KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokszor elhangzott itt a "zökkenőmentes" szó, ez egy demokráciában elvárható dolog. Nem kisebbíti mindazok érdemét, akik kőkeményen dolgoztak, mert volt mit csinálni, hiszen a technikai feltételek biztosításán túl a szavazókörök helyenként nem pontosan körülhatárolt szabályai között eligazodtak a kollégák. Úgyhogy nekik valóban köszönet.

Viszont magával a választással kapcsolatban egy dolgot nem értettem, miután megváltoztatták a törvényeket is: hogy aki erős és bízik önmagában, annak mi a fenéért kell megváltoztatni a szabályokat. A korosztályombeliek közül néhányan talán még emlékeznek arra, hogy amikor annak idején fociztunk, akkor az volt a szabály, hogy három szöglet egy tizenegyes, leszámítva azt, ha az ellenfélnél erősebbek voltak a fiúk, mert akkor azt mondták, hogy most már négy, ha véletlenül nekünk kellett volna tizenegyest rúgni. Én pontosan ezt hiányolom, és azt nem értem, hogy ha valaki nagyon erős, és az egész országban ez a széljárás járja, akkor miért kell azokat a nagyon fontos értékeket, amelyek képviselőkről szólnak, megváltoztatni. Ráadásul pedig miért ilyen módon.

Az, hogy a képviselők számát csökkenteni kell, egy vitatható kérdés. Én úgy gondolom, hogy összességében nem csökkentette oly mértékben a költségeket, ami meghatározó lehetett volna. Azért egy nagyvárosnál elgondolkodtató, hogy megnövelem a szavazókörök számát 6 ezerről 8 ezerre, csak azért, merthogy ez költségtakarékos, ugyanakkor meg elfeledkezünk arról, hogy miért is van a képviselő. Én úgy gondolom, azért van a képviselő, hogy egy meghatározott városi körzetből hozza-vigye az információkat, lobbizzon szennyvízcsatornáért, járdáért, egyebekért, ezen természetesen csattanjon is akár a saját frakciójával, a saját polgármesterével, de ne szavazógép legyen. Mert ha csak ebben gondolkodunk, akkor teljesen mindegy, hogy mit csinálunk.

Mindezt azért hoztam el, mert egy nagyváros, Miskolc tapasztalatát tudom mondani. Itt nagyon világosan látszott az, hogy a tavaszi választások eredményei alapján nagy fekete filccel átrajzolták a választóköröket. Lelkük rajta, de azért az egy furcsa anomália, hogy Miskolcnak van egy 14 kilométeres szép hossztengelye, ami egészen Lillafüredig tart. Hogy a fenébe' lehetett kitalálni egy hat kilométer hosszú választási körzetet? Ez nagyon elgondolkodtató. Csak úgy tudták kitalálni, hogy úgy húzták meg a körzetet, ami annak idején több újságban is megjelent, hogy abszolút nonszensz volt. Az is érdekes, ha úgy húzok meg egy választási körzetet, hogy végigmegy egy hosszú szalagpanelházon, és három választási körzet is beletartozik. Mindezt csak azért mondom, mert a politika egyik nagy-nagy hibája, hogy mindenki azt hiszi, vele kezdődik a történelem és vele is végződik. Ha már végződik, akkor pedig baj lesz, mert akkor már egy teljesen megmódosított rendszerben kell adott esetben megvívni azt a csatát, amin majd el tetszenek gondolkodni, hogy nagyon okos dolog volt-e.

Volt egy nagyon érdekes példa is, amely arról szólt, hogy Miskolcon a katasztrofális időjárás hatásainak volt egy olyan fejleménye, hogy egy nagyon keményen felálló katasztrófavédelemnek volt egy szocialista tagja, akit Bartha Györgynek hívnak - ezt csak azért mondom, mert ez a reklám helye -, s ennek a fiúnak úgy átrajzolták a körzetét, hogy nehogy nyerhessen. A történelem fintora, hogy egy másik körzetben is nyerni tudott. Mindezt csak azért mondom, mert a képviselőket felejtettük el. Az önkormányzati képviselőket. Ő lesz majd az, aki viszi-hozza az emberek véleményét. Választásokban tetszettek gondolkodni, de a választás után is van élet.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A legnagyobb bajnak azt látom, hogy miután önök nem megfelelően értékelik a helyi képviselő tevékenységét, így igen bonyolult helyzetbe tetszenek kerülni. Ha miniszterelnök úrnak az a bejelentése vagy javaslata megvalósul, hogy a városoknál, a településeknél a területfejlesztés, az üzemeltetés, a sport és a kultúra marad meg, akkor nagyon fel fog értékelődni, hogy ki a képviselő. Ha már nemcsak személyekről kell dönteni, nemcsak intézményvezetőkről kell szavazni, hanem arról, hogy az adott településen mi valósuljon meg, akkor fontos, hogy az illető képviselő ne csak szavazógép legyen, hanem képviselje is az embereket. Azt hiszem, innentől kezdve nem lesz egyszerű az a helyzet, hogy hogyan tudok én demokratikus körülmények között, élve a demokráciával, egy települést, egy várost vezetni.

Azt javaslom, hogy amikor lezárjuk a vitát, legalább önmagunknak jegyezzük meg azt az aprócska kis tényt, nagyon nagy gondot jelent, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatban, amely alapján levezényeltük a választásokat, jogorvoslatnak nem volt helye. Márpedig nem ártott volna, ha ezt berakjuk, mert akkor talán kevesebb hibát követtünk volna el, és talán több lehetőségük lett volna az utódoknak is, hogy változtassanak rajta. Köszönöm.

(13.00)

Forrás: parlament.hu