ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több képviselő felszólalásra nem jelentkezett, a záróvita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a záróvita második szakaszát az ajánlás 3. pontjára. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ugyancsak 6 perces időkeretben. (Nincs jelzés.) Mivel felszólalót nem látok, a záróvita e szakaszát és ezzel a záróvita egészét lezárom.

Tisztelettel megkérdezem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter urat, kíván-e az elhangzottakra válaszolni. (Jelzésre:) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét támogatja az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság is. Arra figyelemmel, hogy az ajánlás 3. pontjában szereplő indítvány elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, ezekről két részletben döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e Dancsó József módosító javaslatát az ajánlás 3. pontja szerint, amelyben a médiatörvény megváltoztatását kezdeményezi.

Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint, a jelenlevők kétharmadával! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 237 igen szavazattal, 81 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az egyszerű többséget igénylő módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket az ajánlás 1., 2. és 4. pontjai szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 238 igen szavazattal, 80 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy az iménti szavazás során elfogadott, a médiatörvény módosítását kezdeményező rendelkezés elfogadásához minősített többség szükséges, a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2428. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak a jelenlevők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 243 igen szavazattal, 84 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2428. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 248 igen szavazattal, 84 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnök úrtól. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 247 igen szavazattal, 87 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/2427. számon, az egységes javaslatot pedig T/2427/9. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, záróvitára nem kerül sor.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2427. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 249 igen szavazattal, 88 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnök úrtól. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 247 igen szavazattal, 91 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most Házszabálytól való eltéréssel soron következik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája, valamint a módosító javaslatokról történő határozathozatal. László Tamás, Riz Levente, Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Riz Gábor, Fidesz, valamint Michl József, kereszténydemokrata képviselő önálló indítványát T/2605. számon megismerhették már. A hatáskörrel rendelkező bizottság benyújtotta ajánlását, amelyet T/2605/8. számon a hálózaton elérhetnek.

Most megadom a szót Riz Levente képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 10 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu