DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolatot ismét szeretnék hozzáfűzni Kárpát Dániel képviselőtársam mondandójához. Annál is inkább, mivel szeretném figyelmébe ajánlani az alapvető jogokat és kötelezettségeket. Nem kívánom felsorolni mind a hét pontot szó szerint, mivel olvasható, gondolom, ön is elolvasta, mielőtt felszólalt, de azért ha elolvassa, az alapvető jogok és kötelezettségek között egy teljes spektrumát találhatjuk. Innentől kezdve azt gondolom, hogy az a kritika, amit megfogalmazott, nem helyénvaló - ez az egyik része.

A másik része pedig az, hogy szeretném visszautasítani azt a megjegyzését, miszerint azt mondta, hogy kizártuk a Jobbikot a szabályozási elvek elkészítéséből. Figyelmét felhívnám arra, hogy 2010 júniusában, akkor, amikor létrejött az alkotmány-előkészítő eseti bizottság, minden párt képviselője, jogászok gyülekezete, egy 45 fős testület alakult meg. Nem tehetünk arról, hogy egyszerűen önök is azok közé tartoztak, akik a munka dandárja közben felálltak és kivonultak ebből az alkotmányozási munkából.

Lehetőségük volt rá, hogy ott legyenek, hogy elmondják a véleményüket, jobbító szándékukat természetesen befogadjuk. Nem gondolom, hogy most kellene ilyen kritikát gyakorolni, de természetesen továbbra is fennáll az a lehetőség és várjuk is, hogy a jobbító szándékú gondolataikat tervezetbe összefoglalva előterjesztik, és azt meg fogjuk vitatni.

Nincs benne, hogy mindenkit egyenlő jog illet meg - ezt már elmondtam az előbb, az alapvető jogokat el kell olvasni. Ami pedig az alkohol, a dohány, a hamburger és az egyéb, adókkal és ezzel kapcsolatos észrevételére vonatkozik. Ha elolvassa a szabályozási elveket, nyilvánvalóan kitűnik belőle önnek is, hogy legelőször is azt fogadtuk el, hogy egyszerű és rövid, olvasmányos, méltóságteljes alkotmánytervezetet állítunk elő, és az összes törvényt pedig majd, ami ehhez illeszkedik, a sarkalatos törvények fogják meghatározni, a törvénykezés egyéb trendjét pedig az Országgyűlés Házszabálya szabályozza. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Nos, ez lesz az a törvényi keret, amit esetleg ön mondott, és ami majd a későbbek során megfogalmazásra kerül. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

(15.00)

Forrás: parlament.hu