VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az én szűkebb szakterületem a vidékfejlesztés, beleértve a mezőgazdaságot, és én ebből a szempontból futottam át a törvényt a rendelkezésre álló, nagyon rövid idő alatt.
A vidékfejlesztés eleve a kisléptékűségről szól. Miközben képviselőtársaim többnyire a nagy rendszerek szempontjából szóltak hozzá az energiacsomaghoz, én itt a kisléptékűség oldaláról szeretnék hozzászólni. Semmiképpen nem úgy, hogy vagy-vagy alapon, tehát miközben én a kis léptékű rendszerek mellett török lándzsát, ez nem azt jelenti, hogy a kis léptékű rendszerekről azt gondolnám, hogy ezekkel meg lehetne oldani városok, országok és akár Európa energiagondjait. De mindenképpen az biztos, hogy a jövőben a differenciált és egymáshoz illesztett, akár kis rendszerek fogják tudni adni a megoldást, részben.
Hiányoltuk a mezőgazdasági bizottságban - ott körülbelül másfél hónappal ezelőtt tárgyaltuk - az agroüzemanyagot. Ott bioüzemanyagként szerepelt, mi javasoltuk ezt agroüzemanyagra fordítani, hogy itt világosabban látszódjon, hogy miről van szó. Nos tehát, a bioüzemanyagok, agroüzemanyagok kérdését tárgyaltuk, és akkor is, azt is sürgősséggel, mert akkor is bizonyos érdekeknek, érdekcsoportoknak kellett megfelelni a törvény sürgősséggel való tárgyalása és elfogadása miatt. Akkor mi hiányoltuk a megújuló energia cselekvési tervet, amiről akkor azt az információt kaptuk, hogy készülőben van, most már elkészült, tudjuk. De valahogy a komplex szemléletre megint csak nem találunk rá, hiszen ez a benyújtott energiacsomag, ami most előttünk van, és amit most tárgyalunk, megint csak egy részét, a bányászati törvényt, a villamosenergia-törvényt, a gázellátástörvényt s a többit szabályozza. Úgy gondoljuk, hogy itt az energiakérdésnek sokkal komplexebbnek kellene lenni, és valóban sokkal nagyobb időt kellene ráfordítani, hogy itt az Országgyűlésben is a maga komplexitásában tudjuk megfogni ezt a kérdést.
Hogy miért fontos az energia, azzal szeretném aláhúzni - de bizonyára ezt nem is nagyon kellene aláhúzni, vagy pedig mással lehetne -, mondjuk, az ökológiai lábnyom oldaláról szeretném ezt megközelíteni, és talán, miután államtitkár úr is tagja a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak, talán nem egy elrugaszkodott megközelítés, ha erről az oldalról is ezt megvilágítom. Egy magyar átlaglakos ökológiai lábnyomának a 40-45 százalékát az energiafogyasztása teszi ki. Az ökológiai lábnyomhoz hasonló eredményre jutunk, ha a szén-dioxid-felhasználását vagy -kvótáját nézzük meg egy magyar lakosnak, és ez valamennyire rímel azzal, amit képviselő asszony mondott arról, hogy egy magyar átlaglakos a fizetésének hány százalékát költi energiára, és 30-35 százalékos arány jött ki. Ez relatíve nagyobb természetet fogyaszt el, tehát ebből adódik az, hogy ha ezt ökológiai lábnyomban mérjük, akkor ez 40-45 százalék.
Tehát ha valóban fenntarthatóságról gondolkodunk, és a fenntarthatóságot fogyasztási szempontból fogjuk meg, akkor nyilvánvaló, hogy leginkább az energiával, az energiafogyasztással tudunk valamit kezdeni, illetve ott tudunk hatékonyan belenyúlni. Mert a fennmaradó 50-55 százaléka ennek az ökológiai lábnyomnak vagy a szén-dioxid-kibocsátásnak egy főre jutva megoszlik az élelmiszer, a ruházkodás, az intézmények fenntartása, az egészségügy és sok minden más területre. Tehát, ha egy területen akarunk hatékonyak lenni, akkor az energia nagyon fontos.
Nos, az energiát alulról felépítve, tehát egy lakos felhasználásáról vagy ökológiai lábnyomáról felépítve is meg lehet közelíteni. A kisléptékűség ezt teszi. Azonban ahhoz, hogy ezen az úton is tudjunk menni, innovációra van szükség és innovatív gondolkodásra. Tehát a gondolkodásunkat egy picit át kell programoznunk, ha úgy tetszik, paradigmát kell ebben váltani, és éppen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alatt működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem egy éllovas az innovációban. Tudunk olyan pályázatról, projektről, amit elfogadtak, jónak tartották, de bizonyos részét azért húzták le a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, mert az a része túlzottan innovatív, és az még nem tarthat elég érdeklődésre számot, vagy éppen nem gazdaságos. Tehát ha az innovációhoz a Fejlesztési Ügynökség így áll hozzá, akkor ezeket az új utakat sosem fogjuk tudni igazán kibontani, és nem fogjuk tudni megtalálni.
Azt mondtam, hogy a vidékfejlesztés szempontjából közelítek a kérdéshez, és a maga komplexitásában én szeretném most itt behozni a Vidékfejlesztési Minisztérium prioritásait, és azokból kiindulni, hiszen ugyanarról a kormányról beszélünk, ugyanazon kormány két minisztériumának a törekvéseiről. A Vidékfejlesztési Minisztérium prioritásai és tervei, programjai között találjuk a lokális gazdaság fejlesztését. Ha a lokális gazdaság fejlesztését tágabban értelmezzük vagy legalábbis kiterjesztjük a lokális energiaellátó rendszerekre is, akkor máris össze tudtuk kapcsolni ezt a két területet, a vidékfejlesztést, az energiaellátás és a kisléptékűséget.
A szubszidiaritás ebben a vonatkozásban is értelmezhető kifejezés, hiszen ha az energiafogyasztásunkról hozott döntéseink során olyan alacsony szintre delegáljuk a döntést, ahol annak a hatása a leginkább érezhető, akkor megint csak eljutunk a kisléptékűséghez, akár az egyes fogyasztóhoz vagy a vidékfejlesztéshez.
A kormány programjában a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében találunk egy új fejezetet, és ez a tanyaprogram támogatása. Mi ezt nagyon nagy örömmel vettük, figyeltük, adtunk be hozzá módosító javaslatot is, hogy ezt az erre költhető egymilliárdot növeljük meg. Ezt azzal a szándékkal tettük, hogy a tanyaprogramot ne egy kis bokrétaként kezeljük a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében, hanem igenis a potenciált bontsuk ki belőle.
Most az energiatörvényt, energiacsomagot tárgyaljuk, ezért följebb jönnék a tanyaprogramból egy léptéket, mondjuk, a kistelepülések szintjére. A kistelepülések szintje nincs messze, mert ha a tanyák lokális gazdaságát akarjuk fejleszteni, a tanyán élő is bármilyen árut, terméket fog előállítani - elsősorban nyilván élelmiszert -, azt rögtön a szomszédos kistelepülés piacán tudja eladni, illetve jó, ha abba integrálódik. Tehát ilyen értelemben megint csak nem túl nagy az ugrás, ha a tanyaprogramot így kiterjesztem a települési programra is.
Az energia. A tanyaprogramban mindenki számára nyilvánvaló, hogy ott célszerű a lokális, a kis energiarendszerek működtetése, és akkor itt a törvénycsomaghoz kapcsolódva: de az hogyan kapcsolódik a nagy hálózati elosztókhoz? Itt máris egy olyan probléma van, amit meg kell oldani. Ahogy átfutottam a megnyitott paragrafusokat - mondjuk, a villamosenergia-törvény kapcsolódhatna ide -, nem találtam azokat a részeket, ahova módosító javaslatot tudnánk benyújtani, mondjuk, abban a tekintetben, hogy akkor ezek a kis rendszerek hogyan fognak kapcsolódni a nagy rendszerre. Ha a meglévő, idevonatkozó jogszabályt kell alkalmazni, az se tragédia, de azért azt jó volna átfésülni. Gondolok, mondjuk, az oda-vissza pörgetős órára.
Tehát egy lokális energiaellátó rendszer esetében, mondjuk, egy tanyán - hogy konkrét legyek, akár egy biogázüzemet vagy kis telepet működtet egy tanya vagy tanyabokor, vagy éppen egy szélkereket akar felrakni, vagy napcellát, nem sorolom -, nyilván ezeknek a lökésszerű teljesítményét valahogy kezelni vagy tárolni kell, de legszélszerűbb, ha a hálózatba vissza tudja kapcsolni. Ha szigetüzeműről beszélünk, természetesen azzal a megoldással is kell törődni, mert ahol az áramátviteli veszteség olyan mértékű, ott nyilván szigetüzemekről kell beszélni.
(16.30)
Itt jutok el - kicsit talán hosszan vagy kerülővel - a települési komplex energiaellátó rendszerek kérdéséig. Én ezt hiányolom a törvényből. Államtitkár urat szeretném megkérni, hogy esetleg erre külön figyeljen oda, ha esetleg nincs megnyitva ilyen, akkor talán segítse a módosítókat, mert erre irányuló módosítókat fogunk beadni, hogy ezeket tudja befogadni. Pontosan tisztában vagyunk a kormányzat felelősségével, hogy a túl innovatív, és nem tudom, talán ilyen zöld kalandos megoldásokat nehezebben fogadja be a rendszer, de Einstein után nagyon sokszor sokan szoktuk idézni, hogy azzal a gondolkodással nem tudjuk megoldani a problémákat, amelyek azokat okozták. Tehát mindenképpen új gondolkodásra van szükség, és biztos vagyok benne, államtitkár úr munkáját és elkötelezettségét ismerve, hogy ezekre ki fogja nyitni a kaput.
A települési komplex energiaellátó rendszereknél mire gondolunk? Ismertek azok a számadatok, hogy ezek önmagukban versenyképesek tudnak lenni. Ausztriában, Svédországban, Norvégiában, hogy csak a legfontosabb olyan európai országokat említsem, ahol ezek kiválóan működnek, és ott nem féltek az innovációtól, és valóban több ezres lakosú kistelepülésre a függetlenségüket, az autonómiájukat próbálják energiában megoldani. Nem teljesen érhető ez el, de nem is az a cél, hogy száz százalékban. Ha autonómiára, az energiafüggetlenségre törekszünk egy lokális gazdaság szempontjából, akkor már a törekvés is eredményes lehet és a jövőbe mutató.
Egy ilyen települési komplex rendszernél tudjuk igazán a megújulókat kihasználni. Ennek a bizonyos egymillió munkahelynek a megteremtéséért, létrehozásáért mi együtt aggódunk a kormánnyal, és mi is nagyon szeretnénk minden tudásunkkal és tapasztalatunkkal segíteni abban, hogy ez valóban megvalósuljon. Nos, egy ilyen települési komplex autonóm energiaellátó rendszer alkalmas lehet nemcsak az energiaellátás autonómiájának a biztosítására, hanem munkahelyteremtésre. Mert valószínű, nem látok olyan vonzerőt Magyarországon, hogy mondjuk, nagy, többmegás szélkerék-összeszerelő üzemek idetelepülnének. Ugyanakkor a kisléptékű rendszerek - amikor egy településen a szélkerék, a napcella, biogáz és napkollektorok, biomassza, faelgázosítás s a többi van -, a kapcsolt hő- és elektromosáram-előállító rendszerek kisléptékű berendezéseinek gyártása már bizony stimulálhatná a vidék gazdaságát, és munkahelyeket is teremtene. Túl azon, hogy így egy adott település, amelyik esetleg, no de pláne, ha távol van a hálózattól, akkor ott az energia-önellátást vagy -autonómiát is tudja biztosítani.
Nos, tehát azzal zárnám be, hogy a módosító javaslataink esetén főleg ebben az irányban fogjuk megnézni a törvényt, hogy legalább a megnyitott fejezeteihez hogyan tudunk kapcsolódni azzal, hogy ezen települési komplex energiaellátó rendszerek innovativitását be tudja fogadni az új törvény. És a megújuló cselekvési terv keretében számadatokkal is fogjuk tudni alátámasztani azt, hogy az uniós vállalásainkhoz is ebből a szempontból, tehát a kisléptékűség komolyan vételével is jelentősen hozzá tudunk járulni, és ezzel a kötelezettségeinknek eleget tenni.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés