eleme, ez biztos rém fontos koherenciaprobléma egy kötőjellel, majd ezek után behozza az 5. mellékletet aláhúzva, hogy módosítva van. Természetesen nem módosította kötőjellel. Hát kérem szépen, ez egy ilyen kis apró szösszenet a sok közül. Nem akarom kifilézni egyébként a javaslatok sorát, de hihetetlen mennyiségű blődség van benne. Mint fontos vívmányt elővesz egy módosítót, majd aztán nem módosítja a saját javaslatát az 5. számú mellékletben, amit egyébként módosított.

De hadd említsem meg végezetül kis színesnek a 14. ajánlási pontban azt a fogalmat, amit hát majd megpróbálunk természetesen értelmezni, de hát már lassan megszokjuk, hogy olyanok, mint a gumiszabályok, hogy értsük a dolog alatt, amit éppen akarunk. Ez pedig úgy szól, a mondat tán érdekes, tehát a 14. ajánlási pontban, hogy más médiaszolgáltatótól átvett, illetve - és a módosításként bejött - a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló bűnügyi témájú híranyag vagy tudósítás hírműsorszám időszakának 20 százalékában éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű. Az első kérdés, hogy mi az, hogy demokratikus közvélemény. Ez engem például nagyon izgat, nagyon érdekel az előterjesztők részéről, hogy mi a demokratikus közvélemény és mi a nem demokratikus közvélemény, mert a demokratikus közvéleménynek jár valami, a másiknak valami nem jár.

A másik pedig, hogy éves átlagban nem lehet 20 százaléknál terjedelmesebb. Hát nem tudom, mit csinálnak majd a kvótával egyébként ezek a fontos televíziók, ha mondjuk, egy borzasztó tragédia történne, amit nem kívánunk természetesen sem itthon, sem máshol, az év vége felé, ami egy nagyon nagy bűneseménynek lesz a terméke, és ott állnak a kvótával, ami elfogyott. (Derültség az MSZP soraiban.) És abban a pillanatban a híradásokban rághatják a körmüket, hogy itt ez a szuperhatalmú médiatestület, ha ki fogja szaszerolni, hogy átlépik ezt a dolgot, akkor nagyon meg lesznek büntetve, vagy esetleg közlik a nézőkkel, hogy nagyon sajnáljuk, az éves kvótánk elfogyott, erről a rettenetes bűncselekményről nem (Az elnök csenget.) tudunk közvetíteni.

Elnök úr, köszönöm a megtisztelő türelmét, köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Visszaadom önnek a szót. Parancsoljon! (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu