PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Kollégák! Kedves Képviselőtársak! A bűnös nemzetté minősítés a második világháború után Magyarország számára az orvosi rend megszüntetését is jelentette, ami azt jelentette, hogy attól kezdve gyakorlatilag magukra maradtak, mi több, sok szempontból bele kellett hogy törődjenek abba a diktatúrába, amelyben éltünk. Ezt követően végre sikerült helyreállítani, illetve felépíteni, ismét kialakítani a kamarát, a kamarák mentén pedig egy óriási csapás következett egy megosztó hatással, mert voltak kamarai tagok és voltak kamarán kívüliek. Ez önmagában egy rendkívül ártalmas folyamatot eredményezett, mert senki sem tudta igazán, hogy hova tartozik és mihez tartozik.

A harmadik része ennek a kérdésnek az, hogy végre az egészségügyért tevékenykedő szakmai emberek, de hivatásrendi emberek kerülnek valakihez, valamihez, valahová, ami egy egységes rendszerben a spiritualitással együtt egy másféle minőséget tud biztosítani. Ráadásul a mostani kamarai törvény számos olyan lehetőséget ad, amelyen belül a szakmai kollégiumokkal - amelyek alakulnak majd - együttesen végre egy hivatásrendi újraéledés és újraébresztés történik az egészségügyben, különösen akkor, amikor akármennyire is fontos, de mégiscsak egészségiparról beszélünk, és az egészségiparon belül ott kell hogy legyen az ember, a szakma, de ott kell lenni a rendhez tartozás biztonságának is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu