DR. BAJA FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A kisebbségi vélemény előterjesztésére van lehetőségem, ezt is terveztem megtenni, de mivel Rogán képviselőtársam, úgy látom, nem tud elszakadni a múlttól, annak ellenére, hogy egy jövőre mutató szabályozásról beszélünk most, engedjék meg nekem, hogy két szóval azért erre reflektáljak.

Egyrészt az előző időszakban összesen annyi szabályozási változás történt, hogy a jegybanktanács létszámát változtatta meg a jogszabály, semmi mást. Ez az egyik szempont. A másik szempont, hogy egyébként ezeket a jelölteket az illetékes bizottság anno, annak idején meghallgatta, szavaztak róla, egyébként egyhangúlag alkalmasnak is találták. A jelen állapotban nem erről van szó.

Nézzük meg, hogy mi ennek a változtatásnak a lényege, amelyik a Ház előtt fekszik. Ennek a változtatásnak a lényege az, hogy a kormány, illetve a mögötte lévő koalíció minden olyan alternatív véleményt az elmúlt időszakban, amely független vagy alternatív véleményként megjelenik a magyar társadalom előtt, nehezen fogad el, és nehezen viseli el az ehhez kötődő kritikát.

Ebben az értelemben ez a törvényjavaslat egy más típusú javaslatrendszer része; ugyanúgy, mint ahogyan az Alkotmánybírósággal szemben, az Állami Számvevőszékkel szemben, a Költségvetési Tanáccsal szemben, most a Magyar Nemzeti Bankkal szemben nem elvi politikai, szakmai vita keretei között, hanem intézményesített hatalomelfoglalással söpri el a kormány minden ellenvélemény lehetőségét is. Mi ezt egyáltalán nem tartjuk jó politikának azért, mert attól függően, hogy itt egy egyhangú véleménynyilvánítási lehetőség nyilvánul meg, ettől még az igazság nem lesz az önök oldalán.

Ráadásul a Magyar Nemzeti Bank függetlensége rendkívül érzékeny kérdés, a magyar gazdaságpolitikát, a magyar pénzügypolitikát nemcsak a kormány oldaláról, hanem a jegybank oldaláról és a kettő viszonyában is meg fogják ítélni mind a hazai, mind a nemzetközi térben. Ezért sem tartjuk szerencsésnek ezt a változást, azért, mert nézzük meg, hogy maga a változás milyen status quo-módosításokat hoz létre. A jelenlegi szabályozás szerint egy összekényszerítés van: a jegybank elnöke és a miniszterelnök együttesen kell hogy javaslatot tegyen szakmailag kompetens személyekre. Ez tehát egy együttdöntési kötelezettség. Ez az együttdöntési kötelezettség változik meg úgy, hogy a miniszterelnök-pártelnök bármikor a parlamenten keresztül érvényesíteni tudja politikai akaratát, szemben a jegybankkal, amelynek elnöke a szakmai akaratot innentől kezdve semmilyen módon nem tudja érvényesíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a szabályozásnak ez a lényege. Megmarad a miniszterelnöki-pártelnöki akarat maradéktalanul, és eltűnik a jegybank elnökének befolyásolása arra a lehetőségre, hogy szakmailag megalapozott jegybanktanácsi tagokat tudjon javasolni valamennyiünk számára, transzparens módon. Ez a javaslattételijog-elvonás egyáltalán nem demokratikus, és nem pótolja az, hogy a parlament majd nyilvánosan fog szavazni ezekről a jelöltekről, miközben a bizottsági meghallgatás körülményei sincsenek ma még tisztázva. Semmilyen módon nincs arra garancia, hogy ki milyen módon fog jelölni, milyen eljárásrendben, és hogyan fognak a jegybanktanács tagjai bekerülni ebbe az intézménybe.

Azért fontos ez, tisztelt képviselőtársaim, mert a jegybanktanács és a jegybank működése nemcsak a kormányra, hanem a magyar gazdaságra és a magyar gazdaság nemzetközi elfogadására is jelentős szereppel bír. Ebben atekintetben sokkal érzékenyebben kellene hozzáállni ehhez a kérdéshez, és megfontolni mind egyébként a nemzetközi javaslatokat, mind pedig a jegybank elnökének a javaslatát, és nem változtatni ezen a szabályon. Hiszen ma semmilyen kényszerítő erő nincs arra vonatkozóan, hogy a hatályos szabályozást megváltoztassuk. Attól még, hogy önöknek jelölniük kell, attól még a régi eljárásrendben is lehetséges lenne (Tállai András: Ha Gyurcsány lesz a miniszterelnök, akkor.) a mi megítélésünk szerint egy sokkal megalapozottabb, szakmaibb és egyébként pedig a kiegyensúlyozottságot jobban megjelenítő szabályozás.

(20.30)

Ez az indoka annak, hogy elmondtuk a bizottságban is kisebbségi véleményünket, és önöket is tájékoztattam erről azért, hogy megfontolás tárgyává tegyük azért, hogy ne nyúljunk hozzá a jegybanki szabályozáshoz, és az előző eljárási rend szerint döntsön az illetékes szervezet a javaslattételről, tehát a jegybankelnök és a miniszterelnök jelöl, és az alapján szakmai alapokon döntsünk a jegybank sorsáról.

Kérem javaslataim megfontolását. Köszönöm a meghallgatást. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu