FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 1. és 2. pontjához szeretnék hozzászólni, de ez előtt, hogy ezekkel tisztában legyünk, néhány mondatban összefoglalnám a házszabály-módosításunk lényegét.

Két dolgot szeretnénk ésszerűsíteni. Konkrétan azt, hogy ne kelljen frakcióvezető-helyettesnek megválasztani azt, aki napirend előtti felszólalást akar mondani. Láthattuk eddig is, hogy a gyakorlatban ez elég viccesen alakult, amikor két napra megválasztottak valakit frakcióvezető-helyettesnek, és ez a tévénézőkben is és sok más emberben értetlenséget szült, hogy miért csak két napra. Ezt szeretnénk eltörölni, és innentől kezdve a frakció bármely tagja, akit a frakcióvezető kijelöl, elmondhatná a napirend előtti felszólalását.

A másik korlátozás - amit szintén ésszerűtlennek tartunk, és a gyakorlatban szintén láttuk ennek a hibáit, illetve az ebből adódó problémákat -, miszerint csak olyanról lehet napirend előtti felszólalásban beszélni, ami nincs napirenden azon a héten. Láthattuk, hogy ezt nagyon nehezen tudták jó néhányan betartani, ezért ennek eltörlését kezdeményeztük.

Két módosító javaslat érkezett ehhez, az egyik Tóbiás József képviselőtársunké, amit előterjesztőként támogatunk. Ez arról szól, hogy a napirend előtti felszólalások megindokolásánál eddig annak tárgyát és okát kellett megnevezni, és Tóbiás József javaslata alapján az okát innentől kezdve nem kellene kifejteni. Ezt mi teljesen logikusnak tartjuk, ugyanis a Házszabály eddig is rendelkezett arról, hogy országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyekben lehet napirend előtti felszólalást tartani, tehát ez végül is megindokolja, hogy miért is az adott témában szeretne az adott képviselő felszólalni.

A másik módosító javaslatot, Szilágyi Péter képviselőtársunkét viszont nem tudjuk támogatni, miszerint a kormány ötperces válasza után még legyen két perce a napirend előtti felszólalónak reagálni erre.

(13.50)

Úgy gondoljuk, ezzel egy olyan kiskaput nyitnánk ki, aminek nem tudjuk, hol lenne a vége, hiszen ilyen logika alapján, hogy mindig az ellenzéki képviselőnek kellene az utolsó szót mondania, akkor akár az azonnali kérdéseknél vagy a szóbeli kérdéseknél is újra lehetne gondolni, hogy akkor ott se jó a felszólalási sorrend, ott is kellene biztosítani még a kérdés feltevőjének néhány percet, hogy tudjon reagálni a kormány felvetésére. Illetve ez meg is billentené a kormány és az ellenzék, illetve a napirend előtti felszólaló és a kormány válasza közötti egyensúlyt, miszerint egyenlő időben tudnak reagálni egymásra. Akkor korrekt módon már a kormánynak is kellene újabb két percet biztosítani, hogy ő is tudjon még reagálni a második felszólalásra. Tehát ez egy olyan kiskaput nyitna meg, amit utána nehéz lenne bezárni.

Összességében örömmel vettük előterjesztőként, hogy az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a házszabály-módosításunkat. S még egyszer mondom, Tóbiás József képviselőtársunk javaslatát támogatjuk előterjesztőként, Szilágyi Péterét azonban nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu