KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az alaptörvény általános vitájában az Alapvetés három cikkelyével kapcsolatban három gondolatot osszak meg önökkel.

A Nemzeti hitvallás azt mondja, idézem: "Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét."

(16.00)

Ez a morális, belülről fakadó kötelezettségvállalás nyilvánul meg az Alapvetés D. cikkelyében is, és amikor ezzel a cikkellyel kapcsolatban szólok, akkor engedjék meg, hogy idézzem a jelenleg hatályos Alkotmány 6. § (3) bekezdését, amely így szól: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Tehát a hatályos szöveg úgy fogalmaz, hogy "felelősséget érez", míg a D. cikkelyben úgy fogalmazunk, hogy "felelősséget vállal".

Ez az eltérő szövegezés is rámutat arra, hogy az alaptörvény-tervezet sokkal erősebb kötelezettségvállalást jelent a külhoni magyarokért, mert a felelősséget érzünk esetében azt is mondhatjuk, hogy vagy érzünk, vagy nem érzünk. Csak ebben az évtizedben két alkalommal fordult elő, megtapasztalhattuk, hogy valakik nem éreztek felelősséget a magyarokért; történt ez akkor, amikor 2001 végén 23 millió románnal riogattak bennünket, és történt ez a felelősséget nem érzés 2004. december 5-én. Tehát amikor felelősséget vállalunk a magyarok sorsáért, akkor ez azt is jelenti, hogy kötelezettséget vállalunk, kötelem keletkezik, amely egy egyoldalú nyilatkozat az alaptörvényen keresztül a külhoni magyarok felé.

Ugyanakkor ez a cikkely túl is mutat a jelenlegi szabályozáson, hiszen egy tevőleges magatartást ír elő számunkra, amikor azt mondja, hogy "támogatjuk a magyarság megőrzését", és amikor azt mondja, hogy "előmozdítjuk a külhoni magyarok egymással való együttműködését is".

A másik, amit szeretnék mondani az Alapvetéssel kapcsolatban, az az A. és B. cikkel kapcsolatos. Azzal kell kezdenem, hogy számunkra természetes, hogy hazánk neve Magyarország, de sajnálattal kell azt megállapítanom, hogy e szövegezés folytán vannak, akik ebből rosszhiszeműen rémhíreket terjesztenek. Szűkebb hazánkban, az itt jelen nem lévő ellenzéki párt képviselői sajtótájékoztatókon nem átallották azt mondani, hogy a vármegyéken, főispánokon keresztül mi a királyság visszaállítására törekszünk. Csak halkan jegyzem meg zárójelben, hogy Európában jól működő demokráciákban is van királyság, azonban aki ilyet állít vagy mond, az nem olvassa tovább az Alapvetést, hogy nevezetesen: demokratikus független állam vagyunk és természetesen köztársaság. Tehát a leghatározottabban vissza kell hogy utasítsunk minden olyan mondatot, amely az embereket megtéveszti, és nem itt, e parlament falai között hangzanak el az alaptörvénnyel kapcsolatban, hanem más fórumokon igyekeznek az alaptörvény megfogalmazásaival vitatkozni, illetve rosszhiszeműen, rossz szándékúan mást állítani, mint amit az tartalmaz.

A harmadik felvetésemet pedig a K. cikkellyel kapcsolatban tenném. A K. cikkely kimondja a család védelmét. Ez részemről is nagyon fontos, hiszen a család a legkisebb társadalmi egység, ahol sok mindent tanulunk életünk folyamán szüleinktől, nagyszüleinktől, legfőképp embertársaink iránti tiszteletet. De megfontolandónak tartanám és elgondolkodtatónak, hogy a K. cikkely (1) bekezdése mondatának második részét kiegészíteném. Nevezetesen arra gondolok, hogy például a lengyel alkotmány a család intézményének védelmét akként is megfogalmazza, hogy a mezőgazdaság alapja a családi gazdálkodás; egy más helyen pedig arra utal, hogy őrizetbe vétel esetén a családot értesíteni kell; illetve egy harmadik helyen pedig arra utal, hogy a szociális ellátás területén a család szempontjait kell figyelembe venni.

Kérem képviselőtársaimat, hogy ezen felvetést fontolják meg, gondolják át, és őszintén remélem, hogy az itt lefolytatott vita eredményeként nem kell szégyenkeznünk, és valóban a magyar nemzedékek jövője szempontjából időtálló alaptörvény fog megszületni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu