DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Negyedik és valószínűleg utolsó parlamenti ciklusomat töltöm e Ház falai között, és képviselői munkámnak talán a csúcspontjára értem azzal, hogy részt vehetek Magyarország alaptörvényének megfogalmazásában.
Hálát adok a sorsnak, hogy részt vehetek ebben a munkában, amely megfogalmazza Magyarország Alaptörvényét, és értetlenül állok azon kollégák döntése előtt, akik tudatosan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Döntésüket demokrataként elfogadom, de megérteni nem tudom, és magatartásukat nem tartom demokratikusnak.
(12.40)
A rendelkezésemre álló rövid időben az Alaptörvény 36-37. cikkéhez, A központi költségvetés és annak végrehajtása fejezethez szeretnék szólni. Tisztelt Ház! Nincs jó kormányzás stabil, átlátható és kiszámítható gazdasági kormányzás nélkül. Alá kell húznunk a transzparenciát, az átláthatóságot a demokráciában és ezzel egyidejűleg a piacgazdaságban is. Transzparencia nélkül a demokrácia nem tud teljes mértékben kiteljesedni, csak az adekvát, a teljes körű információ birtokában lévő választók tudnak megfelelően dönteni.
Politikai ízlésem ellenére van, hogy ezen emelkedett pillanatban a közelmúlt eseményeivel foglalkozzam, de nem véletlenül tartottam szükségesnek megosztani önökkel a fenti gondolataimat. Kérdés az, hogy szükségünk van-e a jövőben is trükkök százaira, vagy kifizetődőbb becsületesnek maradni, becsületesnek maradni honfitársaink, választóink, illetve partnereik felé is. Nyilvánvalóan igen. Ez a gondolat vezetett minket, amikor a már említett 36-37. cikket javasoljuk az alaptörvénybe foglalni.
A javaslatban a 36. cikk - hogy hangsúlyozzam - kimondja, hogy a központi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatnak azonos szerkezetben, átlátható módon kell valamennyi állami kiadást és bevételt tartalmaznia. A jövő nemzedékei iránt érzett felelősségünket fejezi ki a javaslat, amikor arról beszél, hogy az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely nem eredményezi az államadósság mértékének a növekedését. Sőt, a kormány sem vehet fel olyan kölcsönt, és nem vállalhat olyan pénzügyi kötelezettséget, amely azt eredményezné, hogy az államadósság szintje meghaladja a megelőző naptári évi bruttó hazai termék értékének a felét. Nagyon komoly kötelezettséget vállaltunk magunkra.
Előttünk két javaslat fekszik, az egyiket jómagam és frakciótársaim jegyeztek, a másikat Szili Katalin képviselő asszony. Ő is beszél a javaslata III. fejezete 1. § (5) bekezdésében ugyanerről a problémáról. Álláspontom szerint nyilvánvalóan ő mint előterjesztő is átérzi ennek a problémának a jelentőségét, és ez aláhúzza, megerősíti a mi szándékunkat is. Az ő javaslatát nem tartom támogatandónak annyiban, amennyiben idézném, hogy "A költségvetési egyensúly fenntartását szolgáló hitelfelvételről vagy pótlólagos adókivetésről a képviselőház külön törvényben köteles dönteni." Szerintem a hitelfelvételről történő törvényalkotás vállalhatatlan terhet jelent a parlament számára, illetőleg a hitelfelvételnek megvannak a piaci körülményei, amikor kedvezőek a körülmények arra, hogy az adott pillanatban a legalkalmasabb hitelt vegyük föl. Szerintem nem a parlament alkalmas ezt eldönteni. Tehát a szellemiségével egyetértek képviselő asszony javaslatának, de a megoldási javaslatot nem támogatnám.
Mint ahogy a saját javaslatunkban sem világos az, hogy bizonyos államadósságot milyen árfolyam mellett számoljuk, illetőleg az árfolyam-ingadozások, amelyek jelenleg is a svájci frankkal történnek, láthatóan komolyan eltéríthetik a magyar államadósságot. De tisztában vagyok azzal, hogy egy alaptörvényről van szó, és tisztában vagyok azzal, hogy terjedelmi korlátai vannak egy alaptörvénynek, tehát nem fogok egy ilyen jellegű módosító indítványt beadni az alaptörvényhez, de tartsuk fejben, hogy erre a kérdésre nem válaszolunk.
Tisztelt Elnök Úr! Befejező gondolatként arra szeretném kérni a támogatását, hogy itt az előterjesztők között szerepel barátunk és kollégánk, Arnóth Sándor is, és a javaslatunk azt tartalmazza, hogy az alaptörvény végére az elfogadó képviselők neve kerül. Ha lehet és megoldható, akkor az ő neve mint előterjesztőé, szintén szerepeljen ebben az alaptörvényben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés